Vajon lehet érzelmes, de nem érzelgős filmet készíteni az elmúlásról és a barátságról? Ez az alkotás bizonyítja, hogy igen, lehet!
Cumberbacht-t csak Cumberbatch-csel lehet gyógyítani. Ezért amikor kellőképpen kikészültem a The Fifth Estate-en, lelki békém helyreállítására sürgősen találnom kellett egy jó filmet kedvenc színészem főszereplésével, amit eddig még láttam. Tekintettel arra, hogy az életmű szinte minden érdemleges (=Ben nem néhány jelenet erejéig látható a filmben) darabját megnéztem már, nehéz volt olyat találni, ami megfelel a kívánalmaknak, ámde szerencsére rátaláltam egy gyöngyszemre. Külön öröm, hogy ez volt az utolsó film, amit a Sherlock előtt forgatott, tehát mindenféle hype nélkül készült low budget alkotásról van szó, és ismét bebizonyosodott, amit a Stuart: Visszapörgetett életnél egyszer már leszögeztem: Cumberbatch-nek nem kell semmiféle körítés, anélkül is lenyűgöző alakítást tud nyújtani, hiszen zseniálisan jó színész!
"29 éves vagyok, és nem fogom megérni a 30. születésnapomat". Ezzel az erős felütéssel kezdődik a film, amelyben megismerhetjük a rák utolsó stádiumában lévő Jamest (Benedict Cumberbatch), aki elhatározza, hogy három legjobb barátja társaságában elindul egy utolsó utazásra a wales-i Barafundle öbölbe. Bármilyen hihetetlen, nem síri hangulatban telnek a napok, legalábbis kezdetben nem, jó hangulatban vannak a fiúk, hatalmas világmegváltó beszélgetéseket folytatnak, de ahogy rosszabbodik James állapota, lassan, de biztosan változik a helyzet, és már csak az a kérdés, hogy engedik-e barátjuknak, hogy ő maga döntse el, hogyan indul el a végső utazásra...
Drámán ennyit még nem nevettem, de azért persze szükség volt a százas zsepire a végén. Ritka párosítás ez, és jól látszik belőle, hogy egy különlegesen szép, egyáltalán nem átlagos filmet sikerült készíteni az elmúlásról, a barátságról, és az élet nagy kérdéseiről. Egyáltalán nem szirupos a film hangulata, már az elején olyan a szöveg és a kép együttese, hogy szomorúak vagyunk bár az elkerülhetetlen vég miatt, mégis kíváncsian várjuk, vajon milyen kalandokat fognak átélni ezek a teljesen átlagos fiúk ezen a különleges úton. Nincs CGI, nincs hatalmas látvány, azonban van okos szöveg, nagy nevetések, hatalmas beszélgetések, amelyek egyáltalán nem unalmasak, hanem annyira természetesek, amelyeket te is szoktál folytatni a saját barátaiddal.
Nem csak James karaktere lett jól megírva, hanem a három barát figurája is. Nagyon különbözőek, teljesen más életfázisban vannak, teljesen mások a problémáik (az egyik éppen tönkremenőben lévő menő üzletember, a másik munkanélküli, a harmadik olyan munkát végez, amit iszonyatosan utál, de mivel a barátnője - aki egyáltalán nem az élete szereleme, csak erre túl későn jön rá - gyereket vár, ezért lemond az ambícióiról a család érdekében), de összetartja őket a James iránt érzett barátság. Azonban ez a szép kép lassan foszladozni kezd, hamarosan felszínre kerülnek az ellentétek, nagyon komoly viták alakulnak ki közöttük, de amikor szembe kell nézniük az eutanázia kérdésével, rádöbbennek arra, hogy mi a fontos az életben, és mi nem. Az, hogy elkísérik James-t az utolsó útjára, teljesen megtisztítja a lelküket, katartikus élményben van részük. Mindezt a nagyon jól megírt forgatókönyvnek köszönhetően a néző is teljes mértékben átélheti velük együtt. Együtt sírunk, együtt nevetünk a fiúkkal, akik tényleg nem tesznek semmi különlegest, és mégis érdekes tud lenni a történet egészen James haláláig, amely azonban sajnos egy kicsit hatásvadászra sikeredett, de a zárókép szövege szerencsére elég ütős ahhoz, hogy inkább arra emlékezzünk. James karaktere is mentes az érzelgősségtől, egy sorsával megbékélt fiút ismerhetünk meg, akinek azonban átélhetjük a testi és lelki fájdalmait is, és éppen ezért nem lehet elítélni azért, hogy arra kéri barátait, hagyják meghalni.
Talán mondanom sem kell, hogy Cumberbatch tökéletesen hozza James karakterét, minden túlzástól mentesen, egyszerű eszközökkel mutatja meg a halálosan beteg fiú érzéseit. Más léptékű filmnél szinte biztos lett volna az Oscar-jelölés. Nekem ebben a szerepben sokkal jobban tetszett az alakítása, mint a mostani kasszasikerekben. Klasszissal jobb, mint a barátait alakító színészek (Tom Burke, JJ Feild, Adam Robertson), de azért ők is tisztességesen helytállnak, nekik is köszönhető, hogy ilyen jól sikerült ez a film. Hugh Bonneville egy rövid, de annál emlékezetesebb epizódszerepben szintén fantasztikus alakítást nyújt.
Hattie Dalton rendezőt több szakmai díjra is jelölték a rendezésért, nem véletlenül. Nagyon szépen vezetett a történet, bár egy-két jelenet és párbeszéd nem volt olyan erős, mint a többi, és a vágásba is bele lehetne kötni (néha túlságosan lelassul az ütem, nehezen találunk vissza a történethez), de összességében nagyon jó film született, amit öröm volt nézni, dacára a szomorú végkifejletnek.
Szép, okos, felemelő film az elmúlásról, a barátságról, Cumberbatch lenyűgöző alakításával - kötelező darab!
8/10