John Hughes és Harold Ramis a 80-as évek, valamint az 90-es évek első felének utolérhetetlen vígjátékgurui voltak. Íróként vagy rendezőként olyan klasszikusokhoz volt közük, mint a Szellemirtók, Idétlen időkig, Reszkessetek, betörők! és A nulladik óra. És mint minden esetben, amikor valamely filmes zsenialitásáról kell beszélin, az utókor esetükben is szereti kiszelektálni munkásságukból a kevésbé sikerült darabokat, vagy hogy mást ne mondjak, kissé jobb színben emlékezni rájuk. Nincs ez másként a mai napig kétségbeesetten újra és újra megfejni próbált Családi vakáció-sorozat esetében sem, amelynek már az első felvonása sem tudta átszakítani a műfaji sablonokat - pontosabban igazán még azokig sem jutott el.
Egy klasszikus kétbalkezes vígjáték alapfelállását kapjuk meg: Clark Griswold (Chevy Chase) részben saját gyerekkorát kárpótolva elhatározza, elautózza egész családját az ország másik végében lévő Walley World nevű élményparkba. Ahogy az sejthető, a hatalmas utazás több, mint döcögősen alakul, kényelmetlen rokonlátogatásokkal, a legkevésbé sem izgalmas látványosságokkal, valamint lehúzós szállásadókkal. A legnagyobb akadály azonban pont a családapa megszállottsága, aki képtelen belátni, hogy fixációja egy boldog nyaralás helyett egy konfliktusokkal terhelt szenvedéssé alakítja az utazást.
Őszintén megvallom, másfél óra után sem tudtam igazán eldönteni, pontosan mivel akart hatást elérni film. A humor perceken át épülő, mégis (részben emiatt is) teljesen kiszámítható gegekből áll, amelyekbe John Hughes semmiképpen nem dobna be egy duplacsavart. De az a jobbik helyzet, amikor egy jelenetnek van valami funkciója a humor szempontjából, még ha kilométerekkel előre látható is, ugyanis rengeteg olyan képsort kapunk ezek mellé, amelyek még ennyivel sem tudnak szolgálni. Mintha azt az igyekezetet vélném felfedezni ezekben a sehova sem tartó párbeszédekben, humortalan próbatételekben, hogy mű mélységeit próbálják erősíteni, azonban egy kellemes dramedyhez a karakterrajzok elnagyoltak, kapcsolataik mesterségesek, nem csoda, hogy a színészek is iskolás, futószalagon gyártott gesztusokkal dolgoznak. A legdurvább kontraszt azonban a történet együgyű, családi jellege, és az ezekbe teljesen maguktól értetődően beleépülő R kategóriás szövegek és képkockák között van. Persze betudhatjuk ezt a 80-as évek őszinteségének, amikor még nem korhatárok döntötték el, mit akar mutatni a rendező egy alkotásban, és mit nem, azonban a családi és a felnőtt komédia összeházasításának kísérlete egy olyan eleve bukásra ítéltetett próbálkozás, amely szintén csak a tudatosság hiányáról árulkodhat.
Egyvalamit viszont nagyon eltalált John Hughes: a mű jobb pillanatai szinte kivétel nélkül a mellékkarakterekből származnak. A forgatókönyv az út során remek figurákat dobál főhőseink útjába, ezek az alakok pedig szállítják azt a változatosságot és váratlanságot, amelyre a főszereplők képtelenek. Mintha teljesen más képet mutatna ilyenkor a produkció, hosszas, erőlködő poénok helyett sziporkázó gegek követik egy-egy karakter időleges jelenlétét, és csak sajnálni tudom, hogy a film ennyivel kevesebbet támaszkodott rájuk, mint központi szereplőire.
Ha azt mondanám, félkész koncepció a Családi vakáció, még az is túlzás lenne, jelen formájában inkább tűnik "negyed-" vagy "nyolcadkésznek". Amikor Hughes és Ramis elkezdett ötletelni azon, mit hozzon ki Griswoldék 2640 mérföldes utazásából, gyakorlatilag egy lépéssel nem jutottak előrébb annál, mint ami nézőik eszébe is jutna, annál pedig nincs rosszabb, amikor egy filmes nem tud okosabb lenni a közönségénél.
3,5/10
A Családi vakáció teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán
