A Last Shift című friss horrorfilmben benne van az a potenciál, hogy rendezője, a nem túl ismert Anthony DiBlasi számára kiugrási lehetőséget jelentsen. A Dread c. felejthető Clive Barker feldolgozás direktora persze nem váltotta meg a világot, alkotása csupán egy becsületes iparosmunka, annak viszont kifejezetten profi és hatásos. Mondhatni, hogy DiBlasi ezúttal keveset markolt, de azt mind megfogta: filmje egyáltalán nem újító, és nem is különleges... viszont baromira ijesztő és félelmetes.

A film a John Carpenter-féle A 13-as rendőrőrs ostroma alaphelyzetét veszi alapul, tehát itt is egy bezárásra ítélt rendőrőrsön zajlanak az események. A főhősnő egy Jessica Loren nevű kezdő rendőrnő, aki azt a feladatot kapja, hogy ebben az ominózus használaton kívüli épületben töltse az éjszakát, őrködjön, és várja meg, amíg valamikor hajnalban az a szakértő csapat befut, amely az őrsön tárolt bizonyítékokat elszállítja. A dögunalmasnak induló éjszaka rémálomszerű fordulatot vesz, amikor Jessica felfedezi az őrs véres múltját, és kapcsolatba a kerül egy gyilkos szekta tevékenységének a nyomaival.

A Last Shift azon horrorfilmek során gyarapítja, amik esetében a történet csak ürügy a változatos ijesztgetésre, elborzasztásra és félelemkeltésre. Végy egy nagyon minimális szereplőgárdát (akár egy ember is elég lehet), zárd be őket valahova, és szabadíts rájuk néhány démont/szellemet/látomást, aztán nézd, ahogy szenvednek - ez a recept az Evil Deadtől a Grave Encountersig kismillió olcsó horrorból visszaköszön. A recept hatásossága két dolgon áll vagy bukik:
1. Az ijesztgetés ne csupán fantáziátlan, kiszámítható jump scare fesztivál legyen, változatosnak kell lennie, fojtogató atmoszférával, ahol sem a szereplő, sem a néző nem érezheti magát biztonságban.
2. A nézőnek szimpatizálnia kell a főszereplővel, mert ha csak a hülye karakterek haláláért drukkol, akkor a dolog nem működik rendesen.

Ebben a filmben nagyjából mindkét összetevő stimmel, tehát a jól eső rettegés szinte garantált. Bár kapunk az ezerszer megtapasztalt jump scare ijesztgetésekből is, a rendező gyakorlatilag száz csőből tüzel egyszerre, és minden elképzelhető eszközt bevet, ami riogatásra és félelemkeltésre alkalmas lehet, és beleilleszthető a történet illetve a választott helyszín keretei közé. A változatosságra így nem lehet panasz, maguktól kinyíló szekrényajtók, hirtelen lekapcsolódó világítás, megmagyarázhatatlan telefonhívások, kísérteties alakok, hátborzongató hallucinációk, nyugtalanító zörejek, és néhol kifejezetten aljas, teljességgel váratlan megoldások igyekeznek a frászt hozni az emberre - többnyire sikerrel. A kissé lelakott, ürességében nyomasztó épület hatékonyan megalapozza a hangulatot, a főszereplőre szorosan rátapadó operatőr pedig céltudatosan úgy irányítja a néző figyelmét, hogy az folyton gyanakodjon (kiváló példa erre a film eleji jelenet, ahol Jessica felveszi a szolgálatot), és nyugtalanító dolgokat pillantson meg a háttérben. A horrorfaktorra a csekély mennyiségű, de hatásos gore, és a kissé jellegtelen, de a funkcióját megfelelően ellátó zene is ráerősít.

A főhős Jessica, bár helyenként kicsit "szőke" döntéseket hoz, alapvetően egy tisztességesen megírt és eljátszott karakter. A rendőrnőt alakító Juliana Harkavy színésznő korrekt és szimpatikus játékot nyújt, mellyel eléri, hogy a néző izguljon a karakteréért. (Fun fact: Harkavy kisasszony szerepelt a The Walking Dead sorozatban is egy-két rész erejéig, bár én nem igazán emlékszem rá.)

Szóval a film prímán működik azon a szinten, ahogy egy "fapados" horrorfilmnek működnie kell... egyebekben viszont kínosan üres. A történet végén ugyan található egy szépen levezényelt, közepes csavar, de ez sem fogja különösebben átértelmezni vagy elmélyíteni az egyébként faék egyszerűségű cselekményt. Intellektuális szempontból nem egy nagy élmény a mozi, magvas mondanivalóról vagy másodlagos jelentésrétegekről ne is álmodjunk, ez a produkció csak annyi, amit a felszínen látunk és tapasztalunk.

Azok a horrorrajongók, akik megelégszenek az intenzív, de felszínes paráztatással, bátran tehetnek egy próbát a filmmel, akik viszont a The Bababook vagy az It Follows-féle okosabb darabokat kedvelik, jobb, ha lejjebb engedik az elvárásaikat és egyáltalán nem, vagy csak óvatosan közelítenek felé. Mivel jómagam az utóbbi típusba tartozom, nem tudok igazán magas pontszámot adni a Last Shiftre - annak ellenére, hogy a film megtekintése során egyszer-kétszer bizony még én is megugrottam a félelemtől...

7,5/10

A Last Shift teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán