Így ne próbálj meghekkelni egy nyereményjátékot
2014. október 14. írta: danialves

Így ne próbálj meghekkelni egy nyereményjátékot

Mai posztom azoknak lehet tanulságos, akiknek két darab ingyenjegy akkora dolgot jelent az életében, hogy ezért nem átall órákon át fáradhatatlanul e-maileket küldözgetni. Továbbá mai posztom azoknak lehet tanulságos, akikbe annyi ész sem szorult, hogy mindezt megpróbálná nem borzasztóan átlátszó és buta módon csinálni. Valamint még azoknak lehet tanulságos, akik azt hiszik, hogy akkora balfaszok vagyunk, hogy ezt mi még hagyni is fogjuk.

Első tipp: amíg nem vagyunk Magyarország legolvasottabb blogja, addig ne próbáld elhitetni, hogy azok vagyunk. Tehát, ha 12 óra alatt érkezik 5 levél a nyereményjátékra, nehezen fogjuk elhinni, hogy utána 2 óra leforgása alatt 25-en akarnak nálunk játszani.oknemfognaknyerni5.jpg

Óramű pontosságúnak nem mondanám, de azért elég szép teljesítmény, nem?

Második tipp: 2014-et írunk. Senki nem használ vipmail-es vagy torzsasztal-os email-címet, citromailest sem igazán. De annyian biztosan nem, hogy csak minden 10. levél érkezzen gmail-ről vagy valamilyen normális domainről.

oknemfognaknyerni.jpg

Hát igen, ha Ábrahám Rozáliának hívnának, nekem is pont ez lenne az email-címem.

Harmadik tipp: Legyél kreatív! Amikor egymás fölött 10-szer ugyanazt a választ látni, a küldő neve pedig aláírásként szerepel, akkor azért már sejthető, hogy valami gáz van. Ellenben ha a gmail-címedhez van kép vagy olyanokat írsz a levélben, hogy "Egyébként nagyon király az oldal:)", akkor könnyebben elhisszük rólad, hogy ember vagy. (Igen, ez célzás akart lenni.)oknemfognaknyerni2.jpgoknemfognaknyerni4.jpg

Ed néninek és Jan bának vagy vicces kedvű unokái vannak, vagy csak valaki bénán próbál kamuzni.

Negyedik tipp: Legyél tisztában azzal, hogy szabad kezet kapunk a forgalmazótól a nyereményjáték lebonyolítására. Úgyhogy hiába fáradozol, minden jogunk megvan rá, hogy egy önkényes döntéssel kidobjuk a sorsolásból a kamu e-mailjeidet.

Aki esetleg a fenti leírásban magára ismert, és ragaszkodik hozzá, hogy létező személy, attól először is bocsánatot kérünk a feltételezés miatt, viszont feltétlenül dobjon még egy e-mailt. Már csak azért is, mert ezek a nevek és címek véglegesen tiltólistára kerülnek nálunk, és azt sem zárom ki, hogy a hasonló játékokat szervező oldalaknak esetleg elküldésre kerülnek.

A jegyekért pedig még ma éjfélig lehet játszani, itt tudjátok elolvasni, hogy mit kell tenni ehhez.

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr396790273

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2014.10.14. 15:59:17

Mondjuk, én ennek a "trendnek" külön posztot nem szántam volna, de képzeljétek el, hogy az ÖSSZES nyereményjátékra jelentkeznek a fenti szemfülesek, szóval érdemes rá lelkiekben felkészülni, mi több, magasról tenni rá, hisz arra már ti is rájöttetek, hogy kik a valós és kik a nyereményvadász jelöltek.

Swarm · http://filmfreakblog.blogspot.com 2014.10.14. 16:06:19

Nálunk a mozimagazinnál szoktak vérre menő küzdelmek menni a jegyekért. Mondjuk elég sok nyereményjátékot nyomatunk, de konkrétan olyan családi vállalkozással is találkoztam már, akik erre mennek. Nagyon kell nekik az ingyen mozi...

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.10.14. 18:26:09

@lisztes: Biztos vagy benne, hogy a helyes választ küldték? (Amúgy tényleg nem azt küldték. :D )

@Zalaba_Ferenc: Nem a trendnek szántam a posztot, hanem az illetőnek, plusz mindenkinek, akinek bármi hasonló akár csak megfordulna a fejében. Én még adnék egy esélyt annak, hogy a delikvens agyáig eljut, mennyire feleslegesen dob ki órákat az életéből erre. Inkább térjünk vissza a témára akkor, ha a következő alkalommal is megjelennek ugyanezek a címek. (Bár pont ezek már nem fognak, mert este megy az egész lista spamszűrőbe.)

De akkor legalább azt a kimondatlan kérdésemet megválaszoltad, hogy másokat is boldogítanak ezek az arcok. :D

Dr_utcai_arcos 2014.10.14. 18:59:27

Nekem is van vipmail-es emailcímem, pont olyan alkalmakra amik után aztán küldhetnek rá bármit, elvan magának. Plusz 2 fremail-es és 2 gmail-es. Már 5 ismerősöm nevében tudnék játszani :DD. (Ja, egy kamu FB profilomhoz van még egy indás :DD).

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.10.14. 19:04:09

@Dr_utcai_arcos: Hát erre nem bármit küldenénk, hanem konkrétan, hogy nyert-e az illető és mikor menjen a vetítésre. Szóval aki erre ilyen spamládának használt e-mailt ad meg, az csak magára vessen.

Dr_utcai_arcos 2014.10.14. 19:29:53

@danialves: Á, higgyétek el, nem biztos, hogy mindenkinek szüksége van egy vezetéknév.keresztnév kukac hivataloscím email címre. Hacsak nem küldözgetsz "hivatalos" leveleket, arra tökéletesek az ilyen vicik vacak címek. Nekem is van olyan címem, ami alapján tuti, hogy nem lehetnek kideríteni kihez tartozik. Az egy blogponthu-nál nem elhanyagolandó :). (Mondjuk 2014-ben a citromos cím az tényleg durva, de most jutott eszembe, hogy van még egy vianovo!!!-s emailem is :) ).

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.10.14. 19:41:37

@Dr_utcai_arcos: Én elhiszem, de nem csak ez a két véglet van, speciel még van olyan az esélyesek között, aki citromos címről írt, miközben indexes meg gmailes domainekkel is kiszórtam arcokat.

"Nekem is van olyan címem, ami alapján tuti, hogy nem lehetnek kideríteni kihez tartozik."
De gondolom azon nem is adod meg a teljes nevedet, meg állítod be aláírásnak, ellentétben a 25-30 droidunkkal...
(Btw az adminban a komment fül tényleg úgy van megoldva, hogy látni a júzerek mailjének elejét. Aztán amikor valaki idetrollkodik jó kis nicknév alatt, én látom, hogy azt kovacs.janos@... követte el, jókat szoktam szórakozni szegény "névtelen" embereken. :D )

kovacs.janos 2014.10.14. 21:18:46

Hogy merészelitek, hogy ítélkeztek a pórnép fölött és elveszitek tőlük a 13. havi ingyen mozizás jogát. Hogy néznétek végtelenítve a Sátántangót.

xhalapex 2014.10.14. 21:19:23

Ki ez az elégedetlenkedő köcsög? :D

Boyzndahood 2014.10.14. 21:45:33

Ezek után Tamást bannolnám..

xhalapex 2014.10.14. 21:49:30

@Boyzndahood: Tamás a megoldás, nem a troll neve

Dr_utcai_arcos 2014.10.14. 22:33:05

@danialves: neeeee! Esküdj, hogy ez így van!!? És ez teljesen legális? (húú, csinálok egy blogot :DD!)

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.10.14. 22:55:32

@Dr_utcai_arcos: A "freemail"-ig bezárólag tudom az emailedet, ennyi elég? :D

Mellesleg:
"Emailcímedet nem jelenítjük meg, és harmadik félnek nem adjuk át előzetes hozzájárulásod nélkül.
Tehát pl. spamet nem küldünk, illetve másik felhasználó nem juthat hozzá az emailcímedhez."
blog.hu/policy
Persze gyakorlatilag nem jeleníti meg az egész email-címed (a .hu/.com mindig lemarad és max. 14 karaktert ír ki, ahogy látom), szóval nincs itt semmi látnivaló. Meg lehet, hogy van is erre valami kivétel.

Amúgy csinálhatsz blogot, de ahhoz ugye kommentek is kellenek. ;)
De végső soron ugyanez, ha ráírsz valakire a blog.hu adatlapján, mert amikor válaszol, már az emailjéről kapod a levelet. (Már persze, ha válaszol.)

K.Leslee 2014.10.14. 23:01:28

Az a lelemenyes magyar lifehack..hahahaha...es mindez egy nap leforgasa alatt:-)

tjunior 2014.10.15. 08:47:43

Vigyázat! Bosszúból email-bombával fog próbálkozni :)

Dr_utcai_arcos 2014.10.15. 10:06:39

@danialves: Na, az PONT olyan email cím :D!(És nem is tőletek várnék kéretlen tartalmat, hisz ti vagytok a legjobbak!)

Nokedlipusztitó · http://nyitvaaszemem.blog.hu/ 2014.10.15. 10:48:15

Azta ez a felhasználóm még él ..?! :D Attól hogy ha valaki nem nyert még értesititek a többieket vagy kiirjátok blogra a nyertest?:)

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.10.15. 11:55:52

@Nokedlipusztitó: Emailben csak a nyerteseket értesítjük, de kiírom majd mindig (most is kiírtam) facebookra, ha elmentek a levelek. Ha látod a kiírást és nem jött mail, akkor abból kiderül, hogy nem nyertél.
(A nyerteseket meg nem írhatom ki a blogra, mert a jegyet a név bemondásával lehet átvenni, szóval érted, ezzel mi a gond. :D )

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.10.15. 12:26:50

hát vazz, én lusta lennék ennyi emilt küldeni. :D

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.10.15. 14:44:39

@doggfather: Persze, persze, mi meg majd még el is hisszük, hogy nem te voltál... :P

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.10.15. 14:52:19

@danialves: majd azt figyeld, hogy álbajuszt kötök a nyereményem beváltásakor! :D

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.11.11. 23:50:45

@Zalaba_Ferenc: Hát lelkiekben készülés helyett lehet, hogy mégis érdemes volt megírni, mert ezúttal 1 db ilyen emailt nem kaptunk ;)
süti beállítások módosítása