A csütörtök egy rémes nap. Még nem hétvége, már nem a hét közepe, felkelni sem érdemes miatta. Pláne akkor, amikor egy olyan teljesen jelentéktelen dolog történik, hogy elpusztul a Föld, mert a vogonoknak útban van egy űrútépítkezés miatt. Ebben a soha vissza nem térő esetben csak egy dolgot tehetsz, annyi sört iszol, amennyi beléd fér, fogsz egy törülközőt (mert csak akkor vagy sáhár, ha mindig tudod, hol van a törülköződ) és lestoppolsz egy űrhajót. És mivel a továbbiakban a galaxis lesz az otthonod, nem árt, ha beszerzed a hozzá tartozó útikalauzt és nem esel pánikba.
Douglas Adams 1979-ben megjelent könyve mára már kultikussá vált, olyannyira, hogy a rajongók minden évben hagyományosan május 25-én megszervezik a törülközőnapot. Az író nem hétköznapi fantáziával rendelkezett, hihetetlen agymenései miatt nagyon hamar meghódították a közönséget a művei. 1978-ban került adásba a rádiójáték első hat epizódja a BBC Radio 4 csatornán és elsöprő sikert aratott. A Galaxis útikalauz ötlete egyébként akkor fogant meg Adams csavaros elméjében, amikor 1971-ben autóstoppal járta be Európát egy útikalauz segítségével. Miközben nem kicsit illuminált állapotban feküdt egy innsbrucki mezőn és a könyvvel a kezében a csillagokat bámulta, hirtelen felötlött benne, milyen jó lenne, ha születne egy útikalauz stopposoknak a galaxisról is. És miután kijózanodott, elkezdett agyalni azon, mit lehet kihozni ebből az alapötletből. A többi pedig, ahogyan mondani szokták, már történelem.
A rádiójáték sikere után született meg a könyv, amelynek még négy folytatása született, de természetesen az első lett a rajongók kedvence. 1981-ben televíziós sorozat is készült a történetből, de Douglas életének álma, a filmváltozat sajnos már csak a halála után, 2005-ben került a mozikba, és igencsak közepes sikert aratott. Pedig egészen jó adaptáció volt, főleg annak figyelembevételével, hogy ezt a történetet mindig is megfilmesíthetetlennek tartották, mert a legnagyobb erénye az eszement szövege, amelyet valóban nem lehet teljes mértékben visszaadni a filmvásznon. De legalább megpróbálták, így ez ez őrült történet eljutott például hozzám is, és kedvet kaptam ahhoz, hogy elolvassam a könyvet is. Gondolom, senkit sem lepek meg azzal a hírrel, hogy sírva nevettem végig mind a 152 oldalt (bizony, ennyire rövid ez a zseniális írásmű!) , és egyik ámulatból a másikba estem azon, hogy mennyire élénk fantáziája van az írónak, aki páratlan szómágiát alkalmazva egy teljesen egyedi univerzumot hozott létre, ahol már nagyon régen imádnak stoppolni az olvasók milliói, nem véletlenül, itt az unalom kizárt!
A Galaxis útikalauz stopposoknak valószínűleg a legfigyelemreméltóbb könyv, ami csak napvilágot látott a Kisgöncöl óriási kiadóvállalatának gondozásában. Már ebből a megfogalmazásból is látszik, hogy ez a történet nem való minden lénynek, aki ezen a jelentéktelen kékeszöld bolygócskán él(t?), és a majomtól eredő civilizáció része, amely a kvarcórát pompás dolognak tartja. Ez bizony rétegkönyv, amelyet csak az értékel, aki bírja a rettentően fárasztó angol humort, nem árt némi Monty Phyton filmes rágyúrás, mielőtt arra adjuk dőre buksinkat, hogy belekezdjünk a könyvecske elolvasásába.
Tökéletesen reménytelen hagyományos recenziót írni erről az alkotásról, annyira szabálytalan mind a története, mind a karakterei. Mégis egységes egésszé állnak össze az események, ebben az utánozhatatlanul szórakoztató, mégis elgondolkodtató könyvben, amelyben bármilyen hihetetlen, de eljutunk odáig, hogy a lét legnagyobb filozófiai kérdésein töprengjünk. Mert hőseink bizony egy nagyon komoly válaszra keresik a kérdést (mert ugye a kérdésre a választ bárki meg tudja adni, mit várunk Adams-től?). Tehát: mi a kérdés, amire a válasz az, hogy 42? És megtalálják a kérdést, csak amilyen mákjuk van, a vogonok bürokratikus húzása miatt némi késedelmet szenved a nagy felfedezés. De legalább van ok arra, hogy a galaktikus kalandok folytatódjanak.
A lenyűgöző, nyelvújító szöveg (kíváncsian várom a kedvenceket kommentben, én sajnos képtelen vagyok választani) mögött valójában nagyon is komoly társadalomkritika húzódik meg, hiszen a galaxis nem sokban különbözik a Földtől: a bürokraták gondolatnélkülisége megöli a mindennapokat, a különféle népek az univerzumban is meglepően hasonlítanak a mindennapjainkból ismert emberekre szokásaikat, viselkedésüket tekintve. És a bolygókat építő Szlartibartfaszt-ról is az jut eszünkbe először, hogy valami díjat kapott a norvég fjordokért, igaz? Zseniálisan (ön) kritikus könyv ez a galaktikus kalandsorozat az emberekről, akik egyszerre gyarló lelkek és világot építő elmék, de főleg mindkettőnek az univerzumban egyedülálló keverékei. Saját magunkon szórakozunk istenien, kell ennél több?
10/10
