Real Madrid szurkolóként utálnom kellene José Luis Torrentét, hiszen nem elég, hogy a  nőket csak puszta szexuális tárgynak tekinti, korrupt és nagyképű,  de ráadásul még Atlético drukker is. Ha létező személy lenne, biztosan nem kedvelném, a vásznon viszont zseniális karakter és éppen ezért (is) szerettem a Torrente filmeket. Legalábbis az első kettőt, mert ott még volt bája a disznó vicceknek, ütöttek a beszólások, működött a társadalomkritika. A harmadik és negyedik rész már jóval gyengébb színvonalon mozgott, az ötödik felvonásra mégsem sajnáltam az időt: még mindig éreztem a potenciált a sorozatban, így reménykedve kezdtem bele a Misión Eurovegas névre hallgató ötödik felvonásba. 2018-ban játszódik a történet, Torrente frissen szabadul a börtönből és egy teljesen másik, már nem EU-tag Spanyolországban találja magát. A katalánok függetlenedtek, Messi a fővárosi királyi klub játékosa, a Vincente Calderón romokban hever, újra a peseta a fizetőeszköz és többen akarnak börtönbe jutni, mint kiszabadulni onnan. Az elképzelt jövőkép ironikus, szomorú és ötletes, s még a James Bond stílusban megálmodott főcím is kiválóan működik. Ha az első öt perc alapján kellene ítéletet mondanom a film felett, csak dicsérni tudnám. Kár, hogy a további másfél órára csak egy gyenge Ocean's Eleven paródiát tudott összehozni Santiago Segura és (minden bizonnyal) lelkes csapata.

Ha valami sikeres, akkor folytatni kell. Olyan aranyszabály ez, amely a bevételeket általában pozitív, a minőséget pedig negatív irányba befolyásolja. Az ötödik Torrente mozi is bizonyítja, hogy ez a kimondott-kimondatlan törvény nem csak amerikai, de európai földön is sokszor meghatározza a filmkészítést. Két kiváló, igazi kultstátuszra szert tett darab után kettő lélektelen, profitorientált rész következett a sorban, így a pénzügyi siker nem, a színvonalas szórakoztatás viszont elmaradt. Kreatív gödörbe került a széria. A Misión Eurovegas alapszituációja viszont megadta az esélyt az újrakezdésre. Az időugrás, az elképzelt jövő rengeteg lehetőséget ad új poénokra, fura élethelyzetekre, meglepő karakterváltozásokra. Nem véletlen, hogy a televíziós sorozatokban is előszeretettel élnek ezzel az eszközzel, hiszen a friss impulzusok, a kisebb-nagyobb meglepetések mindig érdekesek tudnak lenni a néző számára. A baj jelen esetben ott van, hogy a bevezető tíz percben szinte az összes ezzel kapcsolatos ötletet ellövik a készítők, a továbbiakban szinte már csak hanyagul odavetett jelenetekben merülnek fel Spanyolország 2018-as problémái, vagy éppen a Katalónia-Argentína VB-döntő. Sokkal érdekesebb lett volna ez az egész, ha az események hátterét megfelelően kidolgozza a filmet íróként és rendezőként is jegyző Segura, illetve jobban előtérbe tolja a megváltozott körülményeket. Ez esélyt adott volna arra, hogy Torrente jóval többet reflektáljon a megújuló, számára kissé idegen világra, és ez a szinte kiapadhatatlan humorforrás emlékezetes darabbá varázsolhatta volna a madridi exrendőr ötödik kalandját.

Mindenki jobban járt volna a felvázolt irányvonallal, mert a cselekmény gerincét alkotó heist-movie vonal unalmasra és elcsépeltre sikerült. A poénok jelentős százaléka arra épül, hogy a felvázolt (és a nézőnek vizuálisan is megmutatott), hihetetlenül profi rablás egyes részeit miként rontja el Torrente vagy valamelyik béna segítője. Ez két okból nem működik. Egyfelől azért, mert tudjuk, hogy semmi nem fog a terv szerint haladni és lesz egy vagy több kötelező humorbonbon, másfelől pedig azért, mert szinte az összes komikusnak szánt jelenet megfáradt, ötlettelen vagy egyszerűen csak bénán csomagolt és ezért nem működőképes. Ráadásul nekem egy kicsit fájt, hogy egy alapvetően nagyon is spanyolos filmből csináltak egy olyan folytatást, ami már eléggé feltűnően utazik a nemzetközi bevételekre. A dramaturgia és a vizuális megoldások is sokszor az amerikai mozikat idézik meg, süt az egész koncepcióról, hogy hol és milyen áldozatokat hoztak meg a jobb eladhatóság reményében.

Az egyetlen igazán nagy szerencséje a filmnek, hogy Segura még mindig nagyon érzi Torrente karakterét. Ha halványabban is, mint eddig, de még mindig működnek a rasszista beszólások, a szexista félmondatok, s még ha egy kicsit meg is kopott a fénye a matracosok főszurkolójának, azért alapvetően még mindig érdekes és jól kitalált figura maradt. A kiemelkedő főszereplő és egy kacagtató első tíz perc persze nem csinál jó filmet az ötletes magyar alcímmel rendelkező Torrente 5-ből, de éppen elviselhetővé teszi a száz perces játékidőt.

4/10

A Torrente V: A kezdő tizenegy teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán