Vigyázat! A poszt nyomokban rosszindulatot, irigységet és modorosságokat tartalmaz! Létező személyekkel, oldalakkal (különösen a miénkkel) és a valósággal való bármilyen hasonlatosság kizárólag a véletlen műve! (Kivéve, ha nagyon találó vagyok, mert akkor nem).

Ha valaki egy kicsit is nyitott szemmel jár az internet filmekkel foglalkozó szegletében, akkor bizonyos törvényszerűségek és ismétlődések nem kerülhetik el a figyelmét. A trendek azonban nemcsak a filmvilágra vonatkoznak, hanem az ezekkel foglalkozó felkent és önjelölt szakértőkre is, így aztán idővel az is előfordulhat, hogy e jellegzetességek alapján kiderül, a különböző filmes bloggerek nem is annyira különböznek egymástól. Olyannyira nem, hogy 5 kategóriába a nagy részük tökéletesen besorolható, ezt pedig azzal bizonyítom, hogy (modorosan) leírtam nektek ezeket a bloggertípusokat, egy-egy rövid példakritikával illusztrálva a jellegzetességeiket, ezt követhetitek majd hétről hétre. Persze sokan vannak, akik azt mondják, hogy filmekről blogolni, sőt, önmagában blogolni is már modorosság, de akkor minek olvasod, köcsög? ők akkor kezelhetik úgy ezeket a posztokat, mint egy nagy meta-modorosságot.

Az Újságíró valamennyire kakukktojás a filmbloggerek között, nem illesztő bele a klasszikus fejlődési pályájukba, hanem teljesen kívülállóként került a „szakmába”. Jellemzően valamilyen nagyobb, elsődlegesen nem filmekkel foglalkozó (hír)portál tematikus rovatáért felel. Ebből a szempontból nem is lehet rá a szó szoros értelmében bloggerként tekinteni, de egyrészről, munkássága lényegében nagyon is hasonlatos hobbiból dolgozó kollégáihoz, másrészről, mivel ő gyűjti be az ilyen témában érdeklődő olvasók 95%-át, elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy az átlagos internetező egy hozzá nem értő balfasznak tart mindenkit, aki filmes témában képernyőre veti a gondolatait a világhálón. Tehát amikor a Kultúrsznob vagy a Filmesztéta Nyolcadikos posztja alatt valaki kiborul, hogy mekkora hülyék ezek a kritikusok és soha nem lehet adni a véleményükre, biztosak lehetünk benne, hogy az illető jórészt az Újságíróval kapcsolatos tapasztalataiból eredő frusztrációt vezeti le éppen.

Az Újságíró személyisége nagyjából a következő egy vonással írható le teljes körűen: mivel kőkeményen meg kell küzdenie a címlapért, ezért igyekszik minél inkább hatásvadász és figyelemfelkeltő lenni (de lehet, hogy ezt meg is követelik tőle). Írásának egyetlen célja természetesen a kattintások vadászata, neki nem szándéka és célja törzsolvasókat gyűjteni, a mának él. Ebből kifolyólag jellemzően a film egy apró, de annál bizarrabb és érdekesebb képzettársításokká növelhető részletére fókuszál, nem ritkán az egész kritika során. Ezek a témák a következők: csöcs/pina/fasz/szex/drog/alkohol hatos (+ néha bulvár), függetlenül attól, hogy a filmben ezeknek mennyi relevanciája volt. Írása kritikai része innentől kezdve elhanyagolható terjedelmű és fontosságú, és valószínűleg sem őt, sem olvasóit nem érdekli, hiszen utóbbiak is csak a hatásvadász cím miatt kattintottak a cikkre, és jó eséllyel már a második komment után az éppen aktuális zsidó világ-összeesküvésnél / Orbánozásnál tartanak, illetve az esetek 60%-ában minden esetben elküldik a szerzőt az anyjába. Hozzá kell tenni, hogy ha az Újságíróban a szándék meg is lenne, a képesség mindenképpen hiányzik ahhoz, hogy értelmes filmkritikát írjon, ugyanakkor ironikus módon pont ezzel érez rá tökéletesen a felületes filmfogyasztó ízlésvilágára és szempontjaira.

(Megjegyzés: Sajnos az utóbbi időben egyre inkább elterjedt az a divat, hogy bizonyos lapok bloggereket kezdenek alkalmazni ebben a pozícióban, ami a szakma klasszikus stílusjegyeinek drasztikus erodálásához vezetett.)

Példa:

(Lead:)

Nem fogod elhinni, hogy Leonardo DiCaprio seggbedug egy beszívott törpét

És még van ennél durvább is legújabb filmjében.

(Cikk:)

Ha végig kéne mennünk a beszívott törpék anális inzultálásának filmes történelmén minden bizonnyal sokaknak a Kicsi Pénisz, Nagy Ánusz című korszakalkotó vígjáték jut eszébe a 90-es évekből. Az ott megteremtett hangulatot sokan próbálták már utánozni, például az elsősorban inkább a drogozásra fókuszáló „Kétszer szívj”-trilógia Judd Apatow-tól. (Erről tudni kell, hogy igazából 3 történetileg különálló film, de stílusuk miatt a közönség egyöntetűen egy trilógiának tekinti őket.) Azonban egészen a mai napig ezt a zsánert egyszer sem sikerült olyan tökéletesen megvalósítani, mint Martin Scorsese fantasy-vígjátékában, az összesen 256 pár csöcsöt tartalmazó Piroska farkasában. Leonardo DiCaprio ugyanis olyan parádés elánnal veti bele magát a jobb napokat is látott Peter Dinklage hátsó felébe, hogy azt már gyönyör nézni. Legalábbis ezt ígéri a rendező, amikor a 4 lemezes DVD-kiadás extrái között található kivágott jelenetekről beszél.

 

Pedig ha belerakja, sokkal jobb lehetett volna a film, ami így ugyan vicces, de nem eléggé.

7/10

A továbbiakban is szeretném fenntartani az "Akasztják a hóhért" jelleget, úgyhogy a kommentek között kiegészítésként a modoros filmblog-kommentelők kategóriáit várnám, már csak azért is, mert a reményeim szerint az utolsó posztban majd ebből lenne egy gyűjtés. (Tehát még akár 5 perc hírnév is várhat rád, ha jót írsz) Természetesen ha valamelyik kolléga magára ismert a fentiekben és meg akar sértődni, azt is szívesen fogadjuk, úgyhogy hajrá mindenkinek!