Idén már a második része jelent meg ennek a kiváló alapkoncepcióval rendelkező - az angol ábécé 26 betűjének megfelelően 26 rövid történetből álló - filmes antológiának. Mindkét alkotásban a kisfilmeket más-más, underground körökben ismert rendező dirigálta, mindegyik filmecske címe az ábécé egy adott betűjével kezdődik, és mindegyik kötődik valamilyen módon a horrorhoz - mégha sokszor csak érintőlegesen is. Tekintettel arra, hogy az első részről nem szerepel kritika a blogon, összegző jelleggel megemlékezem egy poszton belül mindkét alkotásról.

The ABCs of Death (2012)

Így lehet elrontani egy nagyszerű megközelítést. A főcím a vérben úszkáló betűkockákkal sokat ígér a kreatív horrorra éhező közönségnek, hogy aztán csak a töredékét váltsa valóra annak, amivel kecsegtet. Már rögtön az első kisfilm olyan erőltetett megoldásokat, súlytalan gore-t, és gyenge történetet tartalmaz, ami azonnal letöri a néző lelkesedését. Ez a sztori sajnos előrevetíti a film nagy részét: amatőr vérengzések, fárasztó viccek, "házilag készül puskapor"-jellegű rövidfilmek teszik ki a mozi bő kétharmadát.

Én pusztán a következő történeteket tudtam valamelyest értékelni:

"T" - véres-vicces gyurmafigurás agymenés egy gyilkos wc-ről;
"L" - az antológia legbrutálisabb és legbetegebb darabja, a Macabre és a V/H/S 2 kapcsán ismertté vált Timo Tjahjantotól;
"Y" - gyakorlatilag egy jól sikerült horrorisztikus videoklip;
"X" - egyetlen "sovány" ötleten alapuló, de fájdalmasan kivitelezett történet;
"O" - ez távol áll a horrortól, inkább az erotika felé tendál, nem is igazi történet, de ügyes hangulatdarab;
"S" - poszt-apokaliptikus ámokfutás egy kis drogos áthallással;
"E" - Angela Bettis (The Woman) színésznő által rendezett, nem túl innovatív, de élvezhető sztori;
"D" - látványos lassításokkal teli, hangulatos, de nem hibátlan szösszenet.

Néhány filmecske humoros és kreatív (pl. "Q", "K"), de igazán sok köze nincs a horrorhoz. Az ázsiai alkotók művei leginkább a beteg trash vonalat képviselik (pl. "J", "F"), az európai ember számára nehezen élvezhető fajtából. A többi sztori simán felejthető vagy kifejezetten rossz. Szívfájdalmam, hogy a viszonylag ismert Ti West (Az ördög háza, A fogadósok, The Sacrament) is kudarcot vall: ilyen kicsiben nem tudta kamatoztatni hangulatteremtő képességét, és képtelen volt egy működőképes horrortörténetet összehozni.

Az első rész a jó alapkoncepció megvalósítása kapcsán csak részeredményeket könyvelhet el, összességében nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.
 
5/10

ABCs of Death 2 (2014)

A második nekifutásra érezhetően összekapták magukat a készítők. Már a főcím is jóval karakteresebb és ötletesebb, mint az előzménynél: az iskolaterembe helyezett papírmasé horrorszkeccsek egyszerre világítanak rá a film véresebb és a játékosabb vonásaira. A főcím alatt felcsendülő, gyerekhangokkal megbolondított (és erősen a Suspiria főtémájára emlékeztető) zene nagyon hangulatos, egyből elvarázsolja a nézőt.

Rögtön az első történet az egyik legerősebb, az "A" ugyanis kiváló felütéssel indít, ironikus humora elől egyszerűen nem lehet kitérni. Később aztán következik néhány töltelék jellegű filmecske, de a mozi végére ismét a jól sikerült alkotások kerülnek többségbe. Az én kedvenceim - tetszési sorrendben - a következők voltak: "S", "A", "V", "D", "M", "Z", "E", "K", "W", "T", "X".

Ezek közül külön kiemelném az "S"-t, ami egy gyomorszorítóan brutális, kíméletlenül pontosan és kerekre szerkesztett történet; a "W"-t, amivel a Manborgot is jegyző Steven Kostanski a gyermekkori fantáziák világát erőszakolja meg; a Tool-videoklipeket idéző, animációs technikával megvalósított, erősen szimbolikus "D"-t, és végül a "Z"-t, amely olyan testhorrort prezentál, amelyre kis túlzással Cronenberg óta nem volt példa.

Persze vannak gyengébben sikerült alkotások is szépszerével ("P", "F", "H", "L"), a sajátos ázsiai trash vonulat ismét megvan ("O", "I", "Y"), de ezúttal a jól/rosszul sikerült kisfilmek aránya sokkal kedvezőbb, elmondható, hogy majdcsak minden második szösszenet élvezetes. Az is a második rész javára írható, hogy ezúttal kevesebb film van, aminek semmi köze nincs a horrorhoz - konkrétan egy darab, a "H".

Meglepő, hogy ebben az esetben is elvérzik az egyik "húzónév", aki ezúttal a Kocka és a Hibrid rendezője, Vincenso Natali. A filmecskéje egynek elmegy, de semmilyen szempontból nem nagy szám. A magyar származású Soska-nővérek (American Mary) filmje viszont kifejezetten borzongató (és a stáblista után folytatódik!).

Gondolom egyértelmű, hogy szerintem a második rész sokkal jobb lett, mint az első, és a megtekintése is erősebben ajánlott. Mindenesetre én még mindig látok kiaknázandó lehetőségeket és javítandó részleteket ebben a koncepcióban, emiatt izgatottan várom az elvileg 2016-ra ígért harmadik részt. Ha ilyen tempóban izmosodik a sorozat, még az is lehet, hogy új kedvencet avatok! 

7/10