Az ember és a gép kapcsolata napjaink egyik legaktuálisabb témája, hisz a társadalmunk fontos láncszemévé vált a folyamatosan fejlődő technika és a mindennapokban már rengeteg elektromos eszköz elengedhetetlen még a magánemberek számára is. Erről a témáról filmet készíteni ebből a szempontból kifejezetten nagy lehetőség, ugyanakkor bizonyos aspektusból rendkívül nehéz is, hisz rengeteg alkotás foglalkozik már ezzel a tematikával. Gabe Ibánez filmje bár próbál friss gondolatokat ébreszteni az emberen eluralkodó technikáról, az Autómata sokkal inkább hat egy megfáradt alkotásnak, mint hogy valódi tartalmat szolgáltasson.
A nem túl távoli jövőben járunk, a történet középpontja egy robotbiztosításban dolgozó férfi, Jacq Vaucan (Antonio Banderas), aki kellemetlen véletlenek folytán a gigavállalatok sakktábláján találja magát. Hősünknek döntenie kell: retteg-e az egyre intelligensebb gépektől, vagy a szabad akaratot támogatva az igazuk mellé áll.
Az Autómata „tökéletes” példa arra, hogy ami el tud romlani, az el is fog; hiába rendelkezik egy jó alapötlettel, szép látványvilággal és egy tehetséges főszereplővel a spanyol alkotás, a végkép sokkal inkább hajaz egy se füle - se farka történetre, mintsem komoly filmélményre. Az alkotás forgatókönyve bár első látásra egyedinek és frissnek hat, a legtöbb fordulatot és történeti elemet mind-mind átemelték valahonnan, így – a teljesség igénye nélkül – felfedezhetünk néhány panelt a Szárnyas fejvadászból, a District 9-ból és sok más hasonló produktumból.
Ugyanakkor az eredetiség szinte teljes hiánya csak az első látásra a legnagyobb hiba a filmben, hisz a felszín alá tekintve ennél sokkal méretesebb fekete pontokra is bukkanhatunk. Elég ha csak a történet szinte érdektelen drámai élét vesszük, ugyanakkor a főbb karakterek jellemtelenségével és a sok helyen zavaros cselekménnyel is gigantikus problémák adódnak, pláne ha a lezárás klisétengerére és súlytalanságára gondolunk.
Az Autómatát csak a nagyszerű látvány és a kifogásolhatatlan hangulat menti meg valamelyest: a folyton szakadó eső, a sötét sikátorok és a neonfénnyel elárasztott város képe már önmagában is óriási atmoszférateremtő hatást tudhat magáénak, azonban a sivatag kietlen díszletei között játszódó jelenetek képi világával és Antonio Banderas nagyszerű színészi játékával lehetünk igazán elégedettek.
Az Autómatától az első trailerek és a rendező személye miatt ennél sokkal többet vártam, ugyanakkor a kapott végkép még így sem nézhetetlen. A spanyol sci-fire sokkal inkább egy már-már felesleges és bántóan súlytalan élményként fogunk tekinteni, amely bár próbál egy százszor átrágott mondanivalót letolni a torkunkon, összességében mégis inkább a tartalmatlanságától lesz „emlékezetes”.
5,5/10