Sokáig minden idők egyik legtúlértékeltebb filmjének gondoltam a Harcosok klubját. Nem azért, mert filmes szempontból ne lenne akár egészen kiváló munka, hanem azért, mert kultstátuszát annak köszönheti, hogy egy rakás mesterkélt álbölcsességgel zsúfolták tele. Azonban második nézésre be kellett látnom, hogy nem egészen ez a helyzet, éppen ezért most már csak minden idők egyik legfélreértettebb filmjének tartom.
(Ha esetleg van még ember a világon, aki nem látta a filmet, akkor neki most csúnyán el fogom spoilerezni.)
"Nem a munkád vagy és nem is a bankbetéted! Nem a kocsid vagy és nem a tárcád tartalma! Nem egy menő ruha vagy! Csak egy bohóckodó ganajkupac vagy a világban." "Csak akkor tehetsz meg mindent, hogy ha már semmid sincs!"
Micsoda magvas gondolatok, ugye? Még maga Coelho is elélvezne, ahogy Brad Pitt a nézők felé fordulva szór ki egy ilyen álbölcsességeket a vászonról. Azóta szinte ezerszer köszöntek vissza magukat kicsit is eredetinek vagy intelligensek képzelő emberek szájából, akik a non-konformizmust tartják a gondolkodás csúcsának, és már attól eredetinek érzik magukat, ha nem minden bútoruk az IKEA-ból van. Persze a helyzet fonáksága az, hogy ez az irányzat, és ezen belül valamennyire a Harcosok klubja is kinevelte a maga zombigenerációját (többé kevésbé átfedésben a hipszterekkel), és igazán semmit nem tett hozzá a történelemhez.
Más kérdés, hogy ennek a filmnek nem biztos, hogy ez volt a célja.
Ugyanis nem nehéz észrevenni, hogy ez a sztori nem valami hatalmas önsegítő és tudatfelszabadító útmutató, hanem pont az erre vágyó kisember kudarca. Tyler Durden nagyjából minden, amire az irodai patkány, IKEA-bútor gyűjtögető énünk vágyik: egy dögös, laza, menő, az élettel semmit nem törődő ember, aki nem fél fityiszt mutatni a konvencióknak (még akkor is, ha ezt meglehetősen öncélúan teszi), és megdönti azt a csajt, akit mi leszólítani sem merünk. Annál nagyobb fricska pedig nem is kell, hogy ez az ember nem is létezik, csak egy tudathasadt elme ön- és közveszélyes ámokfutása. De egyébként is süt az irónia a vászonról: a spirituális megtisztulás helyszíne egy akkora koszfészek, amelyet maximum a filmvásznon tartanánk menőnek, Brad Pitt pont azelőtt sajnálja le a szálkás modellalkatú férfiakat, hogy a következő jelenetben ő maga is megmutatná igencsak hasonló felsőtestét. És az olyan apróságok sem elhanyagolhatók, mint hogy "A tévé elhitette velünk, hogy egy szép napon milliomosok, filmcsillagok és rocksztárok leszünk. Pedig nem leszünk." szöveg jelzi a milliomos, filmcsillag és rocksztár Jared Leto első feltűnését a vásznon.
De nem is kell sokat elemezni, mekkora bullshit Tyler összes szövege, de sokkal inkább az egész lénye, maga a főhősünk mondja ki róla az ítéletet, amikor nemes egyszerűséggel kinyírja. Viszont a film egyetlen, de annál nagyobb hibája pontosan ebben rejtezik: a végjátékra annyira eltúlozza Tyler erőszakosságát, és annyira a meghasadt elme kétségbeesett kiútkeresésére fókuszál, hogy önkéntelenül is azt a benyomást hagyja a nézőben, itt a tudathasadás és a felesleges túlzásokba esés szükségszerű megoldását láthattuk, nem pedig egy karakterfejlődést. Ezt húzza alá, hogy végül A narrátor is csak békésen nyugtázza, hogy mindössze élete egy nehéz szakaszán van túl, miközben végignézi az általa kifundált terrorakciót.
Ebből a szempontból tehát én kifejezetten a forgatókönyv hibájának érzem, hogy nagyon sok nézője fejében komoly félreértések vertek gyökeret. Talán ha az utolsó harmadban nemcsak a végső fordulat kidolgozására, hanem történet maradéktalan lekerekítésére fókuszáltak volna, ez egy egészen zseniális mű is lehetett volna. De az is lehet, hogy én tévedek, és mindezek szándékosan volta mellett valójában a Harcosok klubja tulajdonképpen milliókkal trollkodik hatalmasat immár 15 éve.
