Nagyon kivételes és ritka esetekben fordul elő rendezővel, hogy első jelentős mozijával, nemcsak egy markáns, jól körülhatárolt szubzsánert teremtsen, de alkotása popkultúrális jelentőséggel is bírjon. John Woo - nak mindez maximálisan sikerült.

 Az 1986 – os Szebb holnap, ugyanis egyrészt megszülte a heroic bloodshed – re (heroikus vérontás) keresztelt tiszavirág életet megélt, ám annál nagyobb hatású alműfajt, másrészt hazájában, Hong Kongban az egyik főszereplő, Mark öltözete és frizurája, viselkedése, óriási divathullámot indított el a fiatalok körében.

Filmünk három férfi története. Mark (Chow Yun-Fat) és Ho (Lung Ti) a hongkongi maffia gyakorlott pénzhamisítói. Ho öccse, Kit (Leslie Cheung) ígéretes rendőrkadét, aki egyre feljebb jut a szamárlétrán, s ez a karrierje csúcsán már túljutott Ho-t arra készteti, hogy felhagyjon bűnös üzelmeivel egy szebb holnap reményében. Azonban, mint oly sokszor bebizonyosodott már, a múlt árnyéka soha nem ereszt el.

A kezdő 15 percet látva, azt hihetnénk, hogy egy vígjátékkal van dolgunk, olyan könnyed és felhőtlen a hangulat. Azonban egy balul sikerült üzlet következtében borúsra, komorra vált. Beszédes, hogy főszereplőink nem amolyan keményvonalas gengszterek, hanem pénzhamisítók, akik tisztában vannak tetteikkel és vállalják annak következményeit. Tudják, hogy hol a helyük abban a világban, ahová születtek és elkerülhetetlenül, eleinte csak sodródnak, majd később sorsukat kezükbe véve  rohannak a végzetük felé. Mindezt stílusosan, véráztatva.

Egymást követik a gengszter és western toposzok, melyek tökéletes elegyet alkotnának az időről – időre felbukkanó drámaisággal karöltve, ha ugyanannyi időt szántak volna a dialógusok megírására, mint a forgatókönyv felépítésére. Ugyanis míg utóbbi szinte üresjárat nélküli (azért egy logikai bukfenc így is rondít az összképen), előbbi sokszor elnagyolt, súlytalan. Nem mondom, hogy mindez borzasztóan zavaró, de bosszantó, mikor a kívánt hatás, csak egy karnyújtásnyira van, de elmarad, mert a színészek szájába egy orbitális közhelyet raknak, bölcsesség címszó alatt.

A jó és a rossz oldalt egy nagyon vékony határ választja csak el egymástól. Sőt, a túlpörgött, mitugrász „jófiú” rendőr, inkább unszimpatikus karakter. Könnyen párhuzamot vonhatunk Leone, vagy Peckinpah westernjeinek hőseivel és talán nem is járunk messze a valóságtól, ha azt állítjuk, ők voltak Woo múzsái. Erre ráerősít még a keserédes szájharmonikás zene is (ismerős?), és a mindig jókor, jó helyen használt slow motion, mely hatásosan alátámasztja és erősíti a hangulatot. Az ázsiai filmekben sokszor jellemző túljátszás, itt csak nyomokban üti fel a fejét. Chow Yun – Fat, tökéletes választás volt a főszerepre. Ha jobban belegondolok, talán egyedül az ő karaktere igényelt igazi színészi játékot és bár nem az a tipikus akciósztár alkat, olyan karizmája van, hogy lazán mindent elhiszek neki. Gyakorlatilag ezzel a filmmel futott be és vált húzónévvé.

Az akciók, amik az egész stílus lényegét képezik, látványosak, a koreográfia még nem mesteri. Hullanak az emberek, folyik a vér, ahogy elvárjuk, de azért nem érezhetjük olyan szinten az ólom szagát, mint a későbbi golyózáporos alkotásokban. Itt eleve más volt a fő irányelv, csak kiegészítik és aláhúzzák a mondanivalót.

Ez nem egy agyatlan akciófilm, amit azért néz meg az ember, mert nem akar gondolkodni, egy nehéz nap után. Ez egy tudatos rendezői koncepció első ékköve, ami később hollywoodi rendezők sorának szolgált inspirációs forrásként. Férfias film férfiaknak, barátságról, életről és elvekről.

9/10