Az alapműveltségnek vannak bizonyos elemei, amelyet mindenkinek ismernie illik. Ebbe a kategóriába tartozik az a szó szerint életbevágóan fontos információ, mely szerint Batáviában a fogházfolyosón jobbra van egy lépcső, balra a foglár irodája, és a fal végig zöld olaj, sárga szegéllyel. Aki ezt nem tudja, biztosan nem olvasott még Rejtő regényt, azon belül pedig Piszkos Fred, a kapitány teljesen ismeretlen a számára, melyből következően jó ember már nem lehet. Mert biztosan nincs humora. Márpedig ezért szeretjük Rejtő Jenő nem teljességgel szépirodalmi mélységű, ugyanakkor rendkívül szórakoztató alkotásait: betegre tudjuk nevetni magunkat rajta, sokadjára is. Generációkon átívelő népszerűséggel bírnak az író művei, jómagam is úgy fertőződtem meg az írásaival, hogy apukám könyvespolcán ott sorakozott a teljes életmű. Aztán volt hanglemez (Tomanek Nándor volt Piszkos Fred, Benedek Miklós Fülig Jimmy, hihetetlenül jó feldolgozásról van szó!), Korcsmáros képregények dögivel, amelyeknek az újabb, színes kiadásait is természetesen teljes gőzzel gyűjtjük. Tiszta szívvel drukkoltunk Bujtor Istvánnak, hogy sikerüljön A három testőr Afrikában filmfeldolgozása, és szomorúan tapasztaltuk, hogy még Ötvös Csöpi sem tudta megcáfolni azt a közkeletű mondást, hogy Rejtő könyvei megfilmesíthetetlenek (bár a Meztelen diplomata egészen jó adaptáció).

Fülig Jimmy szokása szerint benne felejtette valakiben a kését, amiért szerencsére visszament a műintézménybe, amelyben előzőleg heveny testgyakorlást folytatott néhány szemtelen matrózzal, melynek eredményeként a Honolulu Star nevű hajó fedélzetén találja magát. Mivel anyagi okok miatt egyszerre két állást is ellát, ezért folyamatosan álomkórral küzd, és nem akar lebukni, némi zűrt kavar a hajón. Ennek következtében azon kapja magát, hogy Almirába tart királykodni, miközben az igazi uralkodó elindul életre szóló tapasztalatokat szerezni a kikötői alvilág berkeiben...

Hát ellent lehet állni egy olyan könyvnek, ami olyan ütősen kezdődik, hogy "Uram, a késemért jöttem. Hol hagyta? Valami matrózban.". Másodperceken belül szippant be magába az abszolút egyedi Rejtő-világ, amelyben egymás után sorjáznak a kalandok és a méretes pofonok. Ponyvaregény ez a javából, de valami egészen különleges hangulattal, amely csak P. Howard alkotásaira jellemző. Egy saját univerzumot alkotott a tragikus sorsú író, amelyben a mai napig jól érzi magát kicsi és nagy, pedig nem mostanában készültek a művei. Vajon mi lehet a titka a máig tartó sikernek? 

Rejtő Jenő kalandos ifjúságot tudhatott a magáénak, többek között a francia idegenlégióban is megfordult, és igen széleskörű tapasztalatokat szerzett kikötők, csapszékek és hajók témakörében. Hihetetlen jól tudta úgy adaptálni a nem éppen kifinomult nyelvezetet, hogy mindenki számára elfogadható és fogyasztható legyen. Nyelvi leleményei párját ritkítóak, nagyon komoly filozófiai mondanivalót tudott megfogalmazni egy-egy mondatban, vagyis nemcsak szórakoztatni tudott, hanem elgondoltatni is, amellyel igenis több volt, mint ponyvaregény író, az irodalmi mélység is fellelhető az írásaiban. Kiváló karaktereket talált ki, itt van ugye nekünk Fülig Jimmy, aki nagyon egyedi helyesírással és szózattal vetemedett naplóírásra ebben a kötetben. El ne feledkezzünk Buzgó Mócsingról (akiről ugyebár tudjuk, hogy ő az igazi Trebitsch), és persze magáról a címadó kapitányról, akiről kiderül, hogy pokolravaló gazember létére még neki is vannak érzelmei. De akad itt kalandvágyó trónörökös, megannyi kikötői söpredék és politikus, a kötelező szép nő, és egy utolsó pillanatig érdekes történet. Ennyi lenne a siker receptje. És a stílus, ami utánozhatatlan.

Lássuk be, felnőtt fejjel is imádjuk a kalandokat. Vernét sem tudjuk megunni, ahogyan Rejtőt sem, hiába ismerjük már az összes történetet, annyira szeretjük a főhősöket, az izgalmas eseményeket, hogy nem tudjuk eleget újraolvasni őket. A happy end egyetlen esetben sem kétséges, de annyira érdekes és egyedi szófordulatokban gazdag az oda vezető út, hogy mindig újra és újra bele tudunk feledkezni. Megvan benne az a bizonyos plusz, ami nem tanítható, Rejtő egyszerűen zseniálisan tudta szőni a szavakat. Nem véletlen a máig tartó népszerűség, sok évtizeddel a keletkezése után is biztosan ki tud rángatni a soros depressziónkból a nem túl vastag kötet, észre sem vesszük, és mosolyra húzódik a szánk, képtelenség letenni, az utolsó oldalig kitart a jókedv és ámulat, hogy ez az ember hogyan tudott ilyen jól írni. 

Éppen emiatt a szómágia miatt megfilmesíthetetlenek Rejtő regényei. Habár abszolút olyan érzésünk van, hogy egy jó kis kalandmoziban vagyunk, amikor olvasunk, a hangulat egyszerűen nem adható vissza, vagy legalábbis eddig nem igazán sikerült senkinek a vásznon. Viszont képregényben nagyon jól tudott működni az egyedi humor, ha van valaki, akinek kimaradt az életéből a Korcsmáros nevével fémjelzett sorozat, viharsebesen pótolja, ha jót akar magának. Nem tudok kedvenc idézetet kiemelni a könyvből, annyi van, de ez ne akadályozzon meg senkit abban, hogy kommentben megossza velünk a sajátjait. 

Véleményem szerint nem a műfaj számít, hanem a minőség, és a Piszkos Fred, a kapitány első osztályú ponyvaregény, amelynek bérelt helye van mindenki könyespolcán, mert mindig kell egy biztos pont, amelyhez nyúlhatunk, ha kicsiny lelkünk enyhre vágy, és elvágyódunk a hétköznapokból egy olyan világba, amely valójában sohasem létezett, csak egy író rendkívüli fantáziájának terméke. Kötelező darab!

10/10