Amikor elolvastam a hírt, hogy Benedict Cumberbatch (ha esetleg valakinek nem tűnt volna még fel, ő jelen sorok írójának kedvenc színésze) lesz a hangja Sir Kánnak a várhatóan 2016-ban érkező A dzsungel könyve - filmben (ez lesz Andy Serkis első rendezése, remélem, végre megkapja érte a neki már régen kijáró Oscar-díjat), egyrészt előre mérgelődtem, hogy már megint mennyi pénzt fogok költeni a DVD-re, hogy eredetiben hallhassam Ben ágyba gyalázó hangját, másrészt pedig azonnal megjelent egy kép előttem a dzsungelben lopakodó tigrisről. Annyi feldolgozást láttam már az évek során a történetből, hogy kellett egy kis idő, hogy rájöjjek, melyik filmből származik a jelenet. Amint tisztáztam magammal, hogy a Korda-filmről van szó, villámsebességgel előkerítettem a nem mostanában készült alkotást, és másodperceken belül rabul ejtett az ezerszer látott történet, mert ezen a filmen bizony nem fogott az idő, ma is kiváló szórakozást nyújt!

Egy kis indiai faluban borzalmas tragédia történik: Messua (Rosemary DeCamp) férjét megöli Sir Kán, a tigris, a kisfia pedig eltűnik. Mindenki azt hiszi, hogy meghalt, de nem így történt, farkasok nevelték fel, a dzsungel fiaként éli az életét. Egy nap Sir Kán elől menekülve betéved a faluba, ahol nem fogadják túl kedvesen Mauglit (Sabu), Buldeo (Joseph Calleia) meg akarja öletni, azonban Messua (aki nem ismeri fel a fiát) befogadja, így megmenekül. Megpróbál a civilizáció szabályai szerint élni, de nem fogadják be igazán, és amikor leszámol Sir Kánnal, az emberi gyarlóság miatt nem marad más választása, mint hogy rájuk szabadítsa a dzsungelt...

Kordáék nem véletlenül értek el rendkívüli sikereket a filmiparban, nagyon értettek a közönség szórakoztatásához. Rudyard Kipling mindenki által ismert történetét sikerült nagyon jól filmre vinni, amelyet a 4 Oscar-jelölés is bizonyít, amelyek közül az egyik Rózsa Miklósnak, a zeneszerzőnek járt, teljesen megérdemelten. Rengeteget tesz hozzá a történethez a jól eltalált zene, legyünk büszkék rá, hogy milyen tehetséges magyarok tevékenykedtek akkoriban a filmiparban, és milyen eredményeket értek el (és persze szurkoljunk a mostaniaknak, hogy sikerüljön utolérni a nagy elődöket, a tehetséggel nincs gond, a többit majd az idő megoldja).

Jól kezdődik a film, nem azonnal csöppenünk bele a dzsungelbe, hanem egy idős mesélő (mint később kiderül maga Buldeo) kelti fel a kíváncsiságukat a történet iránt, majd egy kiváló vágással máris a megelevenedett mesében találjuk magunkat. Ha túl tudunk lépni a technikai kérdéseken (mai szemmel nézve az akkori csúcsminőség megmosolyogtató, de ahhoz képest, hogy több, mint 60 éve készült, egyáltalán nem illúziórombolóak a jelenetek), nagyon jól fogunk szórakozni, mert a forgatókönyv jól sikerült, a karakterek jól meg lettek írva. Elsőre kicsit furcsa, hogy az állatok itt nem beszélnek (kivéve a kígyókat), ellenben nem rajzolt, hanem igazi fenevadakat láthatunk a filmben, amelyből következően alapvetően nem a Sir Kán és Maugli közötti gyilkos harcra koncentrál elsősorban a történet, hanem az emberek egymás közötti konfliktusára. A fiú a dzsungel kegyetlen, de egyszerű törvényei szerint nőtt fel, ezért nem érti az emberek kicsinyességét, pénzéhségét (az aranybarlangban elhajítja a pénzérméket, mondván, hogy ezek értéktelenek, mivel nem lehet megenni őket), egyre inkább érzi, hogy ez nem az ő világa. Azonban a Messua és Buldeo lánya, Mahala iránt érzett szeretet mégis ingadozik a dzsungel és falu között, de végül döntenie kell, és a tragikus események után nem nagyon van választása.

Egészen Sir Kán haláláig zseniális a film, utána azonban egyre inkább szétesik a történet, túlságosan hosszan taglalja, hogyan ölik meg egymást az emberek a kincsekért, a dzsungel és a falu felégetése látványos ugyan, és a zárókép is kiváló, ez azonban nem feledteti a nézővel a második részben fellelhető több üresjáratot, megmarad a hiányérzet. De mindezzel együtt nagyon jó filmről van szó, kiválóak a vágások, az operatőri munka remek, sikerült élettel megtölteni a történetet. Kár, hogy a vége felé túlságosan a szánkba akarták rágni, hogy milyen aljasak és gonoszak tudnak lenni az emberek, ehelyett inkább a Sir Kán és Maugli közötti leszámolást kellett volna jobban bemutatni, és akkor valóban tökéletes szórakozást nyújtott volna a film, de így sincs okunk panaszra, soha rosszabb feldolgozást!

Az indiai színész, Sabu (regényes módon került a Korda filmekbe, elefántidomárból lett filmsztár) már A bagdadi tolvajban is zseniális volt, de ebben a filmben nyújtotta élete legjobb alakítását. Valójában saját magát játszotta, így teljesen hiteles volt a szerepben, tökéletesen naivan csodálkozott rá az emberek világára. Joseph Caelleia kiváló volt Buldeo szerepében, mindent kihozott a karakterből. Rosemary DeCamp-nak vannak szép pillanatai, de az én igazi kedvencem ebben a filmben természetesen Sir Kán, a tigris volt (de Bagira is erősen dobogós helyen van nálam).

Korda Zoltán neve közel sem olyan közismert, mint a bátyjáé, Korda Sándoré, pedig kiváló rendező volt, a legnagyobb sikert kétségkívül ezzel a filmmel érte el (pedig a Szahara is nagyon jó film Bogart-tal), nem véletlenül, látványos, de korántsem üres feldolgozás született az ő keze alatt Kipling közismert művéből. A Disney-film is remek, de mindenképpen érdemes ezt a mára már klasszikussá érett alkotást is megnézni!

Szórakoztató, tartalmas Korda-film, kötelező darab!

7,5/10