A suttyó humor már évtizedek óta jelen van a filmvilágban. Alapból én nem vagyok oda az efféle vígjátékokért, de a poénok megfelelő adagolásával és a jó hangulat megteremtésével ebből a stílusból is ki lehet hozni nagyon emlékezetes kultfilmeket. És ha már Diszkópatkányok, akkor úgy fair, ha a '90-es évek mozijainál maradunk, abban a korban, ahol talán a két leghíresebb suttyófilmet láthattuk Torrente, valamint a Dumb és Dumber duó kalandjai nyomán. Igen ám, csak 16 évvel ezelőtt befutottak John Fortenberry és Amy Heckerling diszkópatkányai, velem pedig azonnal felmosták a padlót.

A Butabi-tesók (Will Ferrell és Chris Kattan) igazi zeneőrült csajozógépekként csörögnek az éjszakában, legalábbis ők ezt hiszik magukról. Valójában két szerencsétlen lúzerről van szó, akikre mindenki nevetség tárgyaként tekint. A srácok legnagyobb vágya pedig nem több egy bulis esténél Los Angeles legmenőbb klubjában, a Roxbury-ben.

Nem lesz a legszebb irodalmi megfogalmazás, de a Diszkópatkányokban egyszerűen minden kriminálisan szar. A Ferrell-Kattan páros tagjai jelenetről jelenetre egymást múlják alul, a történet bárgyúbb nem is lehetne, ennél kreténebb poénvilágot pedig nehéz elképzelni. Semmi sincs, ami működőképessé tehetné ezt a filmet, de a sok primitív állatság olyan szórakoztató egésszé áll össze, hogy a film végéig az ember arcára fagy a mosoly (a szó jó értelmében). A rendezés sem érdemel sok dicséretet, forgatókönyv pedig mintha nem is létezett volna. Sok jelenet nagyon improvizatív hatást kelt, elsősorban ugye a főszereplő duó ökörködései nyomán.

Viszont olyan eszméletlen hangulat tárul elénk, amit a legtöbb vígjátékrendező csak irigykedve figyelhet. Hamisítatlan '90-es évekbeli slágerek hozzák meg az igazi bulivarázst, ami elengedhetetlen egy ilyen alkotás esetében. Mert ahogy főhőseinknek, úgy a filmnek is lételeme a partizás. Szerencsére ez a jelenség már a legelső pillanattól fogva magával ragadt, amikor felcsendült Haddaway örökzöldje. A bulik ugyan nincsenek olyan grandiózusak és nagyívűek, mint mondjuk a Project X esetében, de mégis az a gondolat fogant meg bennem a Diszkópatkányok akárhányadik megtekintése közben, hogy a legjobb bulik fénykora igenis a '80-as-'90-es évekre tehető.

A pocsék, ámde szórakoztató filmek koronázatlan királya a Diszkópatkányok, ami szinte azonnal kultfilmmé nőtte ki magát az idézhető dumáival és bugyutábbnál bugyutább jeleneteivel. Filmművészeti szempontból igénytelen fércmunka, de az élmény és a hihetetlenül magas szórakoztatási index miatt szinte mindent képes vagyok neki megbocsátani. Ja, és Will Ferrell-ről se feledkezzünk meg, az ő komikus színészi karrierjének egyik alappillérét jelentette a Heckerling-Fortenberry koprodukció.

9/10