James Cameron mára már gyakorlatilag nyugdíjba ment a filmiparból (az Avatár folytatásokkal tölti az idejét, amelyek várhatóan rá jellemző módon el fognak varázsolni bennünket a látványvilággal, de igazi csodát már nem várunk tőle), azonban nem is olyan régen ő volt a legmenőbb rendező. Nem véletlenül, a Terminátor filmek és A bolygó neve Halál jelenetei egy életre beégtek a retinánkba, a romantika hívei pedig a Titanic miatt zárták a szívükbe (én lány létemre ki nem állhatom azt az alkotást, de elismerem, hogy rendkívüli teljesítmény volt összerakni). Két filmtörténelmi mérföldkő között azért még arra is volt ideje, hogy leforgassa az osztrák tölggyel ezt a dögös mozit, melynek legnagyobb erénye az, hogy kiválóan ötvözte a vígjáték és az akciófilm műfaját, de a férfi nézők minden valószínűség szerint nem ezért, hanem Jamie Lee Curtis erotikus tánca miatt őrizték meg emlékezetükben. Hosszú idő után újráztam, aggódtam, hogy megkopott már egykori kedvencem fénye, de szerencsére nem kellett csalódnom, a saját műfajában ez még mindig egy nagyon jó darab!

Harry Tasker (Arnold Schwarzenegger) első osztályú kém, aki mindent megtesz azért, hogy az ország biztonsága érdekében kiiktassa a terroristákat. Otthon azonban ő nem egy hős, hanem egy egyszerű kereskedelmi ügynök, akit a felesége, Helen (Jamie Lee Curtis) szeret, de halálosan un, ezért nagyon közel kerül ahhoz, hogy megcsalja a férjét. Harry-t teljesen lesújtja a hír, majd úgy dönt, ha az asszonynak kaland kell, hát megkapja tőle. A dolgok azonban nagyon elfajulnak...

James Cameron megalomániáját ismerve kétség nem férhetett ahhoz, hogy brutálisan látványos lesz ez a mozi, azonban az igazi meglepetés az volt, hogy a humor miatt tudott elsősorban kiemelkedni a kor akciófilmjei közül. A rendező új utakat keresett a műfajban, hiszen a 90-es évek elején kezdett leáldozni az egyszemélyes hősök ideje, Bruce Willisnek köszönhetően megjelent az emberi, vagyis hétköznapi akciósztár, aki elsősorban nem az izmainak köszönhetően menti meg a világot és nem utolsósorban hihetetlen jó szövege van. Cameron tudta, hogy Arnie-nak az egysorosok állnak jól, nem is írta túl a szerepét, viszont annyi helyzet és jellemkomikumot csempészett a filmbe, hogy szakadtunk a nevetéstől, és gondolom máig mindenki fejből tudja idézni a kedvenc mondatait belőle (nálam mindent visz, amikor Curtis teljes beleéléssel mondja a kamerába, hogy "A férjem egy Rambó!"). Nem volt könnyű dolga a rendezőnek, hiszen nagyon kényes a vígjáték-akció egyensúly, ha felborul, nevetséges és kínos lesz a film, nem pedig szórakoztató. De szerencsére nem volt gond az arányérzékkel, melynek eredményeként az unalom veszélye egyáltalán nem fenyegetett bennünket.

Cameron nem lett volna Cameron, ha nem költ el iszonyatos összeget a látványra, melynek eredményeként olyan akcióorgiát kapunk, amihez nagyon ritkán van szerencsénk. A főgonosz eléggé háttérbe szorul, de ez igazából természetes, hiszen a vígjátéki szál miatt nem volt szükség erős ellenfélre, Tasker igazából egy amerikai James Bond, aki mindent tud a terroristaelhárításról, azonban neki van gyenge pontja, mégpedig a családja. Nagyon megrázza, hogy a felesége megcsalja (hiába üdvözli barátja a klubban, valahogy nem tudja értékelni a vigasztalónak szánt szavakat), rendbe akarja tenni a családi életét, aztán úgy alakul, hogy alkalma nyílik megmutatnia Helen-nek, hogy milyen a valódi énje. Az asszony kezdetben teljesen szürke verébnek tűnik, ezért tudott akkorát ütni a mára már ikonikussá vált erotikus tánc a hotelszobában, de igazán csak akkor lesz dühös a férjére, amikor megtudja, hogy amióta ismeri, hazudott neki (elég látványosan behúzott Arnie-nak, nem igaz?). A kislány sem maradhat ki a családi buliból, természetesen elrabolja őt a csúnya terrorista, aki ennél nagyobb hibát nem is követhetett volna el. És akkor még egyetlen szót sem szóltunk Harry társáról, valamint Helen nem túl sok bátorságot mutató csábítójáról, valamint az "enyhén" túlfűtött tangókról sem.

A film egy francia vígjátéknak, a Titkolt titkosügynök-nek az újragondolása, Cameron a saját stílusára formálta a történetet, mindannyiunk nagy örömére, hiszen istenien szórakozunk az alkotáson, amelyben még képregényi kikacsintás is felfedezhető, hiszen Arnie főnöke igen erősen Fury igazgatóra hajaz (ez persze a bemutató idején még nem tűnt fel nekem, de a Marvel-filmeknek köszönhetően még egy hozzám hasonló antigeek is meglátja az összefüggéseket). Megvannak a maga hibái a filmnek (a poénoknak alárendelték a történetet, a látványnak a forgatókönyvet, de mivel nem tudjuk levenni a szemünket az alkotásról, ezért annyira nem feltűnőek), de ha el tudjuk fogadni, hogy ez egy vígjáték, amely hemzseg az akciójelenetekről, és nem keresünk benne logikát, hanem hátradőlünk, és hagyjuk, hogy Cameron szórakoztasson bennünket, akkor szép emlékeket fogunk őrizni róla.

Arnold Schwarzenegger szokás szerint jól hozza saját magát, kiválóan puffogtatja a jól megírt egysorosait (szinkronnal javasolt a film megtekintése, Gáti Oszkár szokás szerint zseniális munkát végzett!), felszabadultan komédiázik, miközben nem válik nevetségessé akcióhősi mivoltában sem. Jamie Lee Curtis kiváló komika, aki nagyon dögösen lejtett erotikus táncot a filmben. Tia Carrere szép volt, Art Malik-nak nem volt túl sok lehetősége megcsillantania a tehetségét, Tom Arnold szállította a humort, Bill Paxton megajándékozott bennünket néhány felejthetetlen mondattal, Charlton Heston stílusos volt  Arnie főnökének rövid szerepében.

Nem ez a legjobb filmje Cameron-nak de ettől még garantáltan jól fogja eltölteni a két órát az, aki nekidurálja magát az alkotás megtekintésének. Unalom kizárt, itt van nekünk Arnie, a világ tehát biztosan meg lesz mentve, a poénok pedig ülnek, semmi gond sincs ezzel a mozival, akinek esetleg kimaradt volna az életéből, nagyon sürgősen pótolja!

8/10

A Két tűz között teljes adatlapja a Magyar Filmes Adatbázis (Mafab) oldalán.