Mindig sír a rendezők szája Hollywoodban, hogy soha nem kapnak szabad kezet, azok a csúnya,  rossz producerek mindig megkötik a kezüket, így a teljes alkotói szabadság csak vágyálom marad a számukra. Legyünk kicsit empatikusak és gondoljuk bele abba, mekkora anyagi kockázatot vállal egy stúdió egy fimmel, naná, hogy nem engedi szabadjára a művészi képzelőerőt teljes mértékben. Mert ha nincs kontroll, akkor könnyen úgy járhat, mint a United Artists Ciminóval. A szarvasvadász rendezője az óriási siker után rengeteg pénzt kapott, és gyakorlatilag azt csinált, amit akart A mennyország kapuja forgatásán. Nos, az eredmény egy dögunalmas film és irtózatos kasszabukás lett, tönkre is vágta a rendező karrierjét ez a kínos eset. Eddig még nem volt szerencsém a rossz hírű alkotáshoz, Zsigmond Vilmos emlékére szántam rá magam a megtekintésére, és sajnos azt kell mondanom, a hír igaz, ez az alkotás sajnos tényleg eléggé félresikerült, csak nagyon elkötelezett filmrajongóknak ajánlom!

1890, Wyoming. Az európai bevándorlók és a már ott élő telepesek között egyre jobban elmérgesedik a helyzet, olyannyira, hogy az elnök döntése értelmében 125 ember neve kerül fel egy listára, amely az államérdekből likvidálható személyeket tartalmazza. James Averill (Kris Kristofferson) elég kényes helyzetbe kerül, mert egyrészt tudja, hogy a törvények szerint végre kell hajtani a parancsot, másrészt viszont a halállistán ott szerepel a szerelme, Ella Watson (Isabelle Huppert) neve is...

Iszonyúan hosszú a film, 3 és fél óra, és igazából csak az utolsó fél óra miatt érdemes megnézni. Három órán keresztül gyakorlatilag semmi sem történik, aztán hirtelen felgyorsulnak az események, egy hihetetlenül erős és akciódús dráma váltja  fel az addigi tömény unalmat, hogy aztán a lezárás tökéletesen semmitmondó legyen. Az egyetlen, ami miatt nem lehet hiányérzetünk, az az operatőri munka, Zsigmond Vilmos zseniális képei sok mindenért kárpótolják a nézőt, de sajnos nem tudják megmenteni a filmet.

A kezdés lendületes, aztán viharsebesen leül a történet, szépen fényképezett, de eléggé összefüggéstelen és parttalan jelenetek sora vár ránk, dögunalmas párbeszédekkel. Minden bátor érdeklődőnek javasolnék egy kispárnát és valami enni és innivalót (az okostelefont csak azért nem, mert tényleg nagyon szépek a képek, kár lenne egyet is elmulasztani belőle, Zsimond Vilmost nem véletlenül hívták a fény mesterének), és sok-sok türelmet. A karakterek alapvetően érdekesek (adva van egy kissé kiégett nagybirtokos, egy érzelmekben és értelemben gazdag bérgyilkos, és mindketten ugyanabba a nőbe szerelemesek, aki amúgy egy bordélyház tulajdonosa), de egyszerűen nem történik velük annyi minden, hogy kitöltse a játékidőt. A szerelmi háromszög sem tud teljes hőfokon égni, a férfiak a hölgyre bízzák a választást, mindketten passzívan vesznek részt a közös történetben, romantikából sem túl sok jut nekik és természetesen nekünk. Az egyesület és a bevándorlók közötti konfliktus is elég sokáig megdöbbentően visszafogottan zajlik ahhoz képest, hogy életről és halálról van szó, majd hirtelen teljes pálfordulás következik be, a békés polgárok átmennek westernhősbe, és bátran szembenéznek a sorsukkal. Ott volna még az az erkölcsi dilemma is, hogy miért is kell meghalnia ennyi embernek, és ez miért annyira fontos az egyesület vezetőjének, hogy mindent kockára tegyen érte? És még rengeteg kérdés felvetődik, amelyre nem kapunk választ, miközben a szemünk jóllakik ugyan az olyan idilli képekkel, mint a városiak bulizása, vagy az erősen alulöltözött főszereplők vidám jelenetei az udvaron, egyre fájóbb a tudat, hogy a film lassan, de biztosan szétesik.

Amikor már feladtunk minden reményt, és már régen békésen szundikálunk, hirtelen megtelnek tartalommal a szép képek, az utolsó fél óra tényleg mindent megér, de ettől még összességében hatalmas csalódás a film. Amíg A szarvasvadász egy zseniális darab, ez az alkotás egy fércmű, a rendező láthatóan nem tudta, mire akarja helyezni a hangsúlyt, annyira beleszerelmesedett a technikai részletekbe, hogy nem figyelt oda az összképre, amely így teljesen kaotikusra sikeredett. Van benne néhány szép jelenet, amelyet magunkkal viszünk belőle, de igazán nem tudja megrázni a nézőt ez az elfuserált alkotás, amelyet még a vágóasztal sem tudott megmenteni a teljes kudarctól (a rendező többször újravágta a filmet, de hiába, nem lett jobb a végeredmény).

A színészeken nem múlt semmi, nem az ő hibájuk, hogy nem tudtak életet lehelni erősen összefércelt karaktereikbe. Kris Kristofferson, Christopher Walken, Isabelle Huppert és John Hurt megtett mindent a filmért, akárcsak a többi szereplő, legalább a casting kiválóan sikerült.

Michael Cimino csak saját magát okolhatja, hogy kettétört a karrierje, mindent megkapott, amit kért, mégsem tudta megismételni előző filmje sikerét. Rendezett még néhány közepes alkotást, de soha nem kapott még egy lehetőséget egy igazán komoly mozira, így megmaradt olyan rendezőnek, aki egyetlen mesterművel írta be magát a filmtörténetbe.

5/10

 A mennyország kapuja teljes adatlapja a Magyar Filmes Adatbázis (Mafab) oldalán.