Kissé nyűgösen, álmoskásan, a hideg januári délelőttön nem vártam sokat a nem túl bizalomgerjesztő címmel bíró Megjött Apucitól. Az igényeim azért nem voltak a béka feneke alatt, de úgy voltam vele, hogyha sikerül elkerülni, hogy ez a film egy kínos és lapos vígjáték legyen, akkor már nyert ügyem van. És ugyan a csillagokat nem is hozza le az égről Sean Anders filmje, de hozta a kötelezőt: képes volt másfél órán keresztül teljesen korrekt módon elszórakoztatni.

Brad (Will Ferrell) mostohaapaként próbálja minél inkább megszerettetni magát a nevelt gyerekeivel, akik sajnálatos módon elég távolságtartóak vele. Pedig a férfi minden tőle telhetőt megtesz, ráadásul a gyönyörű feleségével (Linda Cardellini) felhőtlen a románca, így idővel stabilabbnak tűnik a helye a családi fészekben. Amikor a gyerekek is kezdenek felé nyitni, váratlanul beállít a menő expasi (Mark Wahlberg), aki egyben a gyerekek vér szerinti apja is, így idővel megkezdődik a két férfi között a versengés a gyerekek kegyeiért.

Ahhoz képest, hogy mennyire fantáziátlannak tűnik az alaptörténet, teljesen szórakoztató tudott maradni a film az elejétől a végéig. Természetesen egy-két harmatosabb poén itt is becsúszik, de általánosságban véve elég változatos és üdítő a Megjött Apuci humorvilága. Anders tagadhatatlanul épített a jó öreg "esős-kelős" jelenetekre, de a humorpalettát a verbális nevettetés is erősíti, többségében pozitív lecsengéssel. Külön meglepetés volt számomra, hogy az alapvetően családias stílusú vígjáték olykor-olykor bedob néhány igencsak "felnőttes" és/vagy politikailag inkorrekt poént. Persze rekeszizomgörcsöt nem fognak a látottak/hallottak okozni, de a sajtóközönség reakcióit is tapasztalva kimondottan kellemes másfél órán estünk túl.

A színészvezetés előtt pedig le a kalappal! Noha nem azért, mert az amúgy jól működő Wahlberg-Ferrell páros olyan kimagaslóan alakítana, sokkal inkább azért, mert sikerült a színészek előtt egy egészséges határvonalat meghúzni a vígjáték-színészkedésben. Nincsenek feleslegesen elnyújtott, kitartott grimaszok, nem ripacskodik senki sem, és nekem speciel jó érzés volt úgy élvezni egy vígjátékot, hogy nem gumiarcú aktorok próbálnak görcsösen nevetésre késztetni. A két ellentétes főkaraktert is sikerült abszolút szórakoztató módon egymás mellé helyezni, és ami talán még fontosabb, hogy a poénok is teljes mértékben az ő viszonyukhoz, valamint a cselekményhez kapcsolódik. Ez talán nem tűnik akkora dolognak, de szerintem mindenki látott már olyan vígjátékot, amikor egy-egy szereplő teljesen indokolatlanul esett hasra. Itt azonban ilyesmiről szó nincs, megvan minden humorelemnek a maga helye.

Az év első pozitív meglepetése meg is lenne filmes fronton. Természetesen ilyen téma esetében nem úszhatjuk meg a kötelezőnek számító családcentrikus tanmesék nélkül, de ezeken a kiszámítható momentumokon kívül rendben van a film, pedig ez lehetett volna rosszabb is, sokkal. Persze túl nagy dolgokat nem kell és nem is szabad elvárni Anders mozijától, de egy nyugis délutánt  barátokkal, barátnővel, pasival, családdal vagy akár egyedül is megéri rászánni.

7/10

A Megjött Apuci teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán