Tavaly a Charlie Hebdo elleni merénylet sokkolta a világot. Véletlen, de ugyanazon napon megjelent egy könyv, amelyet minden más esetben valószínűleg csak az irodalom szerelmesei olvastak volna el, azonban a tragikus események miatt az emberek válaszokat kerestek, amelyet ebben a kötetben véltek megtalálni, így óriási siker lett belőle. Michel Houellebecq Behódolás című regényét szokásomhoz híven nem voltam hajlandó elolvasni a hype idején, megvártam, amíg kicsit elülnek körülötte a viharok, hogy a média zajától távol, saját értéken tudjam megismerni. Nos, azt kell mondanom, hogy ez egy jó, de nem korszakos alkotás, sok mindenről szól, de a legkevésbé arról. amelynek a hírnevét köszönheti: az iszlám térhódításáról. Egyszer mindenképpen érdemes elolvasni, mert elgondolkodtat, de alapvetően egy jól megírt, viszont nagyrészt a felszínen bóklászó utópia, nem több.

2022-ben járunk, Párizsban. Francois 40-es egyetemi tanár, nincs családja, a munkája sem érdekli igazán, éli a tökéletesen unalmas kis életét. Ez így is maradna, azonban a választásokon az iszlám párt győz, és az általa ismert Franciaország mindennapi élete nagyon megváltozik. Döntenie kell, hogy továbbra is vállalja-e a tanítást az iszlám kezekbe került egyetemen, vagy inkább nyugdíjba megy. Az utóbbit választja, azonban egy idő után rájön, hogy munka nélkül értelmetlen az élete, és lassan, de biztosan behódol az új hatalom mézesmadzagjának...

Michel Houellebecq stílusa erősen provokatív, szexből olyan dózist kapunk, ami finoman szólva sem megszokott egy regényben. Ha túl tudunk lépni a megbotránkozáson, rádöbbennünk, hogy igazából ez is csak egy írói eszköz arra, hogy felismerjük, Francois mennyire érzelmi analfabéta, dacára annak, hogy egyetemi tanárként tevékenykedik az irodalom területén, tehát elvárnánk tőle egy átlagnál magasabb intelligenciát, nem csak szellemi területen. Ez azonban nincs így, a főszereplő a fogyasztói társadalom tipikus terméke, a szex éppen annyira funkcionális része az életének, mint pl. a posta átnézése. Kényelmesen éli átlagos életét, nem akar kötöttségeket, nem akar belegondolni abba, igazából mennyire céltalan a létezése. Nem kötődik érzelmileg senkihez, a szüleivel évek óta nem beszél, a halálukat is meglepő közömbösséggel veszi tudomásul. A szerelmet hírből sem ismeri, hallgatólányokkal alakít ki futó kapcsolatokat, amelyek nem vezetnek sehová, csak az aktusról szólnak, semmi másról.

A sors fintora, hogy Francois minden közönye ellenére felismeri, ideje rendbe tennie az életét, kellene egy társ, és meg is jelenik egy potenciális jelölt, azonban Myriam hiába szereti őszintén a férfit, a lány zsidó, és a családjával úgy döntenek, hogy kivándorolnak Izraelbe, így esélytelen lesz a közös élet. A főszereplő először örül, hogy jó pénzért nyugdíjba mehet, úgy érzi, nem hiányzik neki a munka, inkább az üres élvezeteknek fog hódolni. Azonban egy idő után természetesen rájön, hogy ez hosszú távon őrjítő, ha nem foglalja el magát valamivel, biztosan eldobja magától ily módon tökéletesen értéktelenné váló életét, ezért kapva kap az alkalmon, hogy újra megtöltse tartalommal azt. Ha az az ára annak, hogy visszatérhessen az egyetemre, és folytathassa korábbi életét (vagy legalábbis egy ahhoz nagyon hasonló állapotba kerüljön), akkor miért ne térjen át az iszlámra? Végülis ő ateista, ha az új főnököket a külsőségek boldoggá teszik, ám legyen, ő pedig megkapja a szakmai presztizst és a több feleség lehetőségét, mindenki jól jár, nem? Ugye, hogy mennyire gyarló az ember, a könnyebb utat választja, nem kell a szellemi szabadság (hiszen nem minden egyetem került iszlám kezekbe, akárhová mehetne, de ez meg sem fordul a fejében), oldják meg mások a problémáinkat, a kényelem és a nyugodt élet (látszata) ennél sokkal fontosabb. Erről szól ez a könyv, az emberi jellemről, az iszlám a történet szempontjából lényegtelen, a külső körülményeket szimbolizálja, ennél nagyobb szerepe nincs. Ha pl. a zöldek győztek volna a történetbeli választásokon, a kutyát sem érdekelte volna a könyv, amelyet média fújt fel. Nem értéktelen alkotásról van szó, de nem is olyan fontosról, mint amilyen kép kialakult róla a felhajtásnak köszönhetően.

Vannak nagyon erős jelenetek a könyvben, amelyektől padlót lehet fogni, de ezek sajnos nem a "behódolás" folyamatához kapcsolódnak (sőt, az a leggyengébben megírt része a történetnek, tényleg nincs benne semmi extra). Azokért az oldalakért érdemes elolvasni az alkotást, amelyekben Francois vidékre menekül a zavargások elől, és a város zajától távol rádöbben, hogy valójában mennyire üres az élete. Amikor nem veszik körül mindennapjainak tárgyai és körülményei, fájóan szembesül azzal, hogy nincs benne semmi különleges, egy átlagember, akit már régen bedaráltak a hétköznapok. Annyira érzéketlenné vált, hogy lelkiismeret furdalás nélkül át tud lépni egy megölt asszony holttestén, amikor a benzinkút shopjából szüksége van valamire. Nem tud szembenézni saját magával, nem lel békére vidéken, visszamegy Párizsba, ahol legbelül pontosan tudja, hogy milyen sors vár rá, mégis ezt az utat választja.

Houellebecq műve igen hullámzó színvonalú, vannak emlékezetes sorai, de pont a regény csúcspontján nem tud túllépni azon a  középszeren, amely ellen lázad a történet megírásával. Kiváló stílusban ír, olvastatják magukat az oldalak, valóban kár lenne kihagyni az életünkből, de ne az iszlám miatt tegyük, hanem azért, hogy elgondolkodjunk egy kortárs író által a fogyasztói társadalomról felvetett kérdéseken.

7/10