Az utóbbi évek akciófilm-vonulatát leginkább a retro-hullám előtörése jellemezte; a Feláldozhatók sikerén felbuzdulva rengeteg alkotó gondolta úgy, most kell újra elővenni és leporolni a ’80-as években lejárt akció-receptet és újra a vászonra varázsolni annak összetevőit. Mai alanyom bár egy igazi retro-kémhőst tesz története középpontjába,  szerencsére nem ezen kifulladt módszerrel próbál a felszínen maradni: Jack Ryan reaktiválásával talán egy új franchise születésének első lépéseit követhetjük nyomon.

Jack Ryan (Chris Pine) egyetemi éveit követően – főleg a 2001-es terrorcselekmények hatására – katonának áll, és doktorijának lehetőségét elutasítva inkább a háborúskodás mellett teszi le a voksát. Azonban egy balul elsült akció után súlyos sérüléseket szenved és el kell hagynia a sereget. A fiatal de rendkívül tehetséges ex-katona kvalitásaival felkelti Harper ügynök (Kevin Costner) figyelmét, aki meginvitálja a CIA-hez. 10 év múlva főhősünk eddigi legkeményebb akciójára készül: egy orosz üzletember ( Kenneth Branagh) által vezetett összeesküvést kell megakadályoznia.

Mint az a hasonló akció-kémfilmek esetében általában lenni szokott, az Árnyékügynök által nyújtott élmény is nagyban függ attól a tényezőtől, hogy a filmre beülő néző pontosan mit vár el a produkciótól. Ha az adott egyén egy vérben tocsogó, fejletépő és rohanó történetet vár, valószínűleg csalódni fog, hisz a Branagh rendezésében reaktivált hős ennél jóval többre hivatott: Ryan nem a pisztolyával - , hanem az eszével bánik a legjobban , ebből adódóan a történet mozgatórugói sokkal inkább intelligens, mintsem pongyola alapokon nyugszanak.

Más kérdés, hogy ezen történeti mag ellenére a film nem próbál óriási intellektuális töltetet a nézők torkába nyomni, a forgatókönyv inkább biztonsági játékot játszva, jól bevált kémreceptek alapján kikövezett úton halad, amelyen szerencsére egy-két eseten kívül a film nem bukdácsol, hanem rendezetten, szórakoztatóan és a nézőt a székbe szegezve jut el a fináléig. Persze a kiegyensúlyozott végképhez elengedhetetlenek a jól kiválasztott színészek és azok kielégítőnek mondható játéka: bár elődeiről nem tudok nyilatkozni, Pine nagyszerűen hozza Ryan figuráját, Costner csuklóból kirázza a tapasztalt CIA ügynököt, Branagh pedig abszolút hiteles alakítást nyújt a hidegvérű orosz üzletember szerepében.

A Jack Ryan: Árnyékügynök tehát egyáltalán nem rossz film, sőt, a 105 perces játékidőn szépen robog keresztül a forgatókönyv, csak az alapvető pozitívumon és akció elemeken túl nem mer kockázatot vállalni Branagh rendezése. Így egy tisztes, de nem túl különleges, szórakoztató, de nem lehengerlő történetet kapunk, amely a megnézése után egy-két nappal valószínűleg nyom nélkül távozik a memóriánkból. A film valódi létjogosultságát azonban kétségkívül a jövő határozza meg; ha ezekre az alapokra épülve egy nagyszerű franchiset kapunk a kezeink közé, valószínűleg egy jó kis alapozó élménynek fogunk rá tekinteni, azonban ha ez volt az újkori Ryan ügynök legnagyobb dobása, kétségkívül csalódottabbak lehetünk ezzel a végképpel kapcsolatban is. De ez mindenképp a jövő zenéje.

6.5/10