Herzog véleménye szerint az 1922-ben készült Nosferatu volt a valaha készült legjobb német film, ezért tiszteletből elkészítette a remake-et. Legendákat hallottam az ő változatáról, egy-két jelenetet láttam is belőle, de a teljes alkotást még nem láttam, azonban most, hogy megnéztem Murnau klasszikusát, nagyon kíváncsi lettem az 1979-es feldolgozásra. Nem csalódtam, Az ördögűzőn nem rettegtem annyit, mint ezen a fimen, ami túl azon, hogy nagyon jó horror, drámának sem utolsó!

Jonathan Harker (Bruno Ganz) megbízást kap nem kicsit zavart főnökétől, Renfieldtől (Roland Topor), hogy bonyolítson le egy ingatlanügyletet a messzi Transszilvániában élő Drakula gróffal (Klaus Kinski). Jonathan felesége, Lucy (Isabelle Adjani) nem örül túlságosan az útnak, amelynek eredményeként rászabadul a gonosz Wismar városára...

Egyáltalán nem szolgai másolata készült el Murnau filmjének, habár nagyon sok jelenet ismerős, mégsem ugyanazt láthatjuk még egyszer, csak színesben. Amíg a klasszikus egy igazi művészi horrorfilm, amelynek minden kockája stílusbravúr, Herzog Nosferatuja jól felépített dráma is. Sokkal többet tudunk meg a vámpírról, a magányosságáról, arról, hogy időnként mennyire undorodik saját magától. De azért nem kedveljük meg túlságosan, hiszen mégiscsak egy szörnyeteg, aki csak  pusztítani tud és kárhozatot hoz mindenkire. Lassú és ráérős a történetmesélés, mégsem unatkozunk, hiszen vérbeli horrorfilmről van szó, amelyet szinte teljes egészében végig lehet rettegni, amelyet elsősorban sejtetéssel, technikai beállításokkal, zseniális zenével ér el a rendező, de természetesen a színészi játéknak is fontos szerep jut.

A film elkészültekor már lejártak a szerzői jogok, ezért a Bram Stoker-regényből ismerős neveket használja Herzog, arra viszont nem találtam logikus magyarázatot, hogyan lett Harker feleségéből Mina helyett Lucy. De nem csak ez változott, hanem az is, hogy az erényes hölgy az egyetlen, aki szembeszáll Drakulával a maga módján természetesen, mindenki más csak elszenvedője az eseményeknek, nem alakítója. Harker nem sok vizet zavar, csendben alakul át vámpírrá, Van Helsing alakja is teljesen passzív, egy szkeptikus orvos, aki csak akkor hiszi el, hogy a vámpír tényleg létezik, amikor a saját szemével látja. Habár gyönyörűen van fényképezve, iszonyúan nyomasztó a film, főleg a végkifejlet, nem fogom mostanában újranézni az biztos, nem vagyok szívbajos típus, de nagyon megviselt a látvány. Főleg az a rengeteg patkány és a pusztuló város képei, a teljes nihil, és a totális beletörődés a megváltoztathatatlannak hitt sorsba. Nem kevés társadalomkritikai élt hordoz a film, de nem ezen van a hangsúly, hanem a vámpír és a fiatal feleség drámáján, ráadásul nincs happy end, hiábavaló volt az áldozat, Nosferatu utódja tovább terjeszti a kórt, és Renfield is rászabadult a városra...

Angol és német változat is készült, érdemes mindkettőt megnézni (én megtettem, szerintem a német jobb, Kinski és Ganz is kifejezőbb tud lenni ezen a nyelven). Kiváló horrorfilm, összességében mégsem éri el a klasszikus színvonalát, az ősrettenet, amely annak sajátja, nem érhető tetten mindvégig Herzog alkotásában. Főleg Harker jelentei gyengébbek, Kinski is egy árnyalattal halványabb, mint Max Schrenk, a legerősebb alakítás Isabelle Adjani nevéhez fűződik. Magyar szereplője is volt a filmnek, a hegedülő kisfiú nem más, mint Árpa Attila!. Roland Topor kiváló, Bruno Ganz nem rossz, de nem is alakít maradandót.

Werner Herzog alapjaiban nem értelmezte újra Murnau filmjét, mégis saját jogon alkotott klasszikust. Bármilyen furcsa, a szeretet elvesztése a dráma mozgatórugója, a vámpír azért szenved, mert senki sem szereti, Lucy pedig azért, mert Nosferatu miatt elveszíti férje szeretetét. Drakula nem boldog attól, hogy ilyen szörnyeteg, mégsem tesz ellene semmit, beletörődik a sorsába, ezért sokkal erősebb nála a lány, aki saját döntése alapján vet véget mindkettejük szenvedésének. Kár, hogy akad a történetben egy-két üresjárat, és Harker és Van Helsing karaktere sem sikeredett a legjobban, de annyi baj legyen, akad elég jelenet, amelyre lehet és érdemes emlékezni, a zárókép pedig katartikus erejű.

Szép, erős dráma, kiváló horrorfilm, kötelező darab!

8/10