[A FORGATÓKÖNYV INNEN TÖLTHETŐ LE]

Hollywoodot valószínűleg joggal lehetne vádolni azzal, hogy karaktereiben, színészeiben mindig a tökéletességet keresi, és ezzel nemcsak hamis elvárásokat kreál az átlagemberek számára, de a fogyatékosságok megfelelő reprezentálásához sem nyújt teret. Feltételezem, nem véletlenül övezett hatalmas siker minden olyan produkciót (Életrevalók, Csillagainkban a hiba), amely ezeknek a hiányosságoknak teret mert adni, és mindenekelőtt az Erin's Voice-nak is ez a legnagyobb erénye: mer egy mozgóképen keveset ábrázolt fogyatékosságról beszélni, úgy, hogy igazából nem is ez a fő célja.

A forgatókönyv főszereplője ugyanis egy siket fiatalember: Doug egy félresikerült műtét során veszítette el a hallását még gyerekkorában, ami azt jelenti, hogy beszélni képes, de hallani már nem hall semmit. Életében ezt leszámítva sok veszteség nem érte: gyönyörű és odaadó felesége, Cathy mindent megtesz azért, hogy ne érezze kevesebbnek magát, cége (amely egy ígéretes startup) pedig szintén egy támogató környezetet biztosít számára. Csak hogy új alkalmazásuk kifejlesztése rengeteg energiát emészt fel, amely éreztetni kezdi a hatását Doug házasságán is, a férfi pedig pont ekkor fut bele egy kávézó pultosaként dolgozó Erinbe, aki megmagyarázhatatlan módon az egyetlen ember a világon, akinek hallja a hangját.

Sullivan rengeteget játszadozik szkriptjében azzal, hogy átadja ezt az állapotot, milyen néma csendben élni és kizárólag más érzékekre hagyatkozni, és milyen, amikor ezt a helyzetet megtöri egyetlen hang. Nyilván mozgóképes formában lesznek csak igazán érzékletesek ezek a megoldások, de a kreativitásukat egy kis képzelőerővel már írott formájukban is át lehet érezni. A szerző azonban - szerencsére - nem elégszik meg annyival, hogy egy fogyatékosságról ad pillanatképet (egy kis high-concepttel nyakon öntve), ez az alapállás tulajdonképpen csak egy bevezetés egy teljesen általános érvényű és nagyon emberi drámához.

Más kérdés, hogy a legkevésbé sem eget rengető az a néhány gondolat, amit ez a forgatókönyv tartalmaz (bár elismerem, magukévá tenni nagyon kevesen tudják őket), és helyenként abban is rezeg a léc, ahogyan a kirakós néhány darabját helyére illeszti Sullivan. (Ki gondolta volna például, hogy a végső nagy reveláció majd segít Dougnak megalkotni az addigra teljesen reménytelen helyzetbe süppedő programját?) Magát a koncepciót tehát nem nevezném túlságosan erősnek vagy forradalminak, de az Erin's Voice kétségkívül egy olyan mű, amely nagyon rendben van. Tudja mit akar mondani, ezt hogyan illessze bele egy nagyjátékfilm szerkezetébe, nincsenek felesleges sallangjai, maximum azzal vádolhatom csak meg, hogy időként túlzóan nagyszabású konfliktusokat akar kreálni.

Korszakalkotó filmnek tehát kevés lenne egy ebből készült produkció, de egy végtelenül kellemes, könnyed és mégsem súlytalan darab lehetősége ott van az Erin's Voice-ban, amelyet még azzal is lehet dicsérni, hogy a legkevésbé sem nézi hülyének olvasóját. Az effajta szerethető, de nem bugyuta alkotások pedig ritkaságszámba mennek - főleg az olyanok, amelyek már forgatókönyvként is képesek elérni ezt a hatást.