Az írásnak igenis van technikája, és aki nagyon akarja, az meg tudja tanulni. Frei Tamás nem sajnálta az időt és a pénzt, Amerikáig ment, hogy profiktól tanuljon. Ráadásul ezt soha nem titkolta, ami számomra nagyon szimpatikus, ahogyan az is, hogy mindig elmondja, ő nem irodalmat ír, hanem szórakoztató kalandregényeket. És valóban, nagyon jól megtalált egy piaci rést, előtte senki sem jelentkezett ezzel a műfajjal a honi könyvpiacon. Nemzetközi színtéren játszódó, izgalmas, politikától sem mentes (aminek nagyobb a füstje, mint a lángja, de jól kiaknázzák a marketingesek), amelyből az akció sem hibádzik. Nem csoda, hogy hamar megkedveltük André Calvi kalandjait, már a negyedik kötetet falhattuk fel egy szuszra. Az első, a Megmentő nagyot szólt, a második, A bankár szintén, a harmadik, a 2015 főleg, így nem véletlenül vártuk már nagyon az újabb felvonást. Nos, én kicsit csalódott vagyok, továbbra sem csökkent ugyan látványosan a színvonal, de túl sok volt az előre látható fordulat, tisztes iparosmunkának mondanám, nekem nem jelentett akkora olvasmányélményt, mint pl. az előző kötet.

André Calvi boldogan él kis családjával Nizzában, egészen addig a percig, amíg egy öngyilkos merénylet bele nem rondít az idillbe. Hiába próbált meg szakítani a múltjával, az oroszok nem felejtenek, az egykori légiós pedig nem az a típus, aki megfutamodik, nem akar egész életében menekülni, inkább a probléma forrását akarja megszüntetni. Didier segítségével új személyazonosságot kap, és nem fél lemerülni az orosz felső tízezerbe, akikkel a magyar agrárbárók és az amerikai génmanipulátorok is üzletelnek, és a szálak a Spitzbergákon érnek össze...

Frei Tamás nem kiugró tehetség, viszont szorgalmas és céltudatos. A tévéből ismertük meg, majd felépített egy saját kávézóláncot, főként külföldön él, az írást abszolút hobbinak tekinti, viszont komolyan veszi. Mindig alaposan felkészül a könyveire, minden helyszínt végigjár, ezért tud hiteles leírást adni az ottani állapotokról. Addig bele sem fogott az írásművekbe, amíg nem tanulta meg alaposan egy amerikai egyetemen, hogyan kell megírni színvonalasan egy  kalandregényt, és nem utolsósorban eladni (mert a könyvipar is egy piac, ahol nincs esélye annak, aki nem tudja felhívni magára a figyelmet, ezt ne felejtsük el). Miután alaposan felkészült az írói karrierre, jelentkezett a Megmentő-vel, ami hatalmas sikert aratott, azóta pedig immár futószalagon jönnek az újabb kalandok. Közben volt egy (kényszerű) kiadóváltás, de ez a minőségen alapvetően nem látszik, hozta a kötelezőt az író, csak éppen az a bizonyos plusz hiányzik belőle, ami a korábbiakban még megvolt.

Persze az enyhe csalódottságba belejátszik az is, hogy most nem sikerült annyira eltalálni a témát, mint a korábbi esetekben. Ez természetesen nem a kiadó hibája, ki láthatta előre, hogy jön Párizs, amelynek a sokkjából még mindig ocsúdunk, és inkább a terrorizmus és minden ezzel kapcsolatos eseményre vagyunk érzékenyek, annyira nem köt le bennünket az agárkérdés. Egyébként sem a történetvezetésbe, sem a karakterekbe nem tudnék belekötni, profi munka, ott van a csavar, ahol kell, ott tolja az arcunkba az akciót, ahol szükséges, és ott gondolkodtat el, ahol azt várjuk tőle. Nem vagyunk híján izgalomnak, okosan vezeti az író az olvasót, a nemzetközi kitekintés azonban ezúttal a megszokottnál több lett, mint a magyar eseményszálak, ezért nem érezzük úgy igazán, hogy André a mi hősünk. 

Na persze van miniszterelnökösködés, agrárbárózás, de most először éreztem azt, hogy mennyire ki vannak számítva a szavak, amelyeket az író papírra vet. Nem vitt magával annyira a történet, mint korábban, nem álltam meg időnként, hogy atyaég, ezt most gyorsan gondoljuk végig, mert mennyire igaza van, és milyen bátor, hogy le meri írni. A több mint 500 oldalt felfaltam egyszerre, nem mondanám, hogy unatkoztam, de nem is vágott annyira földhöz a könyv, mint a korábbiak. Elolvastam, becsuktam, és nem is gondoltam rá többet, vagyis nem nem fogott meg igazán. Talán túlságosan kiszámíthatóvá váltak André kalandjai (amelyekből véleményem szerint nagyon jó filmeket lehetne forgatni, csak gigászi összegekbe kerülne az exkluzív környezet miatt). A magyar (származású francia) James Bond messze van attól, hogy unalmassá váljon, de elrebbent az újdonság varázsa, és nem könnyű mindig rátenni egy lapáttal, hogy ne vesszen el a karakter érdekessége.

Nem tudok komoly hibát felróni a könyvnek, profin meg lett írva, időnként sikerült jól meglepni, de nem elégszer, összességében egy jó, de nem kiemelkedő írásműről van szó.  Frei Tamás nagyon jól megtanulta a siker titkát, de ezúttal ez nem volt elég egy  maradandó olvasmányélményhez. Ettől még nem ment el a kedvem a sorozattól, kíváncsian várom a következő felvonást (rajongóknak: várhatóan 2017-ben jön, és Berlini játszma lesz a címe), de ez most annyira nem tetszett. 

7/10