Kevés magyar színész tudhat magának hollywoodi karriert, Lugosi Bélának sikerült, de nagy árat fizetett érte. Drakula szerepe tette híressé, de egy életre skatulyába is zárta, tragikus sors az övé, amely olyannyira összeforrt a vámpír gróf karakterével, olyannyira, hogy utolsó kérése az volt, filmbeli jelmezében temessék el. De a legendája még ma is él, rengeteget hallottam már az ő Drakulájáról, sok részletet láttam belőle, de a teljes film eddig kimaradt, ezért most pótoltam a hiányosságot. Nem tagadom, nem kicsit vagyok csalódott: Lugosi valóban kiváló volt a szerepben, de a filmet már bizony erősen megrágta az idő vasfoga, tipikus középszerű álomgyári termék, amely a főszereplőn túl az operatőr, Karl Freund technikai bravúrjainak köszönhetően  nem fullad teljes unalomba.

A zordon Kárpátoknak hegyekben gazdag táján befut a postakocsi egy kis erdélyi faluba. A helyiek elszörnyednek, amikor megtudják, hogy az egyik utas, Renfield (Dwight Frye) Drakula grófhoz (Lugosi Béla) tart, főleg most, hogy lenyugszik a nap. Nem tudják visszatartani tervétől, így hamarosan belép a baljóslatú kastély ajtaján, és ezzel megpecsételődik a sorsa. A gróffal együtt tér vissza Londonba, ahol őrültekházába kerül, miközben a vérre szomjazó szörnyeteg szabadon jár-kel az utcákon...

Érdemes eredeti angolban nézni a filmet, mert ebben az esetben jól rá lehet csodálkozni, hogy milyen szép  magyar beszédet hallhatunk az erdélyi faluban (a megoldás egyszerű: hazánkfiai és lányai játszották ezeket a szerepeket), és Lugosi Béla akcentusa sem utolsó élmény (egyébként a színész nem tudott túl jól angolul, fonetikusan tanulta meg a szöveget, ennek köszönhető a jellegzetesen magyaros íz a beszédében). Nem érdemes azon filozofálni, hogy mennyire hű Bram Stoker regényéhez a történet, mivel egy színpadi adaptáción alapul, melyben Lugosi alakította Drakula grófot. Eredetileg egyébként egy monumentális Stoker-hű feldolgozásban gondolkodtak a producerek, de pénzhiány miatt módosítani kellett a terveket. Egyértelmű volt, hogy a főszereplőn fog múlni a film sikere, Lon Chaney-nek szánták a szerepet, de ő 1930-ban elhunyt, így került a képbe Lugosi, akinek esélyeit tovább növelte, hogy neki köszönhetően Stoker özvegye engedett a szerzői jogok árából, így már semmi sem állt a forgatás útjában.

Jól indul a film, Lugosi zseniálisan hozza az arisztokrata külső mögött megbújó szörnyeteget, az ódon kastélyban zajló jelenetek úgy jók, ahogyan vannak, horror ez bizony a köbön, szénné rettegjük magunkat, és az éjszaka gyermekeiről szóló mondat sem véletlenül lett védjegye ennek a filmnek. Aztán amikor megérkezünk Londonba, nagyon leül a történet, a premier plánok Bélánkról továbbra is hatásosak (muszáj elmesélnem, hogy a delejes tekintetet két spotlámpa segítségével alkotta meg az operatőr), azonban ez nem elég az érdeklődés fenntartásához, hiszen csupán egy halovány Minát és egy teljesen súlytalan Lucy-t kapunk, Harker egy dögunalmas tökéletes vőlegény, még Van Helsing alakja sem sikeredett túlságosan érdekesre. Viszont Renfield alakja kiemelt szerepet kap, amely nagyon jó színészi játékkal kiegészülve szép pillanatokat szerez a nézőnek. Akad néhány meglepő vonása a filmnek, Lugosinak például egyetlen vámpírfog sem jutott, ahogyan harapásra sem vetemedett igazán látványosan, és még hosszan lehetne sorolni a példákat.

A forgatókönyv felemásra sikeredett, a történet az ígéretes kezdet után szétesik, a lezárás tipikusan hollywoodi, a vámpír halála közel sem lett katartikus, az egész végjáték hevenyészett, ami különösen fájó a kezdő képsorok ismeretében. A karakterek is felszínesek lettek, Drakula alakjának a mágikus vonzerejét emelték ki, csak kevés jelenetben mutatkozik meg a rosszabbik énje, ezért inkább dögös gróf, mint vérszomjas vérszívó. Az igazi horrorélmény az operatőri beállításoknak köszönhető, csak egy-két példát említve: a pókhálón keresztüli optika, illetve a tükrös jelenet (amikor Van Helsing egy kis dobozhoz tartozó tükörnek köszönhetően leplezi le Drakulát, aki természetesen igazi úriemberként gratulál neki, majd elegánsan kivonul a szobából). De a legnagyobb baj az, hogy technikailag nagyon elavult a film, határozottan idegesítő, hogy látszik, hogy a denevéreket dróton rángatták, nem tudunk igazán belefeledkezni a képsorokba. Összességében csalódást keltő az alkotás, vannak benne emlékezetes jelenetek, de a film egésze nem maradandó élmény.

Lugosi Béla telitalálat volt a főszerepre, az ő elegáns játékának köszönhető, hogy ma sem merült feledésbe ez a film. Ezzel együtt elsősorban a sármjának, Drakula titokzatos alakjának és a  bravúros kamerabeállításoknak köszönheti alapvetően, hogy ilyen emlékezetes alakítást tudott nyújtani. A Renfield-et játszó Dwight Frye kiváló alakítást nyújt (megkockáztatom, hogy jobb volt, mint Lugosi, de hát nem ő volt a film sztárja), a többi szereplő nagyrészt felejthető, a Van Helsing-et alakító Edward Van Sloan-nak vannak szép pillanatai.

Tod Browning nem alkotott mesterművet, kilúgozott álomgyári vámpírgrófot adott a filmtörténelemnek, azonban Lugosi személyiségének és az operatőrnek köszönhetően máig legendás az általa vászonra álmodott Drakula. Nem nyújtja azt az élményt a film, amelyet várnánk tőle, de azért egy fékezett habzású horror és egy übercool Lugosi még jut nekünk, tehát ha nem is vagyunk elégedettek a végeredménnyel, nem is kívánjuk örök kárhozatra az alkotást.

Lugosi miatt egyszer mindenképpen érdemes megnézni ezt a nem kicsit felszínesre sikeredett  feldolgozást!

6/10