Miért kellene felnőni? Attól, hogy az évek telnek, és komolyan vesszük az életet (dolgozunk, felelősek vagyunk a családért, okosan és hatékonyan megszervezzük a hétköznapjainkat, stb), továbbra is ott él bennünk az a kisgyerek, aki egykoron bármire képes volt a legelborultabb kalandokért. Sajnos nagyon ritkán van lehetőségünk a mindennapi rohanásban felfigyelni őkelmére, de amint a szemünk elé kerül egy jól összerakott kalandfilm, azonnal utat tör magának. Ritka az ilyen alkotás mostanában, de a gyerekkori kedvencekben nem lehet csalódni, a Kincsvadászok sem véletlenül maradt meg emlékezetünkben, másodperceken belül magába szippant a történet, ugyanúgy szurkolunk a kölyköknek, hogy megtalálják a kincset, mint egykoron. Kiváló családi film, mára sem veszített semmit a bájából, tökéletes kikapcsolódást tud nyújtani a nézőjének!

Mickey (Sean Austin) szomorú, mert ez az utolsó napja barátai körében, a családnak ugyanis el kell hagynia az otthonát, Azonban a padláson barátaival cél nélkül kutakodva teljesen véletlenül rálelnek egy térképre, amely a legendás félszemű kalóz kincséhez vezető utat mutatja. Mivel nagy szükségük van a pénzre, belevágnak a kalandba, amelynek során összetűzésbe kerülnek egy bűnöző családdal is, de ez sem akadályozza meg őket a kincsvadászatban, sőt...

Steven Spielberg neve ma már sajnos már engem sem hoz lázba, de gyermekkoromban ő volt a legmenőbb rendező, aki tökéletesen tudta, mi kell a nézőknek, szórakoztató filmek sora született neki köszönhetően. Ezek közül az egyik ez az alkotás, amelyet ugyan csak produceri minőségében istápolt, Richard Donner forgatta le, de attól még hamisítatlan Spielberg mozi. Fordulatos történet (köszönjük Chris Columbus!), jó szöveg, és persze kaland a köbön! Igazi családi kikapcsolódás, kiváló szórakozást nyújt kicsinek és nagynak egyaránt. 

Némi búsulás után (költözni kell, itt kell hagyni a barátokat, anyu, apu nem tud mit tenni, de rossz nekünk, jaj) hamar egekbe szökik az adrenalin, amikor a gyerekek megtalálják a kincses térképet, szinte kiabálnánk velük, mire vártok, induljatok már! Aztán el is kezdődnek a kalandok, rengeteg vicces, romantikus és aranyos fordulattal, amit teljes figyelemmel követünk, majd csillogó szemekkel nézzük a kalózhajót (na ugye, nem kell ahhoz CGI, hogy beájuljunk), szurkolunk a kölyköknek, még akkor is, ha tudjuk, hogy egy családi mozi vége csakis happy end lehet. Habár a film alapvetően gyerekeknek készült (ezért felnőtt szemmel nézve kicsit túl sok a sikítozás), de ettől még ugyanúgy rabul ejti a bájos történet a felnőtt(nek látszó) nézőt is. Mindvégig fent tudja tartani a figyelmet, unalom kizárva, nevetés és izgalom csúcsra járatva.

A karakterek egyáltalán nem felszínesek, minden gyerek külön egyéniség, akinek megvan a saját története, de együtt alkotnak egy csapatot. Az asztmás, álmodozó Mikey a szellemi vezér, az őt állandóan gúnyoló, de valójában nagyon szerető bátyja felnő az események sodrában, és közben még romantikázni is marad ideje a szép Andy-vel. Van még egy szerelempárunk is, az okos, de csúnyácska lány és a nagydumás, de valójában érző szívű fiú személyében, de ez még nem minden, egy gyermeklelkű szörnyszülött (irtó menő Superman-os trikóban) és egy falánk, de eszes kölyök is része a csapatnak, és akkor a James Bond-ba oltott feltalálónkról nem is beszéltem. Természetesen a jókkal szemben rosszaknak is lenniük kell, de ők is annyira túl lettek rajzolva, hogy nem lehet igazán haragudni rájuk, viccesek voltak, nem félelmetesek. És ehhez jött még a nagyon jó zene, a remek vágás, a tökéletes akció-érzelem egyensúly, vagyis minden jó adott volt egy vérbeli Spielberg mozihoz.

Csavardi Samu, azaz Sean Austin kiváló választás volt a főszerepre, ahogyan az összes többi szereplő is telitalálatnak bizonyult. Corey Feldman a 80-as években nagyon ismert gyerekszínész volt (nagyon érik már a Szörnyecskék újrázás!), Jonathan Ke Quan is ismerős volt akkoriban az Indiana Jones 2. részéből, Josh Brolin még nagyon fiatal volt, és nagyon dögös a rövidnacijában. Essen szó a rosszakról is, Robert Davi és Joe Pantoliano remek párost alkotott, de a kedves mama, azaz Anne Ramsey lemosta őket a színről. Gondolom, nem csak az én kedvencem volt a jólelkű óriást játszó John Matuszak. Erősen javasolt szinkronnal megtekinteni az alkotást, kiválóan sikerült!

Igazából semmi különös nincs ebben az aranyos kis családi filmben, egyszerűen csak jól megrendezésre került a jól megírt forgatókönyv, a szereplők is jól lettek kiválasztva, mindezeknek köszönhetően emlékezetes végeredmény született. Spielberg csúcsformában ilyen alkotásokra volt képes produceri minőségben, mert akkor még nem az Oscar díjra hajtott, hanem a benne élő kisgyerek álmait váltotta valóra a filmvásznon, mindannyiunk örömére. Ha esetleg valakinek kimaradt volna az életéből ez a remek darab, nagyon sürgősen pótolja!

10/10

 A Kincsvadászok adatlapja a Magyar Filmes Adatbázis (Mafab) oldalán.