Be kell vallanom, kicsit félve közelítettem Peter Strickland legújabb művéhez azok után, hogy a Berberian Sound Studio arra a sorsra jutott, hogy fél óra után egyszerűen kinyomtam. De ha már ezt harangozták be A szürke ötven árnyalata minőségi verziójának, nem hagyhattam ki. És jól döntöttem, ugyanis a The Duke of Burgundy még ennél is sokkal, de sokkal többet nyújt.

Evelyn (Chiara D'Anna) egy tehetős és rideg nőhöz, Cynthiához (Sidse Babett Knudsen) jár takarítani. Nem elég, hogy a lehető legalantasabb munkákat végzi, munkaadója minden adandó alkalommal megalázza verbálisan és minden más módon is. Hamarosan ugyanis az is kiderül, hogy Evelyn és Cynthia szeretők, és előbbi szexuális fantáziáiban ez mindössze csak egy játék volt, amelyben kiélhette alávetettségét. Kettejük kapcsolata azonban nem éppen tökéletes leképezése a benne szereplő szexuális dominanciának, és éppen ezért tartogat még jó pár meglepetést.

Strickland műve nem véletlenül teljesen független helytől és időtől (egyébként Magyarországon forgatták, magyar koprodukciós partnerrel), nem véletlenül hiányoznak belőle a férfi szereplők és természetes benne teljesen az ilyesfajta szexualitás. A rendező észrevétlenül, de teljesen tudatosan azon dolgozik, hogy megfossza filmjét a klasszikus nemi és szexuális szerepektől, ennek köszönhetően pedig egy csupasz és őszinte formájában vizsgálhasson egy kapcsolatot. Karaktereinek nincs múltja, háttere, viszont hála a színésznők pontos játékának és a következetes karakterábárzolásnak, erre tulajdonképpen nincs is szükség. Strickland kifejezetten szellemesen, gyakorlatilag már szatirikusnak is mondható módon közelít Evelyn és Cynthia szexuális játékai, és ezek mögött kettejük dinamikájához, ami rengeteg sziporkázó jelenetet szül. Vizuáis és zenei oldalról is igyekszik a lehető legkevésbé hivalkodó lenni a mű, tudatt alatt viszont mégis remek megoldásokat használ mind a fényképezés, mind a soundtrack, tökéletesen olvadva bele az összképbe.

Azonban akármennyire is biztos kézzel halad koncepciója mentén a rendező, idővel rá is visszaüt, hogy világát és szereplőit tulajdonképpen metaforikus szintre lúgozta ki. Sok az eseménytelen, ismétlődő pillanat, néhányszor mintha öncélúan csak az érzékszerveinket próbálta volna támadni a produkció, ettől pedig a játékidő előrehaladtával egyre jobban elfáradt. (Hozzáteszem, ha abból indulok ki, hogy a Berbrian Sound Studio általam látott bő fél órájában konkrétan semmit nem haladt előre cselekmény, a fentieket akár még komoly előrelépésként is aposztrofálhatom.) Enyhén azt az érzést keltette bennem a The Duke of Burgundy, hogy bár fogalmazásában pazar, mondanivalója mintha végül pont nem lett volna annyi, hogy ehhez felérjen.

De ez egy viszonylag elviselhető hiányosság egy alapvetően összeszedetten gondolkodó alkotásban, amely egyben nagyon izgalmas filmnyelvi megoldásokkal is dolgozik. Éppen ezért ha helyenként le is ül, öncélúvá is válik a film, nem tudok ezért rá úgy haragudni, mint bármelyik másik darabra. Lehet, hogy nem ez lesz az év legjobb darabja, de biztosan ott lesz a legérdekesebbek között.

8/10

A The Duke of Burgundy teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán