Salma Hayek. Az Alkonyattól pirkadatig istennője, a filmtörténelem egyik legemlékezetesebb jelenetének dögös vámpírja. A mexikói színésznő nem tartozik választott szakmájának elitjéhez, de ha valakinek kell egy gyönyörű hölgy, aki egyszerre tudja eljátszani az aggódó anyát és közben hiteles akcióhős lenni, akkor ötvenhez közeledve is ő a legjobb választás. Az Everly az ő mozija, egy vérgőzös móka, amelyet nem szabad egy pillanatig sem túl komolyan venni és akkor igazán kellemes élmény lesz.
A film végig egyetlen tömbházban játszódik és már a felütés sejteti, hogy egy exploitation* elemekkel sűrűn megtűzdelt darab fog kikerekedni a történetből. A főhős, Everly rögtön meztelenül jelenik meg (bár a kamera szégyenlősen mutatja csak), s mindjárt az első három percben végez az őt megtámadó bandatagokkal. A lendület ezután sem törik meg, egyre csak jönnek az újabb és újabb bérgyilkosok és kurvák, hogy végezzenek a szerencsétlen nővel, ő pedig szépen sorban elintéz mindenkit. Túl nagy fordulatokat nem tartalmaz a cselekmény, a lényeg mindössze annyi, hogy a négy hosszú évig prostitúcióra kényszerített, majd a rendőrséggel összedolgozó Everlynek minden bátorságára és tudására szükség van ahhoz, hogy a yakuza főnök rátörő hadseregével felvegye a harcot.
A rendező, Joe Lynch igazi B-kategóriás arc, akinek filmográfiájában olyan mozik szerepelnek, mint a Wrong Turn 2 vagy a Knights of Badassdom. Nem egy nagy mesterember, de azért érti a dolgát és tud szórakoztatni. A filmben szinte végig tombol az erőszak, fröcsög a vér és röpködnek a golyók: Lynch őrült tempót diktál, s csak nagyon kevésszer áll meg egy szusszanásnyi időre a nagy versenyfutás. Kell is a gyilkos sebesség, hogy elpalástolja a logikai bakikat és azt a tagadhatatlan tényt, hogy azért álmodtak már vászonra sokkal menőbb darabokat is a 'nagy mellek-nagy puskák" témakörben. Az Everly legnagyobb erénye egyébként az, hogy jól működnek benne azok a részek is, amelyek nem az öldöklésről, hanem az emberi kapcsolatokról szólnak. Az anya és lánya közti viszony duplán is megjelenik a filmben (a főhősnő édesanyja és pár éves gyermeke is feltűnik az 'elátkozott" falak között) és a haldokló maffiataggal felépített röpke ismeretség is érdekes színfoltja az eseményeknek. Az is plusz pont, hogy a humor nincs előtérbe tolva, de egy-egy apró mozdulat, félmosoly mindig a legjobbkor érkezik és nevetésre sarkallja az erőszaktól talán kicsit már fásulttá váló nézőt.
Az Everly aduásza, szíve-lelke a bevezetőben már kellően dicsért Salma Hayek. A mexikói színésznőnek van némi tapasztalata az akciófilmek (pl. Desperado, Las Bandidas) területén, most szinte egyedül viszi a hátán az egész produkciót. Megvan a kellő kisugárzása a szerephez, a shotgun is jól áll a kezében és a bájos akcentusa is pont beleillik abba a valóságtól elszállt közegbe, ami az Everly sajátja. Igazából nem színészkedik jól, de a puszta jelenlétével, karizmájával eladja magát, mint (csetlő-botló) akcióhős, és aggódó anyukaként sem vall szégyent.
Az egyetlen igazán nagy baj az ezzel az egész mozival, hogy erősebben indít, mint ahogyan végződik. Az őrültségek erőteljes fokozása után a végső leszámolás már eléggé feledhetőre sikerült. Ennek ellenére Joe Lnych rendezése kifejezetten ajánlott mindenkinek, aki kellően felszínes szórakozásra vágyik és fogékony az ilyen témájú darabokra. Szupernek vagy éppen jónak nem nevezhető az Everly, de hogy nagyon is szerethető film, az biztos.
6/10
* Jellemzően olyan filmek, amelyek alacsony költségvetésből készülnek, szerzői szándék szerint is gátlástalanul pénzszerzésre törekednek és arra mennek rá, hogy kielégítsék a közönség szex, vér és erőszak utáni vágyát. Az exploitation mozik nagymértékű elterjedése a hatvanas években kezdődött, amikor enyhült a hollywoodi cenzúrarendszer. Az exploitation filmek kizsákmányoló jellege nem csak abban nyilvánult meg, hogy kihasználták az emberi ösztönöket, hanem abban is, hogy agresszív reklámkampánnyal rendelkeztek, fontos volt a figyelemfelkeltő cím, a dögös, sokat ígérő plakát és az izgalmas előzetes. Így tudták felvenni a versenyt a fősodor-béli alkotásokkal, amikben sztárok szerepeltek, és amelyekről cikkeztek az újságok. Az exploitation fénykora a hatvanas-hetvenes évekre tehető, végül eszközei beépültek a mainstream amerikai filmekbe.
