A Red Riding-trilógiának magas elvárásokkal vágtam neki, azonban az első felvonás részkudarca után a második etap előtt eléggé alacsonyan tartottam a lécet. Talán pont ennek köszönhető az, hogy az 1980-as évről szóló történet sokkal inkább megfogott, hisz társával ellentétben sokkal „koncentráltabb”, kevesebb szálba próbál kapaszkodni, és a karakterek is ezerszer kidolgozottabbak. Ugyanakkor, még így is lett volna hová javulnia.

Yorkshire környékén újabb gyilkosságsorozat tombol, a Yorkshire-i mészáros már 13 áldozattal végzett, a rendőrség pedig tehetetlen. Ezért úgy döntenek, megpróbálják felfrissíteni a nyomozótársaságot, és Peter Hunter (Paddy Considine) bevonásával új különleges csoport alakul a tettes felkutatására.

Az előző részhez hasonlóan itt is csak látszólag áll a gyilkosságsorozat a történet középpontjában, az esetek igazából csak táptalajt szolgáltatnak ahhoz, hogy a rendőrség újabb ármánykodásainak színfalaiba lássunk. Az 1974-es történések óta 6 év telt el, azonban Peter Hunter ugyanazokkal az akadályokkal küszködik, mint az előző rész Eddie Dunfordja, és minél közelebb kerül a „tűzhöz”, annál inkább veszélyben forog nemcsak a hírneve, de később már az élete is.

Az első felvonás szétszórtságát és felületességét feledve ezúttal egy jól kidolgozott történetet kapunk, James Marsh rendező (aki azóta berobbant a köztudatba a Mindenség elméletével) képes rövid pórázon tartani a történetet, ugyanakkor a mértékletessége ellenére is globális képet tud festeni a rendőrség legfelső köreiben is tapasztalható mocsokról. Két rész alapján megbizonyosodhattunk arról, hogy a ’70-es – ’80-as évek Angliájában csak az boldogulhatott, aki becsületét és erkölcsét bemocskolva, elveit feladva alkalmazkodott a közeghez.

Mint ahogy azt a felvezetőben is említettem, a karakterek sokkal összetettebbek és kidolgozottabbak lettek, Hunter személye sokkal átgondoltabb, mint Dunford felelőtlen újságíró jelleme, és a komplex szerep nívóját Paddy Considine meggyőző játéka is tovább növeli. Az mindenképp elmondható, hogy a színészi játékok is javultak, hisz míg az előző részben csupán a főszereplő volt kiemelkedő, az itt feltűnt mellékszereplők sokkal meggyőzőbben hozzák a karaktert, élükön Sean Harrisszel, aki remek átéléssel hozza a velejéig romlott zsaru figuráját.

Az tehát elmondható, hogy az első felvonás hanyagságát sikerült orvosolniuk a készítőknek, azonban sajnos ez a film sem lett hibátlan, látható nyomokat hagyott az a tény, hogy David Peace négy regényét mindössze háromszor másfél órába kellett beleszuszakolniuk a készítőknek, így rengeteg összefüggés és történeti szál kibontatlan maradt, legalábbis egyelőre. Mindenesetre az mindenképp megjegyzést érdemel, hogy az első etap kicsit sem babazsúri hangulatát itt még inkább megfeketítették az alkotók, a noir a történet velejéig hatol, a kilátástalanság pedig végig ott lebeg a karaktereink fölött.

8/10

A Red Riding: In the Year of Our Lord 1980 teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán