Egy újabb alkotás, amely a bizarr névválasztás híján valószínűleg szép csendben eltűnik a süllyesztőben. Legalábbis is itthon, hazájában ugyanis pont a napokban nyert több kategóriában is a Brit Független Filmdíjon. De nem csak ezért lenne vétek lemaradni 2015 egyik első mozipremierjéről, hanem azért is, mert egy egészen kiváló darabról beszélhetünk.

1984-ben Nagy-Britanniában két nagy ellensége volt a kormányzatnak: a bányabezárások miatt sztrájkoló bányászok és a jogaikért küzdő melegek. A rendőrségi atrocitások mindennaposak voltak mindkét féllel szemben, legalábbis addig, amíg a bányász szakszervezet tömegmozgalma egyre jobban középpontba nem került. Az így fellélegző homoszexuális közösség pedig szeretné ezt valahogy meghálálni, így egy merész húzással eldöntik, hogy támogatni fogják a bányászokat és pénz gyűjtenek nekik. A kérdés már csak az, hogy a másik fél kér-e az általuk lenézett melegek segítségéből.

Témaválasztásában lehet, hogy egyedi a mű, szerkezetében és történetmesélésében viszont már kevésbé. Itt is azt a jól ismert vígjáték-toposzt láthatjuk, amikor két teljesen ellentétes felet szegeznek egymásnak, ezúttal egy kissé nagyobb léptékben, személyek helyett szervezetek szintjén. Ennek megfelelően a humor is főként abból táplálkozik, hogy a földhözragadt, vidéki bányászok és a nagyvárosi, fiatal melegek mennyire eltérő életstílust képviselnek, és néhány jó poén születik is ebből. Azonban nem a viccek a fő profilja ennek a produkciónak, amely sokkal inkább szeretne egy felemelő hangulatfilm lenni, és ezt képes is összehozni. Hiába nem a legeredetibb a cselekmény bonyolítása, hála a karakterek és a környezetük aprólékos kidolgozottságának, az alkotók tudnak egy olyan egyedi ízt csempészni filmjükbe, amely még a forgatókönyv erős szentimentalizmusát is átélhetővé és működőképessé varázsolja, az elmúlt időszak egyik legmeghatóbb filmélményét eredményezve.

Hasonlóképpen az is nagyrészt megbocsátható, hogy valódi főszereplő híján a történet meglehetősen esetlegesen csapong az egyes szereplők között, ugyanis a színészek át tudják adni azokat a nüanszokat, amelyek hús-vér karakterekké varázsolják szerepeiket. Ettől függetlenül nem mondanám, hogy a narratíva fókuszálatlanságát mindig ki tudják egyensúlyozni, a kereken két órás játékidő nem mindig képes megtartani a lendületét. A finálé idejére pedig egyenesen el is veszíti az, miközben a lezárásra igen nehezen hozza egymás mellé a fő csapásvonalat és a szereplők saját útját. Azonban attól mindvégig messze jár a mű, hogy fárasztóvá és unalmassá váljon.

Mindemellett egy aranyos, szívmelengető és kifejezetten erős atmoszférájú műről beszélhetünk, amely talán nem szolgál forradalmi konklúziókkal és filmes megoldásokkal, de szerethetően fogalmaz meg egy örökérvényű gondolatot egy különleges téma kapcsán. Ennél rosszabb filmmel soha ne induljon az újév!

8,5/10