"Te vagy a kulcsok őre?" Szegény kutyusom, aki velem virrasztotta végig az Oscar díjkiosztót, döbbenten nézett rám, amikor hirtelen elkezdtem fennhangon ilyen és ehhez hasonló kérdéseket intézni hozzá és hatalmasakat nevetni. Bill Murray tehet az egészről. A díjkiosztó egyik legszebb pillanata volt, amikor megemlékezett nemrégiben elhunyt barátjáról, Harold Ramisről, aki a legendás Szellemirtók egyik főszerelője és forgatókönyvírója volt. Először nagyon elszomorodtam, hiszen szép emlékeket őrzök gyermekkoromból a filmről, aztán elkezdtek eszembe jutni a poénok, és lassan, de biztosan jókedvre derültem. Nem volt kérdés, hogy azonnali hatállyal újráznom kell, és mivel az elfogyasztott kávémennyiség miatt úgysem tudtam aludni, még az Oscar napján le is tudtam a feladatot (mind a két részt egymás után, természetesen). Nem fogott az idő a filmen: ugyanolyan jól szórakoztam rajta most is, mint sok évvel ezelőtt.

Parapszichológiával könnyű becsajozni. Dr. Peter Venkman (Bill Murray) gátlások nélkül él a lehetőségekkel, a tudomány annyira nem érdekli, a szép nők annál inkább. Vele ellentétben két kollégája, dr. Raymond Stanz (Dan Aykroyd) és dr. Egon Spengler (Harold Ramis) a munkájuk rabjai: imádnak szellemekre vadászni. Simán bolondnak tartja őket mindenki, azonban hirtelen elkezdenek megszaporodni a különös esetek a városban, így hirtelen megnő a kereslet a paranormális csapat tudása iránt, ezért gyümölcsöző vállalkozásba kezdenek a szellemirtás területén. Dana Barrett (Sigourney Weaver) először nevet rajtuk, azonban egyszer csak a hűtőjébe nézve hirtelen egy másik dimenzió néz vele farkas (pontosabban kutya) szemet, megijed, és felkeresi a város új hőseit. Venkmant természetesen jobban érdekli a nő, mint az eset, azonban ezúttal kosarat kap, és miközben próbál változtatni ezen a számára elfogadhatatlan helyzeten, szépen lassan beleszeret Danába. Azonban ez nem a romantika ideje, ugyanis a lányt hatalmába keríti egy démon, akárcsak ismerősét, a nem kicsit együgyű Louis Tullyt (Rick Moranis), elszabadul a pokol a városban, és természetesen a szellemirtóknak kell megvédenie a világot attól, hogy örök kárhozatra jusson.

Hatalmas siker volt a film a maga idejében, a zenéjéről nem is beszélve. Mai szemmel nézve sem porosak a poénok, habár természetesen az akkor még látványos effektek ma már mosolyognivalóak, azonban ez nem von le semmit a film értékéből. A vígjátékokat le szokták becsülni, pedig nem könnyű igazán maradandót alkotni a műfajban. A szellemesség és az eredetiség ezúttal adott volt, hiszen a két forgatókönyvíró, Harold Ramis és Dan Aykroyd elismert komédia írók voltak, Bill Murray sem volt már kezdő a műfajban.. Egy játékfilmhez azonban nem elég a poénözön, jól felépített karakterekre is szükség van, különben a néző hamar elveszíti az érdeklődését. Ezúttal ez a veszély nem fenyegetett, helyzet és jellemkomikumok tárházából építkeztek az írók, nem hagytak kihasználatlanul egyetlen lehetőséget sem, ennek eredményeként a konstans nevetőgörcs esete forog fenn a film nézése közben. Adva van a két megszállott tudós (Ramis és Aykroyd természetesen maguknak is nagyon jó szerepet írtak), akik egy másik dimenzióban élnek, de a szívük a helyén van, és akcióznak is, ha kell. Venkman pedig látványos jellemfejlődésen megy keresztül: hitetlen, kiégett tudósból a szemünk előtt lesz a csapat vezetője, és természetesen Dana miatt megváltozik a nőkhöz való viszonya is. Az én kedvenc karakterem azonban Tully, aki igazi vesztesből lesz, ha nem győztes alkat, de sokat fejlődik ő is. 

Nem veszi magát komolyan a film szerencsére, a szórakoztatás volt a cél, ezt sikerült is teljes mértékben elérni. A történet végére sajnos kicsit kifogy a szufla, nem olyan fergeteges, mint az eleje és a közepe, de akkor sem maradunk emlékezetes poénok és jelenetek híján, Összességében egy teljesen agyament, üdítően szellemes, akciódús vígjátékot kapunk, gyöngyszem a saját kategóriájában. Itt kellett volna befejezni Ramis-éknek. De persze a pénz nagy úr, 1989-ben elkészült a törvényszerűen harmatgyenge folytatás (pedig a forgatókönyvírók személye nem változott, ahogyan a főszereplők sem). Az utóbbi években egyre többször merült fel, hogy el kellene készíteni a harmadik részt, de különböző okok miatt mindig abbamaradtak az előkészületek. Ramis halála után kérdéses, hogy mi lesz a projekt sorsa, hiszen az ő figurája nélkül már soha nem állhat össze az egykori nagy csapat. De mint tudjuk, a pénz nagy úr, a szellemirtóknak pedig még ma is nagy kultusza van, tehát szerintem csak idő kérdése, hogy mikor kezdődik a forgatás. 

Bill Murray lenyűgöző alakítást nyújt Venkman szerepében, ha nem is mos le mindenkit a vászonról (Aykroydot azért nem olyan könnyű), de ő viszi a show-t, láthatóan nagyon jól érezte magát a szerepben, ezért nagyon jól belakta a karaktert. Dan Aykroyd zseniális komikus (fájó a hiánya, mostanában sajnos ritkán forgat), Harold Ramis annyira nem jó színész, mint a többiek, de mivel ő írta a forgatókönyvet, ezért olyan jeleneteket írt magának, ahol az ő tehetsége is tud érvényesülni. Rick Moranis lehengerlően jó, Sigourney Weaver azonban nem nagyon tud mit kezdeni a szerepével-. 

Ivan Reitman nagyon jó filmet rendezett, amit a két Oscar jelölés is nagyon jól mutat (effektek és természetesen a zene), és a szakmai siker mellett a közönség is nagyon szerette a filmet, és nem felejtette el ennyi év után sem. Nem korszakalkotó mű, de egy nagyon egyedi, szórakoztató vígjáték, és ez nem kevés. 

Szellemes poénok, látványos effektek, kiváló színész alakítások -  ennyi kell ahhoz, hogy egy film legendává váljon-

8/10