Még mindig nem tudom feldolgozni az Expendables-franchise-t övező (de szerencsére már egyre inkább lecsengő) nosztalgiasznobizmust, de arra jutottam, talán ezek az emberek ha mostanában nem is, de egykor tényleg olyan darabokat tettek le az asztalra, amelyek milliókat nyűgöztek le. Éppen ezért kapóra is jött, hogy Remy ezt a filmet beküldte a kívánságlistára, de sajnos a Kickboxerben sem sikerült utolérhetetlen magasságokat felfedeznem.

Eric Sloane (Dennis Alexio) nehézsúlyú kickbox-világbajnok nehezen talál legyőzőre, egészen addig, amíg egy tévériporter nem szembesíti azzal, hogy Thaiföldön sokkal keményebben művelik ezt a sportot. Eric öccse, Kurt (Jean-Claude van Damme) társaságában egyből neki is vág, hogy jól megmutassa nekik is, csak hogy a helyi bajnok (Michel Qissi) - nem feltétlenül sportszerű eszközökkel - tolószékbe küldi. Így Kurtre vár a feladat, hogy megbosszulja testvérét, egyben pedig (mivel természetesen az ellenfele egyben egy helyi bűnszövetkezet meghatározó alakja is) rendet tegyen Thaiföldön, mindezt egy visszavonult mester és egy amerikai veterán segítségével.

Ha valaha is kíváncsi voltál, mit figuráznak ki minden egyes humoros alkotásban, amikor két szereplő összecsapásáról van szó, örömmel jelenthetem, nem kell tovább keresni. A Kickboxer ugyanis egyrészről maga a nagybetűs Hatásvadászat, másrészről pedig következetesen felsorolja az összes klisét, amit a műfaj kapcsán el lehet sütni. Faék egyszerűségű bosszúsztori (ahol ha nem elég a motiváció főhősünknek, a rosszfiúk csak a móka kedvéért rátesznek még egy lapáttal), az ázsiai harcművészet miszticizálása és fetisizálása, az edzéseket agyonkreatívkodó titokzatos tanító, és persze borzasztóan teátrális színészi alakítások. Ez utóbbit még csak-csak megbocsátottam volna a színésznek legkevésbé sem nevezhető főszereplőnek és ellenfelének, de az a helyzet, hogy van Damme egy cseppet sem múlja alul kollégáit, akiknek elvileg ez lenne a hivatása.

Ettől függetlenül túlzás lenne azt állítanom, hogy a Kickboxer egy ultrakínos film, nem elhanyagolva azt a tényt sem, hogy 1989-ben még inkább sablont teremtett, mintsem szolgaian követte volna azt. Ráadásul legalább tisztességesen, egyfajta gyermeki lelkesedéssel valósítja meg a kliséket, lelkiismeretesen kidolgozva a cselekményt és a karaktereket is, így végső soron úgy érződik, nem is igazán róható fel az alkotóknak, hogy nem sikerült valami igazán minőségit létrehozni. A produkció központi elemét adó küzdelmek (bár mennyiségüket elnézve túlzás központinak nevezni őket) viszont ha a mai szemmel nézve nem is bámulatosak, a kor színvonalához képest nagyon látványosak és összeszedettek, és rajtuk keresztül abszolút meghálálja magát az, hogy a szereplőválogatáson elsősorban a sportolói, és nem a színészi képességekre helyezték a hangsúlyt.

Mindenesetre a végeredmény inkább kínos, mint ámulatba ejtő, ahhoz pedig ma már túlságosan is felszínes és kiszámítható, hogy a néhány ügyesen összepakolt verekedés elvigye a hátán. Abból a szempontból természetesen egy fontos minőségi standard kezdeti lépése volt, hogy a szereplői két épkézláb pofont ki tudtak osztani anélkül, hogy közben vágni kellett volna, de ezen kívül sok értékelhető elemet nem lehet találni benne.

5/10

A Kickboxer teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán