A fanfiction napjainkra egy népszerű műfaj lett, még ha A szürke ötven árnyalata jellegű alkotásoknak köszönhetően kissé szitokszóvá is vált ez a kifejezés. Ettől függetlenül számtalan olyan írással találkozhatunk, amely egy népszerű szerző és mű világát bővíti ki, helyezi más megvilágításba, ezekben azonban egy közös pont biztosan van: mind az adott mű iránti rajongásból indulnak ki. De mi a helyzet, ha valaki éppen azért fog egy ilyen alkotásba, hogy kárpótoljon az eredeti darab hiányosságaiért, és - horribile dictu - A Gyűrűk Urát veszi ilyen szemmel górcső alá?

Ugyanis - bár ez csak az utószóból derül ki - Kirill Eszkovnak meggyőződése volt, hogy Tolkien nyelvészként nem igazán fordított sok figyelmet világa következetes kidolgozására (habár azt maga is elismeri, hogy egy fantasyben erre nem is feltétlenül van kötelezve), mint ahogy a regény meglehetősen fekete-fehér nézőpontja is zavarta. Így elkészítette saját "apokrif" iratát, amely abból az egyszerű alapállásból indul ki, hogy A Gyűrűk ura egy szemenszedett propaganda, amelyet a háború győztesei alkottak saját gaztetteik igazolására.

A hardcore rajongók gondolom itt egy heveny szívrohammal már lefordultak a székről, a hozzám hasonló hipsztermajmoknak pedig már kezdenek izgalomba jönni, és ez nem véletlen, hiszen Eszkov ambíciója tényleg hatalmas. Ami viszont még ennél is meglepőbb, hogy egy kissé nehézkes bevezetés után valóban elkezdi megmutatni, hogy ő komolyan gondolta ezt a vállalást. Félreértés ne essék, a The Last Ringbearer nem annak a krónikája, hogy hogyan és miért volt hazugság, amit az eredeti történet tartalmazott (ez mindössze egy fejezet témája), hanem egy folytatás/spin-offként egy visszájára fordított gyűrűhordozó sztorival mutatja meg, hogyan is kéne egy ilyen világnak működnie. A szerző elképesztően tudatosan Középfölde éppen azon szeleteit mutatja be, amelyeket A Gyűrűk urában alig vagy egyáltalán nem láttunk, ezzel pedig egyben arra is lehetőséget ad magának, hogy ezekkel a világokkal szabadon garázdálkodhasson, és ne Tolkien ellenében, hanem az általa homályban hagyott területeken dolgozzon. Az új karaktereibe, Umbar, Mordor és Lórien világába pedig láthatóan rengeteg enerigát ölt, és ezek mind élő és lélegző fantasyhátterek lettek, amelyek ugyanakkor egy könyörtelenül realista megközelítést hordoznak magukon.

A The Last Ringbearer lenyűgöző frissességét éppen az adja, hogy kegyetlen cinizmussal tekint a bevett fantasy-motívumokat, és nem hagy ki egy lehetőséget sem, hogy azokat valamilyen logikus magyarázattal töltse fel, miközben megvilágítja a bennük rejlő történelmi és politikafilozófiai törvényszerűségeket. Eszkov nem is nagyon próbálja elrejteni, hogy valós historikus szituációkat, vagy éppen helyszíneket dolgoz bele Középfölde világába, és sajnos a regény egyben legnagyobb problémája éppen az, hogy nem finomkodik, ha utalásokról van szó. Az epilógusban már egyenesen kínos a valós eseményekkel vont párhuzamok sorakozása is, de előtte is sok esetben komikus, ahogy létező személyekre, eseményekre és színterekre próbálja ráhúzni a szerző ezt a történetet. És akár erről, akár Tolkien meséjének lelkes kiforgatásáról, akár az umbari kémjátszmák kínosan részletes kimunkálásáról van szó, a The Last Ringbearer-en látszik egy visszataszító túlbuzgóság, amellyel mintha saját magát is kissé túlértékelné. Ez főleg akkor válik látványossá, amikor a könyv vége felé közeledve kiderül, hogy borzasztó nagy az eltérés az egyes történesekre helyezett hangsúly között. (Az már más kérdés, hogy abszolút a szemlélet cinizmusa részének lehet tekinteni, hogy Frodóékkal ellentétben itt a főszereplő útja nem válik merengő szenvedéstörténetté.)

Azaz hiába nem beszélhetünk a szó szoros értelmében fanfictionről, ugyanúgy egyfajta mértéktelen, befelé forduló hozzáállás jellemzi, amely ezúttal kivételesen nem az alapanyag istenítésében, hanem ellentételezésében jelenik meg. Ezt leszámítva viszont egy kiváló fantasyt kapunk, amely nemcsak Tolkien világát képes megmutatni egy sokkal értettebb nézőpontból, de mindezt legalább olyan érdekfeszítően és fordulatosan, valamint a műfajtől távol álló eszközök használatával képes elérni.