Autómata (2014)
2014. október 19. írta: FroG

Autómata (2014)

automata2.pngAz ember és a gép kapcsolata napjaink egyik legaktuálisabb témája, hisz a társadalmunk fontos láncszemévé vált a folyamatosan fejlődő technika és a mindennapokban már rengeteg elektromos eszköz elengedhetetlen még a magánemberek számára is. Erről a témáról filmet készíteni ebből a szempontból kifejezetten nagy lehetőség, ugyanakkor bizonyos aspektusból rendkívül nehéz is, hisz rengeteg alkotás foglalkozik már ezzel a tematikával. Gabe Ibánez filmje bár próbál friss gondolatokat ébreszteni az emberen eluralkodó technikáról, az Autómata sokkal inkább hat egy megfáradt alkotásnak, mint hogy valódi tartalmat szolgáltasson.

A nem túl távoli jövőben járunk, a történet középpontja egy robotbiztosításban dolgozó férfi, Jacq Vaucan (Antonio Banderas), aki kellemetlen véletlenek folytán a gigavállalatok sakktábláján találja magát. Hősünknek döntenie kell: retteg-e az egyre intelligensebb gépektől, vagy a szabad akaratot támogatva az igazuk mellé áll.

Az Autómata „tökéletes” példa arra, hogy ami el tud romlani, az el is fog; hiába rendelkezik egy jó alapötlettel, szép látványvilággal és egy tehetséges főszereplővel a spanyol alkotás, a végkép sokkal inkább hajaz egy se füle - se farka történetre, mintsem komoly filmélményre. Az alkotás forgatókönyve bár első látásra egyedinek és frissnek hat, a legtöbb fordulatot és történeti elemet mind-mind átemelték valahonnan, így – a teljesség igénye nélkül – felfedezhetünk néhány panelt a Szárnyas fejvadászból, a District 9-ból és sok más hasonló produktumból.

automata1.pngUgyanakkor az eredetiség szinte teljes hiánya csak az első látásra a legnagyobb hiba a filmben, hisz a felszín alá tekintve ennél sokkal méretesebb fekete pontokra is bukkanhatunk. Elég ha csak a történet szinte érdektelen drámai élét vesszük, ugyanakkor a főbb karakterek jellemtelenségével és a sok helyen zavaros cselekménnyel is gigantikus problémák adódnak, pláne ha a lezárás klisétengerére és súlytalanságára gondolunk.

Az Autómatát csak a nagyszerű látvány és a kifogásolhatatlan hangulat menti meg valamelyest: a folyton szakadó eső, a sötét sikátorok és a neonfénnyel elárasztott város képe már önmagában is óriási atmoszférateremtő hatást tudhat magáénak, azonban a sivatag kietlen díszletei között játszódó jelenetek képi világával és Antonio Banderas nagyszerű színészi játékával lehetünk igazán elégedettek.

Az Autómatától az első trailerek és a rendező személye miatt ennél sokkal többet vártam, ugyanakkor a kapott végkép még így sem nézhetetlen. A spanyol sci-fire sokkal inkább egy már-már felesleges és bántóan súlytalan élményként fogunk tekinteni, amely bár próbál egy százszor átrágott mondanivalót letolni a torkunkon, összességében mégis inkább a tartalmatlanságától lesz „emlékezetes”.

5,5/10

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr296802969

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Werewolfrulez · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2014.10.19. 09:37:48

Francba, pedig úgy reménykedtem... :(

FroG · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2014.10.19. 11:27:27

@Werewolfrulez: Hát nem tudom. Látva a plakátokon, hogy milyen erőltetetten szomorú fejet vág Banderas, minimum egy elcseszett emberiségdrámát várhatott az ember. :D Nos, még ezt sem kaptuk meg.

Dr_utcai_arcos 2014.10.19. 20:21:37

Akkor egyedül maradok, de vállalom ;)! Nekem tetszett. Én mondjuk az apokalpi, apolakipo, ööö világvégeutáni filmek nagy kedvelője vagyok, ennek pedig a kritikák után kicsit fenntartásokkal kezdtem neki, de engem megvett. Mind a körülmények, napsugárzás, kihalás, blah blah, mind a sztori egész jól kidolgozott. Banderas szerintem kihozta belőle a maximumot,a felsőbbrendű faj képviselőjéből a világ legkiszolgáltatottabb lényévé való avanzsálása remek fejlődési vonal. (Huh, milyen idegen szavak mennek még így félrészegen is...). Természetesen vak az akinek nem tűnik fel 5 mp után a Szárnyas fejvadász utánérzés, de ezt elhessegetve egy fogyasztható, emészthető, talán hellyel közzel elgondolkodtató filmet kapunk. És bár plasztika ide vagy oda, Melanie G. elképesztően gyönyörű a filmben, nem csodálkoznék, ha forgatási szünetekben elinaltak volna Antonioval egy kis házastársi testgyakorlásra :D. Nálam simán 7 pont.

Dr_utcai_arcos 2014.10.20. 19:33:38

@Túrós: Részegen durva lett volna a hétfő ;).

InteriorLulu 2017.06.21. 13:42:20

"...aki kellemetlen véletlenek folytán a gigavállalatok sakktábláján találja magát."
Egyetlen gigavállalatról van szó a filmben, nem többről, így természetesen "sakkjátszma" sem létezik. A robotok öntudatra kezdenek ébredni, ami nyilván nem tetszik ennek a gyártó cégnek, jogosan, hisz beláthatatlanok a következmények, ennyiről van szó.

"Hősünknek döntenie kell: retteg-e az egyre intelligensebb gépektől, vagy a szabad akaratot támogatva az igazuk mellé áll."
Azért ez nem ilyen egyszerű. Nem kell döntenie, hisz nem áll egy pillanatig sem egy ilyen döntési kényszer előtt. Eleve rettegni sem igen van ideje, hisz csupán a pár napot felölelő filmidő feletáján kezd világossá válni előtte, hogy a gépek akár intelligensekké is válhatnak. Továbbá nincs szó arról, hogy támogatná-e vagy sem a szabad akaratukat: ő eleinte pusztán a munkáját végezve kutakodik, majd egy ponton túl csak sodródik az eseményekkel, és közben próbálja menteni a saját és családja életét. lyenformán nem is áll a robotok "igaza" mellé. Elfogadja az öntudatra ébredésüket, beletörődik, hisz nincs más választása.

FroG · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2017.06.21. 21:54:15

@InteriorLulu: szívesen válaszolnék, csak sajnos 3 éves cikkről beszélünk, azaz nem igazán emlékszem már a filmre

InteriorLulu 2017.06.22. 10:05:36

@FroG: Nem olyan célból kritizáltam, hogy valami rekcióra késztesselek, tudom hogy három év távlatából az ember az ilyenre nemigen tud érdemben reagálni. Én most néztem meg a filmet, így elolvastam a te kritikádat is, melynek linkje egyébként a porton az Automata alatti kommentek között van. Aki esetleg szintén mostanában vagy a jövőben nézi meg a filmet, és idetéved, az majd reagál rám, vagy nem.
Amúgy pedig köszönöm a reakciód. :-)
süti beállítások módosítása