
Maga a történet fiktív, de számos valós elemet is tartalmaz. Van Damme, az egykor ünnepelt sztár úgy dönt, hogy visszatér szülőhazájába, hogy nyugalomra leljen, miután az élete gyakorlatilag teljesen szétesett. Leégett, egy bírósági tárgyaláson elvették tőle a kislányát, és szakmailag sem számít már akkora nívónak, mint pár évtizede. Első állomása egy posta, ahol a neki átutalt pénzét akarja kivenni. Azonban pechjére pont akkor rabolják ki a postát, ráadásul a szituáció olyan szerencsétlenségeket okoz, melyeknek következtében maga Van Damme tűnik fel a túszejtő rabló képében.

Apró negatívumként tudnám felhozni, hogy a furcsa stílus miatt az első percekben kicsit nehéz ráhangolódni a filmre, de idővel az ember felfedezi az aranyat érő pillanatokat, élükön Van Damme brutálisan őszinte, vágatlan, több mint 5 (!) perces monológjával. A belga színész ezekben a percekben végleg szakít a saját legendájával, és megmutatja nekünk az emberi oldalát Van Damme-nak. Nem csak a film bevállalása volt óriási bátorság részéről, hanem ez az önkritikus hangvételű monológ is. Példátlan, hogy egy sztár ilyen mértékben alázza önmagát, és rávilágítson a saját hibáira. Akármilyen hihetetlen, de Van Damme-ból előtör a színész másfél óra erejéig. nagyon hiteles és érzelemgazdag játékot produkál, szóval Van Damme-utálók, van egy kötelező néznivalótok a jövőben!
A JCVD egy igazi, páratlan gyöngyszem. Másfél órába elképesztő mennyiségű tartalmat sikerült belepakolni, és mindezek mellett veszettül szórakoztató alkotás. Viszont El Mechri tipikusan "egynyári" rendezőnek tűnik. Ilyen művészeti magasságokat nem hiszem, hogy meg tudna még egyszer közelíteni. Kötelező darab!
9/10
A JCVD teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán