Gonosz halott 2 / Evil Dead 2 (1987)
2014. október 31. írta: Werewolfrulez

Gonosz halott 2 / Evil Dead 2 (1987)

evvvvvvv.pngSem a húsleves, sem a csók nem túl jó újramelegítve, persze mindig vannak kivételek, melyek csak megerősítik a szabályt. A horrorfilmek világában a Gonosz halott második része minden szempontból rendhagyó „újramelegítése” az első résznek: remake, folytatás és paródia is egyben. Sam Raimi rendező az erdőmélyi házikó rémmeséjének második (a Within the Woods című 1978-as rövidfilmjével együtt a harmadik) nekifutásában meghagyja az első rész helyszínét, cselekményvázát és a két legfőbb szereplőjét (Ash-t és a barátnőjét, Lindát), viszont egy merész húzással műfajt vált, és vígjátékot csinál az egészből. És milyen jól csinálja!   

A film elején zanzásított és kivonatolt verzióban az első rész történetét ismerhetjük meg (jogi problémák miatt nem az előző etapból átvett, hanem újraforgatott jelenetek segítségével), de ezúttal nem öt fiatal, csak kettő érkezik meg az erdei kunyhóba. Az a bizonyos embereket megszállni képes démon ismét felébred, a főszereplő Ash pedig önvédelemből megint lefejezni és eltemetni kényszerül a kedvesét. Hősünk rövid ideig egymaga kénytelen küzdeni külső és belső démonaival, míg végül négy újabb szereplő - köztük a ház előző lakójának, a gondokat okozó Necronomicon megtalálójának a lánya - érkezik a házikóhoz. Míg az újonnan érkezettek hamar megtapasztalják a démonok dühét, Ash rengeteg csetlés-botlás és pofára esés árán lassan egy igazi hőssé érik.


evildead2bdcap4_original.jpgNa, ha már Ash-t említettem, akkor kezdjük a szereplőkkel. A főszereplőn kívül mindenki vágóhídra szánt hullajelölt, minimális színészi játékkal megjelenített egydimenziós figura. Viszont Ash… na ő egy különleges karakter. A film játékideje alatt esetlen túlélőből übercool láncfűrészkezű zombiirtó hőskarikatúrává transzformálódik, aki csak úgy szórja az idézhető egysorosokat („Groovy”). Bruce „Az Áll” Campbell élete meghatározó alakítását hozza ebben a szerepben, iszonyú ripacs módon, mégis imádni valóan. Hogy feloldjam ezt az iménti állítás furcsa kettősségét:  Campbell mindig is B-színész volt, és az is marad, ám manírjai és eltúlzott gesztusai kiválóan illeszkednek az alkotás elmebeteg világába.

Merthogy a film képi világára és forgatókönyvére nincsen jobb szó az elmebetegnél. Néhány felvillantott példa, amely kiválóan szemlélteti a film észvesztő mivoltát: a halott Linda balett táncot lejt a holdfényben; amikor az őrület a tetőfokára hág, Ash-t kiröhögi a kunyhó berendezése; a filmben kiontott tengernyi vér nem pusztán vörös, de alkalmanként zöld, vagy kék (ennek mondjuk az is oka volt, hogy az alkotók próbáltak alacsonyabb korhatár besorolásra törekedni); stb. Sam Raimi és Scott Spiegel forgatókönyve teljességgel elrugaszkodik a valóságtól és a józan észtől, de ez így van jól. A műben találkozik a Charlie Chaplin-féle slapstick komédia (lsd. Ash saját kezével vívott harcát) és az a fajta eltúlzott gore, ami a splatter mozik jellemzője (pl. az egyik gyilkosságnál a pincéből nem pusztán kicsapódik a vér, hanem szökőkútként kilövell), hogy a splatstick igencsak szélsőséges szubzsánerében kristályosodjon ki. Az eredmény egyszerre vicces és gyomorforgató.

evildead2bdcap3_original.jpgSam Raimi minden eszközt megragadott az őrület közvetítésére. Kamerája bizonyos pontokon vészesen megdől, még a kép is sokszor megnyúlik, a megvilágítás nem egyszer már-már színpadi erősségű, a hirtelen hangeffektek pedig olyan intenzívek és harsányak, hogy garantált az összerezzenés egy-egy váratlan csattanás és szokatlan zörej kapcsán. A rendező kreatív eszköztára az első rész óta csak gyarapodott, és ebben nem kis szerepe volt annak, hogy a rendelkezésére álló költségvetés ezúttal jóval magasabb volt.

Ezúttal a trükkökre és a maszkokra is több pénz jutott, bár mai szemmel nézve azért ez a második rész sem túl lehengerlő a látvány. Főleg a stop-motion technikával megvalósított trükkök jelentenek gyenge pontot, ezek közül néhány kifejezetten kínosnak hat – pl. az öregasszony-démon fejének átalakulása és mozgása egy gyengébben sikerült animációs filmbe illik, ezen a tényen a jelenet alá kevert csimpánzvisítás pedig csak rontani tud. A komolytalanabbra vett megközelítés a maszkokon is lekövethető, ezúttal nemcsak a rémületkeltés volt az alkotók célja, hanem a morbid humor is.

A Gonosz Halott második része pont akkora klasszikus, mint az első rész. Sam Raimi lényegében ugyanazt a történetet meséli el, csak éppen teljesen másképpen, más műfajban, és nem utolsó sorban még mindig roppant élvezetesen. Tekintve, hogy a film a „kiforrott” Ash személyében egy igazán ikonikus pozitív horrorhőst is adott a világnak, mindenképpen kötelező megtekinteni így Halloween idején!

8,5/10

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr846779433

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

edgelaszlo 2014.11.05. 19:29:55

A film zárójelenete pedig alaposítóan zseniális, mellbevágó és váratlan....
(A két fémes hanggal kisért összecsapódó ököl Ash fájdalmas "hitetlenkedésével" együtt......ÓRIÁSI!!!!)

edgelaszlo 2014.11.05. 19:30:42

Jav: arcpirítóan.....:)
süti beállítások módosítása