A bosszúfilmekben témájukból mindig óriási lehetőség nyílik arra, hogy látleletet adjanak a társadalom hibáiról, az emberi psziché végleteiről vagy az egymás közötti hatásmechanizmusokról. A legjobb persze az, ha mindhárom előbb említett elem helyet kap az adott történet szkriptjében, mert így lehet a legmaradandóbb filmélményt és a leghatásosabb finálét is elérni egyben. A Törvénytisztelő polgár is bosszúfilmként „reklámozza” magát, azonban gyermeteg hibái teljesen elrontják az élményt.
Clyde Shelton (Gerard Butler) családját egy balul elsült rablás során a tettesek gyakorlatilag kivégzik. Az elkövetőket hamar megtalálják, azonban valamilyen oknál fogva nem tudják rájuk bizonyítani a bűntettet, csak ha egyikük alkut köt és a másik ellen vall. Shelton azonban nem akar alkut kötni, és vérbosszút fogad, amikor ezt a védőügyvédje (Jamie Foxx) mégis megteszi.
A bosszúfilmekneknek a fent leírtakkal együtt még egy elengedhetetlen elemük kell, hogy legyen: szükség van valóban emberi és szerethető karakterekre ahhoz, hogy átéljük az adott személy tragédiáját, és megértsük a bosszú indítékait, tudjunk szurkolni a szereplő tervének megvalósulásához. A Törvénytisztelő polgár valahol itt lő óriási bakot, hisz a két pólus (Foxx és Butler) között csak komoly kompromisszumokkal tudunk olyat kiválasztani, akiért minimálisan szoríthatunk; Clyde karaktere egy egyszerű pszichopata, akinek egy bizonyos szintig valóban helytálló a bosszúállása – ahogyan ezt az ügyvéd is megemlíti – azonban ezen túllendülve már csupán terrorizmus, amit csinál. A jogász Nick pedig egy elvtelen, mindig önmagát az előtérbe helyező személy, aki bármit és bárkit eltenne az útból, hogy javuljon a lecsukás-rátája.
A film pedig ettől a ponttól átvált komoly mondanivalójú darabból bazári látványossággá: a felszín bár rendkívül jól kimunkált, szépen vágott akciókat, jó akciójeleneteket és kiváló fényképezést kapunk, mindezek nem tudnak túltenni a mérhetetlenül lyukas forgatókönyvön , amely végére már azt sem tudjuk pontosan, hogy melyik erkölcsi tanmesét próbálják lenyomni a torkunkon a készítők. A színészek pedig sajnos csak erősítik az elbaltázott alaphangot: Jamie Foxxot még egy utcára dobott papírpohár is lejátszotta volna a vászonról, Gerard Butler erőlködése meg egy bizonyos szint után nevetségesből irritálóra vált át.
Igazából nem is tudom kinek ajánlhatnám a filmet, a Törvénytisztelő polgár ugyanis végig többnek próbálja mutatni magát, mint ami, és a játékidő egésze alatt a nagyobbnál-nagyobb gondolatok magvaival dobálózik, ugyanakkor a lezárás komoly kétséget emel a néző elé, hogy tulajdonképpen akkor most mit is láttunk? Ki volt a történet fő gonosza , és kinek kellett volna szorítanunk? Ezek a kérdések valószínűleg azok, amelyeket soha senki nem tud érdemben megválaszolni, a Törvénytisztelő polgár pedig ebből is adódóan csupán egy délutáni szórakozásnak lehet megfelelő, aki rendszerkritikus, elemi bosszúfilmre vágyik, ne ezt a filmet keresse, mert óriásit fog csalódni.
5/10