2014-re a kézikamerás (vagy részben kézikamerás) filmek borzasztóan elcsépeltté váltak, különösen, ha horrorfilmekről van szó. A legtöbb ilyen darab egy kaptafára készül és az Ideglelés-Paranormal Activity duó sikerén felbuzdulva kerülnek ki a rendezők kezei közül. A vihar magja azonban nem horror, sokkal inkább olyan alkotásokkal rokonítható, mint a Cloverfield vagy Az erő krónikája. Más kérdés, hogy szerintem ennél mindkét film jobban sikerült.

Általában ezen a ponton szoktam a történet ismertetésére kitérni, de A vihar magja túl sokat akar egyszerre elmondani. Teljesen különböző szálak futnak a film folyamán, amik persze összekapcsolódnak a maguk módján, az eltérést a stílusirányzatra értettem. Olyan érzést kelt, mintha ötpercenként más-más filmet néznénk. Az egyik szálon egy viharvadász csapat munkásságát követhetjük nyomon, akik úgy örülnek egy-egy pusztító erejű forgószélnek, mint a Messiásnak, de kapunk családi drámát is, tinik között szövődő románcot és még egy kis vígjátéki hanghordozása is van Steven Quale mozijának.

Rosszul hangzik ez így első hallásra, de tipikus popcornmoziról van szó. A látványt el kell ismerni, gyönyörű felvételek jelennek meg a meglehetősen szélsőséges időjárási körülményekről. A játékidő pedig elképesztően rövid, legalábbis ahhoz mindenképpen, hogy ennyi mindent bele lehessen szuszakolni. Cserébe legalább nem unalmas és a film tisztában van a saját korlátaival. Nincsenek A-listás sztárok, nincs elsőosztályú forgatókönyv, hanem en bloc áthatja az egészet a B-kategória bája. A karakterek egy-két szóval jellemezhetőek, így sok izgulni valónk sincsen, a beszólások és a párbeszédek pedig a lehető legkínosabbak.

A képi megoldások miatt tényleg megéri a mozijegy árát, de jobb ha az ember otthon felejti az agyát. Logikai bukfencek tömkelege, klisék jellemzik A vihar magját. Mentségére szóljon, hogy Steven Quale még egy szárnyait bontogató rendező, akinek a legismertebb műve talán a Végső állomás ötödik felvonása. Pörgős, akciódús egészet kapunk, de a feszültség mégis hiányzik belőle. Hosszasabban is fel lehetett volna vezetni a filmet és az sem ártott volna, ha a karakterek jobban ki vannak dolgozva.

Nem nézhetetlen filmről van szó, de semmit nem veszít vele az ember, ha kihagyja. Hiányoznak azok az együtthatók, amelyek hatására emlékezetes lehetne, abszolút felejthető kategória. Azt pedig csak halkan jegyzem meg, hogy a legutolsó jelenet irtó röhejes, és ezt nem a szó jó értelmében gondolom.

6/10