A narkós filmek általában hidegen hagynak, nagyon távol áll tőlem ez a világ (habár jól nevelt úrilányként vonz a bűn, de azért ennyire nem, soha meg sem fordult a fejemben, hogy droghoz nyúljak), Mickey Rourke kedvéért annak idején belenéztem ebbe a filmbe, de nem sikerült végignéznem, egy zavaros katyvasznak láttam. Azonban a szétvert arcú színészről szóló közelkép  kapcsán többen emlegették ezt az alkotást, ezért kíváncsi lettem, és újra nekifutottam. A kiválótól messze van, de azért elég ütős filmhez volt szerencsém.

Ross (Jason Schwartzman) éppen a szokásos adagjáért megy Spider Mike-hoz (John Leguizamo), ahol jó nagy perpatvar kellős közepébe csöppen: Mike elhagyta a a narkót, amit a nem kicsit nyűgös feleség, Cookie (Mena Suvari) nem visel túl jól. De legalább megismerkedik Nikkivel (Brittany Murphy), akit végül hazavisz barátjához, az übermacsó Szakácshoz (Mickey Rourke, ki más?), akinek az a nem túl tisztes foglalkozása, hogy drogot készít. Ha már ott van, Ross megnyeri magának azt a nem túl szívderítő munkát, hogy fuvarozhatja Volvóján a nem kicsit zaklatott életvitelű párt. Azonban egy idő után túl sok lesz a drog, túl kevés az értelem, és a dolgok végzetesen elfajulnak...

Nagyon erős a kezdés, azonnal átérezhető az a zaklatott lelkiállapot, amelyben egy drogos él, főleg, ha nem kapja meg az adagját. Lepusztult lakás és emberek, kiüresedett élet, amelyből a drog segítségével szeretne menekülni mindenki, azonban ezzel csak ideig-óráig javul a helyzet, hosszú távon megölik a lelküket a szerrel. Lassan, de biztosan elmosódik a határ a valóság és az álomvilág között, euforikus és kataton hangulatok váltják egymást. A kisszerű világban, amelyben a pornó, a sztriptízbár és a por játssza a főszerepet, az emberélet nem számít, a kapcsolatok üresek és felszínesek, a testi és lelki erőszak mindennapos. És mégsem kőkemény drámáról van szó, olyannyira nem, hogy hatalmasakat nevettem a filmen (John Leguizamo egy szál zokniban is nagyon jól tud komédiázni!). Helyzet és jellemkomikumok sora enyhít a rémesen lélekölő hangulaton, sikerül megtalálni a keskeny mezsgyét a vígjáték és a nevetségesség között. Nem mindennapi dramedy, amelyben azért mégis inkább a drámáé a főszerep.

A forgatókönyv nem fércmű, a karakterek kifejezetten jól meg lettek írva. A legjobban természetesen Szakács alakja dominál a filmben, egyáltalán nem egysíkú a figura, a macsó cowboy -nak megvannak a lelki mélységei, csak nagyon jól titkolja őket. Ráadásul fergetegesen jó szöveget kapott (J.F:K. híres mondatának kissé átalakított változatán pl. betegre nevettem magam). Ross sem olyan jó fiú, mint az hiszi magáról (az ágyhoz kötözött, majd magára hagyott lány legalábbis nem erre utal), Nikki bájosan őrült, de melegszívű lány, akinek lassan, de biztosan megy tönkre a kapcsolata Szakáccsal. A zöld kutyus mindent visz, ahogyan a két magát menőnek képzelő, de valójában hatalmas lúzer rendőr is nagyon jól megírt alakok. A történet azonban sajnos a film közepe táján kezd szétesni, ezért hiába nagyon erős a vége, összességében nem remekmű.

Rengeteg erős és maradandó jelenet van a filmben, azonban ezek nem állnak össze egységes egésszé, jól lefestik azt az őrült világot, amelyben a drogokos élnek, de az igazi mélység hiányzik a képsorokból. A fokozatosság bemutatása nem sikerül, nem látjuk, mikor lépik át a határt a szereplők, ahonnan már nincs visszaút. A túlpörgetett események után végre mindenki megnyugtató álomba merül, Szakács pedig ezt az időt használja ki arra, hogy kilépjen az őrült körforgásból. Megrendítő, de nem szívet-lelket rázó befejezés.

Mickey Rourke lubickol a szerepében, mindenkit lemos a vászonról. Übercool  alfahímnek látszik, aztán szépen lassan lehullik róla az álarc, és csak egy felesleges életet élő embert látunk, aki nem tudja elviselni a magányt, a szeretetlenséget. A karakter minden színét megmutatja nekünk a kiváló színész, el nem tudom képzelni, hogy ezt a szerepet Rourke-on kívül bárki ilyen jól el tudta volna játszani. John Leguizamo fergetegesen jó a piti drogdealer szerepében, Brittany Murphy szintén kiválóan alakítja Nikkit. Jason Schwartzman ellenben elég halvány, Mena Suvari is volt már jobb. Peter Stormare és Alexis Arquette zsarupárosa egy élmény, akárcsak Eric Roberts meleg figurája.

Jonas Akerlund jó, helyenként zseniális, de közel sem hibátlan filmet rendezett a drogmámorról, a kiüresedett életről, a magányról és a reménytelenségről. A színészvezetés jó, a jelenetek színvonala hullámzó, a párbeszédek erősek. Ha kevesebb karaktert zsúfol bele a történetbe, valószínűleg sokkal jobb lett volna a film, de azért így sem maradunk felejthetetlen pillanatok nélkül.

Egyedi hangvételű, nem kicsit őrült dramedy, amelyet elsősorban Rourke és Leguizamo miatt érdemes megnézni!

7/10