Ide kattintva megtekinthetitek az összes blogon megjelent filmkritikát Miyazakival kapcsolatosan!
Ha valaki megkérdezne, hogy Miyazaki úr melyik művét tartom a magnum opusának, a válaszom mindig ugyanaz lenne. Hangulattól függően Mononoke vagy Chihiro. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a japán mester ne alkotott volna hasonlóan nagy munkákat. Vannak alkotásai, amelyek épp, hogy lecsúsztak a dobogó bizonyos fokairól, és lehet, hogy egy másik rendező életművében szerepelnének, akkor szintén megkapnák a titulust. A Totoro mellett a Kiki's Delivery Service is egy ilyen film, ami a Vándorló palotához hasonlóan nem eredeti ötlet alapján készült, hanem egy könyv vászonra adaptálása.
Kiki egy 13 éves kis boszi, aki szerető családban nevelkedett. Varázslásra az anyukája tanította, az apja pedig egy egyszerű ember. A lány éppen egy nagy útra készül, ugyanis a boszorkányok körében hagyomány, hogy ennyi idősen egy évre elutaznak otthonról gyakorlatra, hogy elmélyítsék tudásukat a mágiában. Kiki és társa Jiji, a fekete cica útra is kel egy teliholdas éjszakán. Végül egy tengerparti nagyvárosban állnak meg ahol a Kiki lesz a helyi boszi. Ám a fiatal hölgynek már a seprűvel történő leszállás első pillanataiban sikerül bajba keverednie…
A Japán mesternek a Totoro után egyből sikerült egy ahhoz mérhetően bájos és vidám filmet összeraknia. Egy olyat, ami minden cukisága mellett is egy igencsak mély üzenettel szól a nézőjéhez. Beszél nekünk a felnőtté válásról és az azzal járó bizonytalanságról, a függetlenségről, a hagyományokról és a városi életről. Nagyon komoly témák ezek, de szerencsére az író és rendező úrnak ismét sikerült telibe találnia a lényeget. Úgy tud nekünk ezekről mesélni, hogy minden szavára csak bólogatni tudunk.
És ha már szóba került az írás és a rendezés, hát újfent nehéz kivetnivalót találni mindkettőben. A történet Kiki otthonról való távozásától kezdődően behúzza a nézőt és egészen az utolsó nagyobb csavarig lendületesen halad. Az pedig pont akkor kerül ellövésre, amikor az ember azt hinné, hogy kezd leülni a mozi. A párbeszédek, a humor is szintén kifogástalan lett, és ez is hozzájárul ahhoz, hogy a komoly üzenetet igazán könnyedén tudja átadni nekünk az alkotás. Azonban egy-két komolyabb mondatnál kissé fészkelődtem a székemben, mert néhol azért furcsán hatnak a nagy szavak egy 13 éves kislány szájából. A poénok fő forrása főszereplőnk macskája Jiji, akinek kiválóan sikerült a karakterébe beépíteni ezt a hangulati elemet, remekül illeszkedik az aranyos-boszis sztoriba. Az általa elszórt egysorosok nem egyszer kéztettek a nézés közben kacajra. Amikor pedig a történet elkezd komolyodni akkor meg úgy tudtak neki fokozatosan egyre kisebb szerepet adni, hogy annak a főszál és mondanivaló szempontjából is legyen jelentősége. Jár a keksz.
Emellett még jár piros pont is a Ghiblinek a már ezerszer lerágott témákban is. Az animáció minősége itt is szemet gyönyörködtető. Sok stúdió még ma is összetenné a kezét, ha a filmben található hátterek közül csak egyhez foghatót sikerülne összehozniuk (bár az is igaz, hogy a Ghiblinek is le kellett vágnia Kiki eredetileg hosszú haját, hogy a kreatívjaiknak könnyebb dolga legyen). A mű helyszíne eltér a már megszokottól. Ezúttal japán vagy egy kitalált fantasy világ helyett kapunk egy egyedibb 1940-1950es évekbeli Európai várost. Ez a váltás magával hozott több stílusbéli módosulást is. A Miyazakis elemek száma nagymértékben lecsökkent. A repülés és a repülők az egyetlen, ami többször is feltűnik. Ez az alkotás emiatt is elüt az eddigiektől, de ez nem hiba. Az egyetlen negatívum, amit az ilyen „már megszokottan jó” elemek kapcsán fel tudok hozni az az, hogy ezúttal a zene nem sikerült igazán lehengerlőre és átütőre.
Érdekességként jegyezném még meg, hogy a japán mester úgy tűnik, nagyon szereti a heppiend szerű, nyugodt és kevésbé katartikus befejezéseket. Ez különleges fogás is mutatja, hogy ezek a művek nem akarnak kényszeresen megfelelni a nézőnek. Inkább egy szép kerek lezárást adnak, minden szálat elvarrnak ahelyett, hogy a cselekményüket egy nagy csattanó köré építenék fel. Lehet, hogy ez a megoldás eleinte szokatlannak tűnik, véleményem szerint az ilyen meseszerű történeteket ennél tökéletesebben nem lehetne befejezni. Ez a rá jellemző módszer a Kikiben igen szépen megfigyelhető.
A kis boszorkányfutár története tehát egy nagyon eltalált mondandóval rendelkező kedves, aranyos mese. A célközönsége pedig mindenki, aki volt vagy éppen tinédzser. Miyazaki ezúttal a saját filmjeihez képest valamicskét egyedibb látványvilággal vértezte fel az alkotását. Érdekes, hogy ennyire képes a saját stílusát az alapanyaghoz és a látomásához formálni és ezáltal kivételessé tenni azt és hogy a kész mű ezek ellenére lesz ízig-vérig Miyazaki mű.
10/10
