A magyar produkciók kapcsán többször is elhangzott már, és én magam is egyetértek azzal, hogy nagyon kevés zsánerfilm készül itthon. De az alább következő két példa meggyőzött arról, hogy ez talán jobb is így. Pedig egyik sem vállalata túl magát, és azon az elven indult el, hogy nem kell sok pénzt, ha van egy jó ötlet. De nem volt jó ötlet.

Cycle

Sóstai Zoltán filmje egy meglehetősen ambiciózus próbálkozás, köszönhetően annak, hogy teljesen CGI-animált. Figyelembe véve, mekkora büdzsével dolgozhattak, a végeredmény igencsak lenyűgöző, mint ahogy az is, hogy ha már ez a technika volt adott, akkor gyakorlatilag 1 snittessé alakították a művet. Tökéletes természetesen semmi nem lehet, a néhol kézikamerás rohangálást imitáló virtuális fényképezés, vagy a borzalmasan sikerült motion capture sokat ront az élményen. Például a szereplőknek szinte nincs is szájmozgása, ami azért is különösen zavarba ejtő, mert Szabó Győző és Keresztes Tamás is fejenként két karaktert szinkronizált, így nem egyszer nehéz eldönteni, ki beszél éppen. (Illetve a szakadozó és recsegő rádióadás sem a legjobb ötlet az információátadásra egy dialógusban.) Azonban nemcsak ez a zavarba ejtő, hanem hogy miről is szólna ez a történet. Egy űrhajóst követhetünk, aki egy köd elől menekül egy szürreális, álomszerű környezetben, ami ugyan remek látványtervekre ad lehetőséget, csak eléggé véletlenszerűen alakítottnak tűnik. Közben pedig olyan hangzatos hívószavakat követ, mint "A barlang", "A gép" vagy "Az ugrópont". Ezeknek pedig ugyan végül kirajzolódik egy logikája, de értelmet továbbra sem nyernek, mintha csak egy gyenge Űrodüsszeia / Tarkovszkij utánérzést látnánk. És ez hiába tetszetős bizonyos aspektusaiban, a klasszikusok utánzása helyett először inkább valódi tartalommal kellett volna megtölteni ezt a filmet.

Aura

Ha fentebb az Űrodüsszeiát emlegettem, az Aura a másik véglet: írója, Kis-Szabó Márk minden bizonnyal még a kisiskolás sci-fi irodalmon sem rágta át magát. Így amikor az egyébként izgalmas "4 tini egy bura alatt találja magát, ahonnan nincs kiút" koncepcióból kéne valamit kihozni, olyan bugyuta kliséket dobál egymás után mindenféle koherens logika nélkül, hogy azt 14 éves kor felett bárki szégyellné. Emellett szerzőnk nagyon büszke lehetett arra is, hogy elvégezte az általános iskolát, mert a nagy rejtély megoldását csupa triviális ismeretre vezeti vissza. Így a játékidő felében azt nézhetjük, hogy szereplőink átszellemült arccal jönnek rá hosszas gondolkodás után, hogy a víz az bizony H2O. Azt hiszem ezek után nem túlzok, ha azt mondom, film így még nem inzultálta az intellektusomat. Ezen felül az a világkép is megjelenik a történetben, hogy tinédzserként valaki vagy egy kigyúrt amőba, aki még beszélni sem tud rendesen, vagy egy hatalmas kocka. (Előbbi azt hiszem valamiféle humorforrás lett volna.) Levonható tehát a következtetés, hogy a minimaxos oktatómese szintjét alulmúló sztorit nem támogatják túl erős karakterek, bár hozzá kell tennem, Dyga Zsombor elképzeléseivel ellentétben ők legalább tényleg úgy beszélnek, mint egy átlagos tizenéves. (És a színészek is legalább lelkesek.) Egy dolog hiányzik ahhoz, hogy az Asylum stúdiófőnöke sírva könyörögjön a forgalmazás jogaiért: a zenétől a fényképezésen át az effektekig a technikai részleg szívét-lelkét kitette, hogy ezt a nagy rakás szart legalább valahogy kifényesítsék. (A rendezővel az élen ők felelnek a Sherlock Holmes nevében-ért, szóval van ebben a stábban potenciál, ha nem ilyen szánalmasan fos forgatókönyvekből kell forgatniuk.)