Igen, nekem is felejthetetlen zene ugrik be először a címről, és az a kép, amikor a szerencsesárkányon repül a főszereplő kisfiú (nagyon irigyeltem érte, de gondolom nem csak én). Gyerekkorunk nagy élménye volt a film, amelyen nem tudott fogni az idő, ma is ugyanúgy bele lehet feledkezni, mint egykoron, nőjön fel, aki akar! Érdekes, hogy a könyv eddig kimaradt az életemből, annak ellenére, hogy rongyosra néztem egykoron a belőle készült mozit, de az újrázás után megígértem magamnak, hogy jobb később, mint soha alapon, záros határidőn belül el fogom olvasni. Ezt most megtettem, és csak azt tudom mondani, hogy zseniális írás, gyerekirodalom, de mint minden jó mese, nagyon komoly mondanivalóval bír,és olyan kiváló stílusban került megírásra, hogy sem gyerek sem felnőtt garantáltan nem tudja lerakni (még jó, hogy előrelátóan hétvégén estem neki a történetnek), Kötelező darab!

Michael Ende (teljes nevén Michael Andreas Helmuth Ende) 1929-ben született Garmisch Partenkirchen-ben, és Münchenben nőtt fel. Édesapja szürrealista festő volt, valószínűleg az ő hatásának köszönhető a különleges álomvilág megteremtésének képessége. Az író 2. világháború elől külföldre szökött, így csak 1948-ban tudta befejezni gimnáziumi tanulmányait. Ezután elvégzett egy színiiskolát, színházakban dolgozott, politikai kabarékhoz írt szövegeket. 1954 és 1962 között egy rádió filmkritikusaként kereste a kenyerét. Miután színdarabjaival nem aratott sikert, átváltott a gyerekkönyvekre, 1960 - ban jelent meg hosszas hányattatás után a Gombos Jim és Lukács, amely meghozta számára a sikert, második könyve után már csak az írással kellett foglalkozni. Számos művet alkotott a műfajban, de a leghíresebb a Végtelen történet lett, amelynek rengeteg feldolgozása született az évek során a a filmen kívül (amelyet az író utált, szörnyen giccsesnek tartotta) többek között rádiójáték, balett és opera is készült belőle. Michael Ende 1995-ben hunyt el gyomorrákban, egy hosszú és termékeny pálya végén, máig az egyik legismertebb német író.

Bux Barnabás Boldizsár egy kövérkés, boldogtalan 10 év körüli kisfiú, aki számára is érthetetlen módon benyit Korányi Károly Kondád antikvárius boltjába, és elcsen egy különös könyvet, amely ellenállhatatlanul vonzza magához. Az iskola padlásán rejtőzik el, és belekezd A Végtelen történet elolvasásába. Megelevenedik előtte Fantáziaország, amely hatalmas bajban van, ugyanis a Semmi egyre nagyobb pusztítást végez benne, mindenki a Kislány Királynőtől várja a megoldást, aki egy bátor kisfiút, Atráskó-t bízza meg a Nagy Kereséssel. És a hihetetlen kalandok elkezdődnek...

Miután az ember lánya túljutott azon a sokkon, hogy a főszereplőket másképp hívják, mint a filmben, még azt is fel kell dolgoznia, hogy a könyv felénél ér véget az általa ismert történet, ugyanis Barnabás Fantáziaországban elkövetett dolgai lemaradtak a filmvászonról (az első részből legalábbis), pedig itt fordulnak igazán komolyra a dolgok, teljes jellemfejlődést követhetünk nyomon ezeken az oldalakon. A kisfiú ugyanis Megmentőből lassan egy üres árnyalak lesz, aki minél többet teremt, annál kevesebb marad belőle, az Aurin varászereje lassan, de biztosan elveszi tőle az emlékeit. A legutolsó pillanatban menti meg a teljes megsemmisüléstől barátja, Atreskó, és egy nagyon hosszú belső utazásra kell indulnia, hogy újra megtalálja saját magát, és a hazavezető utat. 

Az igazán jó gyerekkönyv több szinten tud hatni, kicsi és nagy szívéig is el tud érni. A Végtelen történet egy gyönyörű mese, amely valójában a felnőtté válásról szól. Barnabás csodálatos lehetőséget kap, a saját gondolataiból, meséiből születik újjá Fantáziaország, de sajnos egyre jobban elhiszi magáról, hogy ő a Megmentő, imádja, hogy csodálják, hiszen a való életben ő csak egy gátlásos kisfiú volt, akivel senki sem törődik, természetesen nem siet vissza ebbe a szürke létbe, amikor körülveszi a színes álomvilág. Aztán rá kell jönnie, hogy az ő helye nem itt van, a dolgát elvégezte, ideje elindulnia hazafelé. 

A könyv két részre osztható, az első részben Barnabás és Atreskó megmenti Fantáziaországot, ez bizony kaland a javából, aztán jön a második, sokkal komorabb rész, amikor a kisfiú majdnem romba dönti azt a birodalmat, amit ő teremtett. Továbbá ad egy nagyon különleges hangulatot az, hogy két idősíkon játszódik a történet, Fantáziaországban a és valóságban (különböző színnel jelölik a leírásban az eltérő helyszíneket), valamint az egyes fejezetek elején megjelenő gyönyörű iniciálék is sokat tesznek hozzá ahhoz a feelinghez, hogy egy felemelő történetet olvasunk. És valóban, miközben kiválóan szórakozunk a könyvön, rengeteg gondolkodni valót is kapunk, miközben tisztára mossa a lelkünket az ártatlannak látszó, valójában nagyon is súlyos mondanivalóval bíró történet.

Az egyetlen problémám a könyvvel az, hogy a vége felé túlságosan komorrá válik a történet, gyerekkönyvhöz képest túl mélyre ásott az író, talán egy árnyalattal kevésbé erős drámai felhang is elég lett volna, nem gondolom, hogy a fiatal olvasók értenék a túlzásba vitt szimbólumrendszert, de ennél nagyobb bajunk tényleg ne legyen. Michael Ende könyve nem véletlenül világhírű, zseniális történet, végtelen fantáziával megírt tanmese, amelyet felnőtt fejjel is érdemes újraolvasni. Az élmény nem lesz kisebb, csak mélyebb, mint gyerekkorban, kár lenne kihagyni az életünkből!

9/10