Willkommen, Bienvenu, Welcome! Isten hozta Önöket a Kit-Kat Clubban, ahol az élet szép és a lányok is szépek. Azért született ez a kis hely, hogy menedéket nyújtson a mindennapokból, és szórakoztassa a kedves vendégeket. Mert politikai rendszerek jönnek-mennek, a kabaré és a közönség örök. Az előadóművészek csak ritkán változnak a pódiumon, miközben az élet színpadán zajlanak az események, szerelmek jönnek-mennek, tragédiák és múló örömök váltják egymást soha meg nem szakadó körforgásban. Napközben észre sem lehet venni a félreeső kis mulatót, azonban este, amikor kigyulladnak a fények, új időszámítás kezdődik, a fellépők ragyognak, aztán az előadás után lemossák a sminket, és ők is ugyanúgy szembetalálják magukat a valósággal, mint bárki más. Sally Bowles sem élt másként, de elsősorban az őt alakító Liza Minelli vibráló egyénisége miatt mégis felejthetetlen musicalt rendezett a történetéből Bob Fosse.
Brian Roberts (Michael York) Oxfordból érkezik Berlinbe 1931-ben, hogy befejezze a szakdolgozatát, miközben angol nyelvtanárként tartja el magát. Lakótársnője, Sally Bowles (Liza Minelli) különleges személyisége teljesen lenyűgözi, a barátságból szerelem lesz. Azonban a nácik megerősödésével a város egyre elviselhetetlenebb hellyé válik, és a dübörgő érzelmek ellenére egyre inkább felszínre törnek a kapcsolatukon belüli problémák...
Musicalfüggőként különösen kedvelem ezt a filmet, hiszen Bob Fosse megreformálta vele a műfajt, feltalálta a felnőtt musicalt. Kőkemény drámát kapunk ugyanis, semmi habos-babos nincs sem a történetben, sem az előadásmódban, a 30-as évek Berlinjét kapjuk meg tokkal-vonóval, nácikkal, zsidókkal, komoly erkölcsi problémákkal és egy hús-vér főszereplőnővel, aki felületes, szeret élni, szereti a szexet és nem antialkoholista. Olyan témák is előfordulnak benne, mint abortusz, biszexualitás, és akkor az énekszámok szövegéről még egyetlen szót sem ejtettem. Ráfért a préri koktél a bemutató nézőire, nem igazán voltak hozzászokva az ilyen provokatív alkotásokhoz a műfajban, de a film elsöprő sikere és máig tartó közkedveltsége mutatja, hogy érdemes volt letérni az addig járt útról.
Liza Minelli nélkül nem működött volna a történet, élete szerepe lett Sally Bowles, ő maga volt a kedvesen lökött lány, akiből soha nem lesz sztár, nem futja be azt a karriert, amelyben reménykedik, de bármennyire is felületes, amikor egy gyerek (és a kapcsolata) jövőjéről kell döntenie, mégis képes felnőtt döntés hozni. Az sem hétköznapi, ahogyan kedvese tudomására hozza a helyzetet: "az isten verje meg Brian, gyerekem lesz!" Mindezt természetesen egy könyvtár kellős közepén és teljes hangerővel. Mert Sally már csak ilyen. Egy soha fel nem növő kislány, aki nem él túlságosan erkölcsös életet, mégis a szeretet áhítozza. A jólnevelt, szerény angol fiút őszintén szereti, bár folyamatosan sokkolja szegényt a nem túl visszafogott viselkedésével ("Nem ébreszt benned vad vágyakat a testem?" "A szex elszúrja a barátságot, ha nem vigyázunk. Hát, majd vigyázunk."). Brian nehezen viseli a lány szélsőséges temperamentumát, azonban az érzelmeinek ő sem tud parancsolni. Azonban, amikor kiderül, hogy gyereket várnak, mindkettőjüknek komolyan át kell gondolnia, hogy lehet-e jövője viharos kapcsolatuknak. Mert egy dolog a szerelem és egy másik a család. Ami Berlinben szép volt, az Oxfordban valószínűleg nem fog működni. Nem könnyű döntéseket kell meghozniuk a fiataloknak.
Az énekszámok szövege sem éppen klisés, a pénz forgatja a föld kerekét örökbecsű igazságától kezdve a by-by mein liebe Herr-ig mindegyik elgondolkodtató, a koreográfia pedig egyedülállóan jól sikerül a műfajban. Bob Fosse felrúgott minden szabályt, polgárpukkasztott és valódi filmélményt adott a nézőknek, akik értékelték a bátor újító szellemet, és nagyon szerették ezt a mozit, az Akadémia sem maradt el tőlük, 8(!) Oscar díjat kapott egy olyan korszakban, amikor még volt igazi értéke ennek a szakmai díjnak. Még ma, sok évtizeddel a bemutató után is földhöz tudja vágni a nézőjét ez a nem mindennapi alkotás, amelynek talán egyetlen hibája az, hogy túlságosan sokat időzik Sally excentrikus személyiségénél, ezért kevesebb tér jut a férfi főszereplőnek, illetve két másik érdekes szereplőnek, a gazdag zsidó lány, Natalia Landauer és a selyemfiú Fritz szintén nem hétköznapi szerelmének, valamint Max karakterében is több volt.
Liza Minelli simán zseniális volt a főszerepben, máig ezzel a szerepével azonosítják a színésznőt, soha nem tudta megismételni ezt a sikert, mivel tökéletesen illett hozzá Sally Bowles karaktere. Elvitte a show-t mindenki elől, Joel Grey kivételével, aki lubickolt a konferanszié szerepében. Michael York alakítása korrekt volt, de nem átütő, akárcsak Fritz Wepperé.
Bob Fosse időtálló remekművet alkotott, a Kabaré máig a musical műfajának megkerülhetetlen darabja. Életszagú történetet mesél el, tabuk nélkül, vegytiszta dráma, happy end nélkül (Sally későbbi sorsát a fináléból ismerhetjük meg). Kihagyhatatlan!
9/10
A Kabaré teljes adatlapja a Magyar Filmes Adatbázis (Mafab) oldalán.
