Az elemeknek félelmetesen kiszolgáltatott ember és a kérlelhetetlen természet összecsapására ezer meg ezer példát lehetne említeni mind az irodalom, mind a filmművészet terén. Irodalmi téren a kedvencem ebben a kategóriában egyértelműen Jack London novellaírói munkássága, filmek kapcsán viszont nem ilyen egyszerű favoritot választanom. Meglátásom szerint a mozgókép esetében az alkotók sokszor rutinból, lelketlenül kezelik ezt a témát. A túlélésért való küzdelem így nem egyszer mellőzötten háttérbe szorul... pedig szerintem az elemeknek feszülő ember képe ugyanolyan ősi és örök érvényű, mint a pl. szex, ergo soha nem lehet túlhasználni.
A Frozen című 2010-es alkotás (ez nem a Jégvarázs!) egy olyan film, ami három ember pőre küzdelmét mutatja be a természet hideg, magasság és farkasok képében megjelenő kegyetlenségével szemben. Két gyermekkori jó barát az egyikük barátnőjével kiegészülve síelni megy egy hétvégére, ám útjuk horrorisztikus fordulatot vesz, amikor egy félreértés folytán felragadnak egy sífelvonón. Az éjszaka leszáll, a hőmérséklet egyre csökken, a felvonót üzemeltető munkásoknak - és úgy általában más embereknek - pedig se híre, se hamva. Hőseinknek, ha nem akarnak megfagyni a magasban, valamit tenniük kell.
A filmet forgatókönyvíróként is jegyző Adam Green rendező 2006-ban A balta című, kissé fantáziátlan, de a klasszikusokat annál jobban idézgető slasher filmjével tett szert némi ismertségre. Ahogy A balta sem volt az a túlagyalt film, ugyanúgy a Frozen sem egy agyonbonyolított alkotás. Az egyszerű történet mellett közös pontot jelentenek még a két filmben az időnként húsba metszően brutális praktikus effektek is - a kevesebb néha több alapon ezek a vizuális finomságok a Frozenben még talán jobban is működnek. Általános minőség szempontjából jelen kritika tárgya és a gyenge-közepes A balta között jókora különbség fedezhető fel, természetesen az előbbi javára. A Frozen ugyanis egy nem túl ambiciózus, de határozottan korrekt kis film lett.
Green nem talált fel semmi újat, viszont szikár, realista, túlzásoktól mentes megközelítésmódja tökéletesen passzol ehhez a rideg témához. Filmjében nincsenek pátoszos pillanatok, hősei nem mormolnak költeményeket a farkasokkal való küzdelem perceiben (rád mutogatok, ó Fehér Pokol!), bombasztikus vizualitás és giccses Sigur Rós-dallamok sem zökkentik ki a nézőt (vesd össze ezel: 127 óra) a kényelmetlen "VELED IS MEGTÖRTÉNHET" hangulatból. A színészek nem nyújtanak különösebben erős alakítást, de nem is kell nekik. Green szigorúan ügyelt arra, hogy szereplői tökátlagos fiatalok legyenek: unalmasnak tűnnek, kamuznak, pénzük alig van, testnevelésből sem voltak túl jók, és vészterhes szituációkban sem bújik elő belőlük a dzsungelharcos... mint ahogy belőled vagy belőlem sem bújna elő. A szereplőkkel ebben a filmben nem azért tudsz azonosulni, mert szimpatikusak, hanem azért mert pont olyan esendők, mint az átlagemberek.
A történet egyik legnagyobb erénye a logikussága. Nincsenek benne erőltetett fordulatok, minden úgy történik, ahogy az (valószínűleg) az életben is történne. Látszik, hogy Green úgy írta meg a forgatókönyvet, hogy következetesen végiggondolta, mi minden sülhet ki egy ilyen szituációból - szigorúan a hihetőség határain belül maradva. A látványvilág is inkább realista, bár akad azért néhány szebben fényképezett pillanat a hósipkás hegyek között. Hatalmas piros pontot jelentett számomra a filmben, hogy valódi betanított állatokkal forgatták le az összes farkasos jelenetet, így nem zúzza porrá a valóság érzetét néhány animált ordas (ha nem lenne világos, már megint a Fehér Poklot ekézem).
Egy szó mint száz, engem teljesen berántott a film, ahol a csont törött, ott én is felszisszentem, ahol a szereplők meg akartak fagyni, ott én is megborzongtam. Működött a varázs. Természetesen tudom, hogy a Frozen egy átlagos, akár vasárnap délutáni tévéfilmnek is beillő alkotás, ami pusztán zsigeri szinten képes működni, intellektuálisan egyáltalán nem. Azzal is tisztában vagyok, hogy a Frozent soha, egyetlen filmes kurzus sem fogja kielemezni, és különösebb kultikus státusznak sem fog soha örvendeni. Mégis, mindezek ellenére egy pompásan működő iparosmunkának tartom, amely nagyszerűen egyensúlyoz a thriller és a dráma határmezsgyéjén.
Adjatok neki egy esélyt, ilyen zergeb*szó hidegben könnyen bele tudja élni magát az ember ebbe a filmbe!
7,5/10
