Éjszakai hajsza / Run All Night (2015)
2015. március 13. írta: !Márk!

Éjszakai hajsza / Run All Night (2015)

runallnight.JPGLiam Neeson-t manapság az akciófilmek nehézfiújaként emleget a köznyelv, de az igazat megvallva, páratlanul tehetséges színész, aki - véleményem szerint - már túl van élete szerepein. Kétségtelen, hogy a kultstátusznak örvendő Elrabolva mérföldkövet jelentett a karrierjében, azonban hiába próbálta a 2008-as sikert meglovagolni különböző rendezők támogatásával, a hét évvel ezelőtti varázst legjobb esetben is csak részben idézték fel. Noha az Éjszakai hajsza még a korrektebb filmjei közé sorolható, úgy érzem, hogy most kellene az észak-ír születésű színésznek pontot tennie az akció-thriller zsánerben mozgó filmek végére.

Jimmy (Liam Neeson) élete teljesen szétesett. Ilyen-olyan érdekekből kifolyólag rengeteg embert tett el láb alól, a családjával megszakadt a kapcsolata, a jelenkort tekintve pedig sűrű alkoholfogyasztással próbálja enyhíteni a gyötrő múlt árnyképeit. Egyetlen ember áll mellette ezekben az időkben, a szinte testvérnek számító Shawn (Ed Harris). A szükség úgy hozza, hogy Jimmy-nek meg kell ölnie a barátja fiát, ezért a komoly üzleti tekintéllyel bíró Shawn minden érzelmi kötődéssel megküzdve forral bosszút, ám nem elsősorban Jimmy-t, hanem az ő fiát veszi célba, amolyan szemet-szemért alapon.

run-all-night-ed-harris-liam-neeson.jpgAki nem látta a filmet, és úgy olvassa e sorokat, sejtem mit gondol. Tipikus, klisékből építkező árulásos bosszúsztori, és ez a megállapítás hellyel-közzel meg is állja a helyét. Sok újdonságot nem hordoz az Éjszakai hajsza, viszont egy megfelelő iparosmunka, ami nem mozdul ki igazán a komfortzónájából. Viszont a film saját kis mikro-univerzuma kifejezetten jól működik. A karakterek jól meg vannak írva, nem fekete-fehér árnyalatú szereplők törnek egymás életére, és most úgy éreztem, hogy a történet is szerves része az akciónak. Az ok-okozati viszonyok ügyesen vannak végigzongorázva, és nem csak öncélú pezsgést kapunk, hanem valami olyasmit, ami értelmet is nyer.

A Neeson-Harris duó nem élete formájában tündökölt, de ez a két színész még mindig olyan karizmatikus jelenléttel bír, ami megragadja az ember figyelmét. Legalább ők a vászonra szegezik a tekintetünket, mert egyébként nagyon emlékezetes jeleneteket nem tartalmaz a film. Az akciók egynek elmennek, igazából ma már nem dobjuk el olyan könnyen az agyunkat néhány autósüldözéstől, közelharctól, fegyverpárbajtól vagy kergetőzéstől. Az akciók egyáltalán nem rosszak, de a legfeszültebb pillanatok nem a zúzásban keresendők. A filmnek megvan a maga dinamikája, de sokszor leül, elég idő jut a drámai cselekményszálak kibontására is. Sok rétegből tevődik össze a történet, amikre jut is idő, de a szükségesnél mindenképpen több. A sablonok és néhány ostoba megoldás mellett becsülendő, hogy a film végkimenetele gyakorlatilag megjósolhatatlan. Még úgy is, hogy a film első jelenetében az utolsó képkockák egyikével találkozunk, ám a hangsúly az oda vezető úton van. És révén, hogy instabil, romlott, fekete bárány karakterekkel operáló filmről van szó, ezért egy-egy akció kicsengése nyitott könyvként jelenik meg előttünk.

Ha azt mondom, hogy ügyes iparosmunka az Éjszakai hajsza, azzal tökéletesen leírom a filmet. Kifejezetten élvezetes darab, abszolút nézhető kategória, de a filmművészet állóvizét nem fogja megbolygatni Jaume Collet-Sera idei munkája.

7/10

Az Éjszakai hajsza teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr557263653

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

borosnyuszi 2015.07.19. 10:05:35

Most láttam és sajnálom, mert nagyon sok van a filmben de valamiért nem sikerült kihozni a legjobbat belőle. A film közepén jöttem rá, higy a ,,felesleges,, jelenetek vágják el a filmet a 10 ponttól. Pl. Price a bérgyilkos tök fölösleges karaktere, a sorházi akció jelenet illetve Liam a film végén csak úgy besétál a rosszfiúkhoz és 5 perc alatt mindenkit lerendez kérdem ha, ez ennyire megy neki mire várt másfél órát? Ha, ezeket levesszük és egy picit többet adunk a drámai jeleneteknek (pl Nick Nolte, vagy a 20 éve Liam után nyomozó zsarunak) akkor ez egy kíváló film lett volna de, így csak jó.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2015.08.06. 10:29:56

Érdekes volt, hogy drámának gyakorlatilag jobb, mint akciófilmnek, ezzel az ellentmondással pedig maga a film sem tudott megküzdeni, de egyébként tényleg korrekt, kb. 7/10es darab.
Viszont a vágás borzalmas volt, a legegyszerűbb párbeszédek közepette is teljesen idegbeteg váltogatás a szereplők között, a szereplők szövegének a felét nem is láttuk, mert rögtön átvágtak valaki vagy valami másra...
süti beállítások módosítása