
Ugyanis - bár ez csak az utószóból derül ki - Kirill Eszkovnak meggyőződése volt, hogy Tolkien nyelvészként nem igazán fordított sok figyelmet világa következetes kidolgozására (habár azt maga is elismeri, hogy egy fantasyben erre nem is feltétlenül van kötelezve), mint ahogy a regény meglehetősen fekete-fehér nézőpontja is zavarta. Így elkészítette saját "apokrif" iratát, amely abból az egyszerű alapállásból indul ki, hogy A Gyűrűk ura egy szemenszedett propaganda, amelyet a háború győztesei alkottak saját gaztetteik igazolására.

A The Last Ringbearer lenyűgöző frissességét éppen az adja, hogy kegyetlen cinizmussal tekint a bevett fantasy-motívumokat, és nem hagy ki egy lehetőséget sem, hogy azokat valamilyen logikus magyarázattal töltse fel, miközben megvilágítja a bennük rejlő történelmi és politikafilozófiai törvényszerűségeket. Eszkov nem is nagyon próbálja elrejteni, hogy valós historikus szituációkat, vagy éppen helyszíneket dolgoz bele Középfölde világába, és sajnos a regény egyben legnagyobb problémája éppen az, hogy nem finomkodik, ha utalásokról van szó. Az epilógusban már egyenesen kínos a valós eseményekkel vont párhuzamok sorakozása is, de előtte is sok esetben komikus, ahogy létező személyekre, eseményekre és színterekre próbálja ráhúzni a szerző ezt a történetet. És akár erről, akár Tolkien meséjének lelkes kiforgatásáról, akár az umbari kémjátszmák kínosan részletes kimunkálásáról van szó, a The Last Ringbearer-en látszik egy visszataszító túlbuzgóság, amellyel mintha saját magát is kissé túlértékelné. Ez főleg akkor válik látványossá, amikor a könyv vége felé közeledve kiderül, hogy borzasztó nagy az eltérés az egyes történesekre helyezett hangsúly között. (Az már más kérdés, hogy abszolút a szemlélet cinizmusa részének lehet tekinteni, hogy Frodóékkal ellentétben itt a főszereplő útja nem válik merengő szenvedéstörténetté.)
Azaz hiába nem beszélhetünk a szó szoros értelmében fanfictionről, ugyanúgy egyfajta mértéktelen, befelé forduló hozzáállás jellemzi, amely ezúttal kivételesen nem az alapanyag istenítésében, hanem ellentételezésében jelenik meg. Ezt leszámítva viszont egy kiváló fantasyt kapunk, amely nemcsak Tolkien világát képes megmutatni egy sokkal értettebb nézőpontból, de mindezt legalább olyan érdekfeszítően és fordulatosan, valamint a műfajtől távol álló eszközök használatával képes elérni.