Nehéz, talán lehetetlen is csalódni egy filmben, amitől nem várunk semmit. Az ismeretlenségből érkező Starry Eyes-tól nehéz is lett volna bármit is elvárni, azonban a végeredmény mégiscsak rossz szájízt hagyott maga után. Ugyanis fáj látni, hogy készítői és szereplői szemmel láthatólag sokra hivatottak lennének, a kész mű mégsem képes többre néhány közhelyes gondolatnál.

Sarah Walker (Alexandra Essoe) huszonéves lány, aki sokakkal egyetemben azzal az álommal érkezett Los Angelesbe, hogy színésznő lesz belőle. És sokakkal egyetemben semmire sem jutott: egy béna gyorsétteremben dolgozik, miközben sikertelen meghallgatásokra jár. Baráti körét is hasonló, az álmaikban élő fiatalok teszik ki, azonban egyik pillanatról a másikra Sarah-nak megadatik a lehetőség, hogy kitörjön közülük. Az egyik casting után visszahívják, ő pedig lenyűgözi a válogatókat. Csak hogy az újabb meghallgatások során egyre bizarrabb kéréseket kell teljesítenie, végső soron pedig felmerül a kérdés, hogy mennyit ér meg neki a színésznői karrier.

A film egy egészen ősrégi toposzt jár körbe, és a "meddig mennél el a sikerért" kérdéskör attól sem érződik frissebbnek, ha történetesen Los Angeles és a filmipar ismerős közegébe helyezzük. Persze nem kizárt az sem, hogy valaki ilyen gondolatokat csontig hatoló vagy éppen csak frissnek érződő köntösbe bújtasson (ha például a médiát vesszük, előbbi a Nightcrawler, utóbbira Az éhezők viadala lehet példa), viszont ez a produkció pontosan amiatt nem tudja átlépni a saját árnyékát, mert tökéletesen látni, honnan indul, merre tart és végül hova fog eljutni. Ez pedig mindennek megváltoztatja a végkicsengését.

Például az tiszteletreméltó lehetne, hogy a mű nem akar belerohanni az események közepébe, viszont a csalódást keltő válaszok miatt a végeredmény inkább azt mutatja, hogy a cselekmény nehezen indul be, hogy aztán rögtön ki is fulladjon. A rendezőpáros ugyan többnyire hatásos képsorokat állít össze, a vágás és a zene is jól működik, de mindezek súlytalanná válnak, ahogy egyre inkább eluralkodik az összképen az ötlettelenség. Ugyan a színvonalat mindvégig sikerül megtartani, azonban aki nagy csattanóra, megdöbbentő húzásokra fog számítani a fináléban, az egy kevés sokkolást leszámítva mindenképpen csalódásként fogja megélni a befejezést. Ebben a hullámvasútban az egyedüli állandót a főszereplő Alexandra Essoe alakítása jelenti, aki mindvégig lubickol a szerepben és remekül kelti életre a karaktert.

Hiába korrekt alkotás a Starry Eyes, kihagyhatatlannak vagy maradandónak a legkevésbé sem nevezném. Semmi olyat nem tud nyújtani, amit egy Ördög ügyvédje-újranézéstől ne kapnánk meg, így pedig ami érdeme van is, azt felesleges számba venni. A legnagyobb csalódásom viszont az, hogy ez az egészen közhelyes produkció kifejezetten ambiciózusnak tűnő alkotók kezéből került ki.

7/10