A VHS-korszaknak volt egy varázsa, amelyet az a generáció, amelyik kimaradt belőle, soha nem fog megérteni. Ma már hihetetlen, de volt idő, amikor a filmmániában szenvedők meg tudtak őrülni olyan alkotásokért, amelyeket ezerszer másolt kazettán, rémes minőségű szinkronnal (itt nem a színészek teljesítményére gondolok, hanem arra, hogy csúszott a hang, alig lehetett érteni a szöveget, stb, tehát a technika finoman szólva sem felelt meg a mai kor követelményeinek) láttak, mégis bármikor hosszan tudják idézni a szöveget sok évtized múltán is. Jómagam is a 80-as években éltem tiniéveimet, tehát halál pontosan tudom, milyen nosztalgiával lehet gondolni a régi kedvencekre, ezért nagyon örültem, amikor egy kedves olvasó kérésének köszönhetően pótolhattam egy lemaradásomat a korszakból, ugyanis Az acél fiaihoz eddig nem volt szerencsém. Nos, azt javaslom, csak az nézze meg a filmet, aki a VHS-korszak gyermeke, mert az nagyon jól fog szórakozni rajta, mindenki más csak értetlenül fogja bámulni a Gary L. Keady által vászonra álmodott őrületet.
Ausztrália, valamikor a jövőben. A társadalmat egy katonai rezsim irányítja, azonban lázadók is akadnak, akiknek egy rocksztár, Fekete Alice (Rob Hartley) a szellemi vezére. Az extrém külsejű és életvitelű ikonon egy tudományos kísérletet hajtanak végre, melynek eredményeként molekuláira bontják, azaz eltüntetik a Föld színéről. Azonban egy véletlen eredményeként jó néhány évvel később újra megtestesül, és megtudja, hogy ő okozta egykor a tragédiát, melynek következtében Sidney teljes lakossága atomcsapás áldozata lett. Összeomlik, de kap egy esélyt arra, hogy visszatérjen a múltba, hogy megváltoztassa a jövőt...
Mi a f..fene folyik itt? Igen gyakran feltehetjük magunknak ugyanezt a kérdést, amelyet Fekete Alice egy nagyon jó kis jelenetben. Két tanácsom lenne a nézőnek: 1. kizárólag szinkronnal nézze meg a filmet, 2. felejtse el, hogy filmet néz, mert ez inkább kordokumentum, mint komoly alkotás. Egy 80-as években készült agymenés, amelynek legfőbb mondanivalója az, hogy bulis a helyzet. Ennyi és nem több, ha ezt valaki el tudja fogadni, és nem foglalkozik olyan apróságokkal, mint forgatókönyv, történet, karakterek, csak egy jót akar nosztalgiázni, nyugodtan engedje el magát, és nevesse magát halálra a filmen.
Dögös rockzene, dagadó izmok, bőrnaci, mára már iszonyúan ciki, akkoriban nagyon is menő külsőségek - nézzünk szembe azzal, hogy tinikorunkban ez volt a coolság netovábbja. Igaz, hogy közben felnőttünk, de ha maradt még bennünk valamennyi az egykori lázadó kölyökből, megértjük, miért volt akkora kultfilm ez az ótvar nagy Zs-kategóriás mozi. Tizenéves fejjel akkoriban a fiúk pont olyanok akartak lenni, mint Fekete Alice, mi lányok pedig éppen azt a korszakunkat éltük, hogy megőrültünk a hozzá hasonló rocksztárokért. Kit érdekel, hogy mi a mondanivaló, a lényeg az, hogy Alice jön, nagyon jókat mond, akciózik, és közben istenien szórakozik a néző azon, hogy mekkora időutazásban van része, hiszen a játékidőre visszatérhet a saját gyerekkorába.
Habár mai szemmel nézve a film annyira amatőr, hogy az már fáj, mégis vannak olyan jelenetei, amelyek nagyon is kreatívak, nem volt hiány ötletben, és bumfordi, mégis szerethető humorban (gondolom az urak nagy kedvence lehetett egykoron, ahogyan az a bizonyos motor előkerül). Ha komolyan tudnám venni ezt az imádnivalóan lökött alkotást, biztosan kiakadnék azon, hogy mennyire szexista, milyen mélyen lealázza a nőket, de a helyzet az, hogy inkább poénra vettem, és jókat kacarásztam a jeleneteken.
Az ausztrálokat nem kell félteni, ha dögös alkotásokról van szó (ugye nem kell sorolnom: Mad Max, Ned Kelly, Romper Stomper, Krokodil Dundee, stb). ennek a darabnak pedig az a legnagyobb erénye, hogy mer őrült lenni. Nem, nem született remekmű, és akkor nagyon finoman fogalmaztam, akkora trash ez a film, mint a ház, de annak nagyon jó. A saját kategóriájában kell értékelni ezt a darabot, nem kell többet várni tőle, mint amit adni tud: tömény marhulást a köbön. Nem kell mindig a dráma, időnként kellenek az ilyen agyzsibbasztó alkotások, csak, hogy érezzük, még nem nőttünk fel teljesen.
Ne legyünk igazságtalanok, csíraállapotban megtalálható ebben a filmben a komolyabb mondanivaló: az atom rossz, világbéke, ilyesmik. Meg egyébként is, minden elnyomó hatalom menjen melegebb éghajlatra, de nagyon távol van attól, hogy komolyan elgondolkoztasson bennünket, inkább az marad meg az alkotásból, ami a lényege: a 80-as évek bulihangulata. Ezért érdemes megnézni ezt a filmet, annak, aki fogékony a témára. Nekem pedig elő kellene keresnem a bőrnacimat, valahol meg kell lennie a szekrény alján...
6/10
Az acél fiai teljes adatalapja a Magyar Filmes Adatbázis (Mafab) oldalán.