A horrorfilm rajongók személyiségtípusait taglaló posztomban ígéretet tettem arra, hogy decemberben egy, az olvasók által kijelölt személyiségtípust magamra öltve fogok írni a Let Us Prey című 2014-es alkotásról. Mivel a többség a "művészhorror rajongó" kategória mellett tette le a voksát, így a szavamhoz tartva magam, egy ilyen típusú horrorfan szemszögéből próbáltam megírni az alábbi kis szösszenetet. Én magam nem ezt a személyiségtípust választottam volna (szerény véleményem szerint nem akkora poén ez a stílus, mint mondjuk a "gorezabáló"), de Ti tudjátok, hogy mit akartok. Mindenesetre fogadjátok sok szeretettel!

Az ördög igen gyakran felbukkan a horrorfilmekben, példaként elég csak a klasszikus Az ördögűzőt megemlíteni. Ahogy a Sátán is megtestesül a legsötétebb filmes műfajban, úgy ellenpárja, Isten is lépten-nyomon bizonyságot ad a létezéséről ebben a zsánerben. Ezzel a vallási jó-rossz, menny-pokol, kárhozat-megváltás ellenpárral már körülbelül egymillió film, könyv, képregény, stb. foglalkozott az évek során, ezer meg ezerféle különböző megközelítéssel és interpretációval. Mégis mi újat lehet elmondani a témában? Mivel lehet felkavarni a vallással foglalkozó horror állóvizét?

A Let Us Prey című ír-angol horror kreatív agya - azaz Brian O'Malley kezdő rendező, valamint Fiona Watson és David Cairns írók - arra tesz kísérletet, hogy egy relatíve újfajta, kissé zavarba ejtőnek titulálható látásmódot hozzon be ebbe a jól ismert duális-vallásos képletbe, amely megközelítésnek a kulcsfigurája egy rejtélyes, leginkább talán Az ember tragédiája Luciferéhez hasonló ördög(szerű) figura. Ennek a speciális látásmódnak nagy adag vérgőzös brutalitás, kevés de ütős akció, és leheletnyi szatirikus humor ad sajátos ízt. Aki ezek alapján egy, az új francia extrémizmus képviselőire hajazó alkotásra (lsd. ide: Magasfeszültség - 2003) számít, az nem is téved olyan nagyot.

A film legfontosabb erőssége az, hogy a nézőt bizonytalanságban tartja a motivációk tekintetében, inkább sejtet és gondolkodásra ösztönöz, mintsem kész válaszokat ad. A brutalitás, a vér és az erőszak kézzel fogható benne, de mindezek okai, a szereplők mozgatórugói csak sejthetőek - pont mint a gyilkosságok okai egy híradóadás rendőrségi hírek rovatában.

Vizsgáljuk meg közelebbről a produkció gerincét adó karaktereket! A Liam Cunningham (Trónok harca) által tisztességesen, de nem átütő erővel megformált Six, az először néma, aztán mindentudó alak kiléte teljesen bizonytalan. Ember? Nem lehet ember, mert természetfeletti tudással rendelkezik. Ördög? Igaz, hogy jól érzi magát a lángok között, a Six (azaz hatos) is egy beszédes név (666 az ördög száma), és talán a lelkeket is szeretné elvinni, de mégsem tűnik gonosznak, valamint feltűnően csak a bűnösök halnak körülötte. Ráadásul néha segít is a rászorulóknak... Isten? Ilyen szigorú, kegyetlen és cinikus lenne az Isten? Vagy ő nem is a keresztények Istene, hanem egy ősi, kíméletlen istenség? Esetleg egy (bukott) angyal? Ki tudja?

Aztán ott van Heggie, a traumatikus emlékeivel küzdő rendőrnő. Pollyanna McIntosh a The Woman címszerepe és a Tales of Halloween egyik emlékezetes kisfilmje után megint csak bebizonyítja, hogy fizikailag és színészileg is nagyszerűen alkalmas erős és "hihetően veszélyes" nők megformálására. Heggie eleinte a rendőri hivatás elveit szigorúan követő, kisszerűen stréber, de tiszta lelkű zsarunak tűnik, aztán a történet előrehaladtával megismerjük azt az oldalát is, ami a múltban egyszer már hozzásegítette a túléléshez. Lehet, hogy Six csak szimbolikus alak, aki Heggie elfojtott dühét, vad igazságvágyát és múltját jelenti? De akkor meg hogy lehet az, hogy mások is látják, másokra is hat a jelenléte? Az elfojtott érzelmek megjelenhetnek egy hús-vér lény képében? Ha a már említett Magasfeszültség történetére gondolok, akkor a válasz még igen is lehet. Ha viszont úgy veszem, hogy Six maga az ördög, a két szereplő különös kapcsolata egészen hajmeresztő ötleteket adhat a megfejtésre: a rendőrnő akár a Sátán lánya, maga a női Antikrisztus is lehet, aki saját végzete ellen menekül.

A többi szereplő szintén nem egyszerű eset. Van itt beszívottan száguldozó és gázoló tinédzser, házasságtörő és szadista zsaru, elmeháborodott doktor, meg még egy rakás ilyen őrült. Bűn bűn hátán, kárhozott lelkek, akiket vagy az ördög taszít pusztulásba, vagy az isten ítél örök kárhozatra, vagy Heggie elfojtott dühe áldozatai lesznek, vagy egyszerűen lekaszabolják egymást, mert ilyen elmebeteg díszpéldányai az emberiségnek.

A rétegzett intellektuális mondanivaló mellett érdemes néhány szót szólni a film által nyújtott felszínes élvezetekről is. Még az egyszeri, mondhatni igénytelen horrorfogyasztóknak is tetszhet ez a mozi - ha nem akadnak fenn a mű csavaros, és valóságtól elrugaszkodott gondolatiságán - , hiszen kifejezetten testes hangulati közeggel operál. Egyrészt látványos képekkel dolgozik (sajnos néhol gyengécske CGI rontja az összképet); másrészt a zenéje markáns, egyedi és erőteljes, hangsúlyosan jelen van a filmben; harmadrészt brutális és váratlan elemek teszik sokkolóvá; végül pedig a néző elvárásaira rájátszó, alig észrevehetően, finoman trollkodó humora van. Ez utóbbi nem csupán a magyar fülnek vicces ír tájszólásban nyilvánul meg, hanem a komplett elmebeteg karakterekben, és az ezek interakcióiból fakadó száraz komikumban is.

A film negatívumainak köre elég szűk, de azért vannak hiányosságai a produkciónak, leginkább a forgatókönyv szempontjából. Bár a korábban taglalt felszínes értékek, a sajátos karakterek, és az izgalmas gondolatiság végig fenntartják a nézői figyelmet, sajnos magát a történetet nem éreztem igazán maradandónak. Sem az egyenetlen felvezetés, sem az infernális végjáték nem sikerült olyan erősre, mint amilyennek az alkotók szánták.

Végezetül nem hagyhatom ki kritikából a Stephen King nevével fémjelzett Az évszázad vihara minisorozat megemlítését, ami nagyon hasonló alaphelyzetből indul ki mint a Let Us Prey, de teljesen más mondanivalóra fut ki. Míg Az évszázad vihara inkább a humánum szerepét hangsúlyozta a gonoszsággal szemben, addig a Let Us Prey inkább a gonoszt mutatja meg az emberben.

Összegezve: aki csak egy kicsit is vevő a komolyabb gondolkodást igénylő, művészi értékkel is rendelkező horrorfilmekre, az mindenképpen nézze meg ezt a produkciót, de esetleg a mezei horroristák is tehetnek vele egy elhaló próbálkozást, hátha legalább az audiovizuális szépségeket és a hentelést tudják benne értékelni.

8/10

A film teljes adatlapja a Mafab (Magyar Film Adatbázis) oldalán