"Köszönöm, drága Guiletta, és kérlek, hagyd abba a sírást! Köszönöm!" Az életkorom miatt ez az első emlékem Felliniről. Az életmű Oscar átadásakor mondott beszédét fejezte be ezekkel a szavakkal, feleségének, Guiletta Masinának köszönte meg az együtt töltött éveket. Amelyek nem lehettek könnyűek a kiváló színésznő számára, hiszen Federico nagy művész volt, de hát bizony nem volt a hűség szobra, azonban egyetlen kalandja sem veszélyeztette házasságát. És nem mellesleg csodálatos filmeket forgattak együtt, a mozirajongók nagy örömére.

Riminiben született a legendás filmrendező, egy kisvárosban. Szülei enyhén zaklatott kapcsolatban éltek, de kitartottak egymás mellett. Édesapja kereskedelmi utazó volt, édesanyja vagyonos családból származott, de beleszeretett a rangban sokkal alatta álló férfiba, és megszökött vele. A nagy szerelem hamar véget ért, nehezen mentek a szürke hétköznapok, de felnevelték három gyermeküket: Federicót, Riccardót és Maddalenát.

A kis Federico álmodozó alkat volt, szeretett rajzolni, imádta a képregényeket, a cirkuszt, a mozit. Tizenegy éves volt, amikor álnéven elküldte rajzait és képregényeit néhány firenzei  és római lapnak.17 évesen Firenzébe utazott, ahol egy vicclapnál gyakornokoskodott. 1938-ban Rómába költözött, elvileg azért, hogy jogot tanuljon, gyakorlatilag természetesen nyakig merült az édes életbe. Először újságíróként dolgozott, majd elég sok mindennel foglalkozott, elsősorban forgatókönyvírással, de a rádiójátékokat is írt. Az egyikben (Cico és Pallina) Guiletta Masina játszotta a női főszerepet. A fiatalok egymásba szerettek, és 1943-ban összeházasodtak. Ekkor már javában tombol a háború, tipikus hadiesküvő az övék: a kijárási tilalom miatt a szomszédos lakásban tartják meg a szertartást, merthogy annak tulajdonosa egy pap, akinek engedélye van rá, hogy egy oltárrá nyitható sarokszekrény segítségével odahaza misézzen. Riccardo elénekli az Ave Mariát, a szertartás után az ifjú pár útja egy moziba vezet, ahol a kabaré konferansziéja, Alberto Sordi legnagyobb meglepetésükre megtapsoltatja őket a közönséggel. Giulietta rövidesen áldott állapotba került, de egy baleset következményeként elvetélt. 1945-ben a párnak fiúgyermeke született, aki azonban csak két hétig élt. Az orvosok ezután közölték a színésznővel, hogy többé nem lehet gyermeke.

1944-ben, egy nyár végi napon a frissen felszabadult Rómában Roberto Rossellini megáll a Via Nazionale egyik boltjának, a "The Funny Face Shop"-nak a kirakata előtt. Odabenn Fellini éppen egy amerikai katonáról készít portrét. Ha már így összefutottak, Rossellini felajánlja Fellininek, hogy vegyen részt a Róma, nyílt város című film forgatókönyvének megírásában. A közös munka jól sikerült, ezért Rossellini következő filmjének, a Paisá-nak a stábjában is helyet kap Fellini. A forgatás során az ifjú filmes rengeteget tanult a kiváló rendezőtől, bejárta az országot, és először állt kamera mögé, ahol jól érezte magát, de egy ideig még maradt a forgatókönyvírásnál (mindkét Rossellini film forgatókönyvéért Oscar díjra jelölték), de aztán persze eljött az idő, amikor leforgatta első filmjét, A varieté fényeit, amelyben a tényleges rendezői feladatokat még Alberto Lattauda látta el. Ahogyan az lenni szokott, hatalmasat bukott a film, sokáig törlesztette az adósságot a két filmes.

Az első ténylegesen általa rendezett film, A fehér sejk szintén hatalmas bukás volt. Azonban ekkor dolgozott először Nino Rota rendezővel, aki élete végéig hű alkotótársa maradt, Guiletta pedig egy Cabiria nevű prostituáltat játszott a filmben. Minden jel arra mutatott, hogy Fellini marad a forgatókönyvírásnál, soha nem lesz belőle komoly rendező.

Azonban találkozott Ennio Flaianoval, akivel jókat beszélgetett gyerekkori emlékeiről, ennek hatására született egy forgatókönyv, és már csak egy firenzei kereskedő és az ő pénze kellett ahhoz, hogy megszülessen A bikaborjak, amely az 1953-as velencei filmfesztiválon elnyerte az Ezüst Oroszlánt. Fellinire rászakadt a siker. A következő munkája még nem egy játékfilm volt, hanem egy szkeccsfilm, melyben többek között Antonionivel dolgozott együtt.

A varieté fényei forgatásán Fellini felfigyelt egy különös artistapárra, és lejegyezte velük kapcsolatos gondolatait. Ez volt az Országúton c. film forgatókönyvének az alapja. Anthony Quinn és Guiletta Masina párosa a filmtörténelem része lett, a siker nem maradt el. Megérkezett az Oscar-jelölés is, de Fellini nem vihette haza a szobrocskát, azt a  producerek vehették át a legjobb külföldi filmért 1957-ben.

Menetrendszerűen egy bukás következett, a Szélhámosok nem találta meg az utat a közönség szívéhez, pedig nagyon is értékes film volt.

Amikor még javában zajlott a Szélhámosok forgatása, a munkát rendre megzavarta egy Wanda nevű prostituált, aki dühös szitkokkal árasztotta el a stábot. Ő ihlette a Cabiria éjszakái c. film főszereplőjét, akit Guiletta Masina személyesített meg zseniálisan. A forgatókönyvírók között felfedezhetünk egy öntörvényű zsenit, Pasolinit.

Ezután következett Az édes élet, ami máig Fellini legismertebb filmje. Időtálló klasszikus, sokkal többről szól, mint arról a bizonyos fürdőzésről a Trevi kútban. A sikerre jellemző, hogy egy olasz pályatárs így reagált: "Ebben a szakmában az ember vagy Fellini vagy senki" és örökre hátat fordított a rendezésnek.

Ezután némi alkotói válság következett, majd jött a 8 és 1/2, és Fellini ismét teljes fényében ragyogott, Oscar-jelölés (akárcsak Az édes életért), ahogyan az illik.

Egy spiritiszta médium naplója szolgáltatta az alapot a Júlia és a szellemekhez, amelynek ismét Giuletta volt a főszereplője, és ismét lenyűgöző alakítást nyújtott. 

Minden rendezőnek van egy filmötlete, amelyből élete filmjét akarja elkészíteni, de soha nem lesz belőle semmi. Fellininek ez a G. Mastrona utazása volt, amely élete végig kísértette.

A Fellini-Satyricon következett, amelynek azért lett ez a címe, hogy megkülönböztessék egy hasonló című alkotástól. Elég csúnya bukás volt, ahogyan a Bohócok sem lett nagy siker. De a Fellini-Róma és az Amarcord visszaállította rendezői reputációját, amit az Oscar-jelölés is mutat.

Donald Sutherlandnak, a profi amerikai filmesnek nem kis sokk volt belekerülni Fellini világába a Casanova forgatásán. A mester körül rengeteg ember nyüzsgött, igazi olasz szenvedéllyel estek egymásnak a filmesek, halálosan összevesztek majd kibékültek egyetlen nap alatt. A költségvetést és a forgatási tervet soha nem sikerült tartani, sokszor az utolsó pillanatban változtatott a rendező a szövegen, nem bánt kesztyűs kézzel a színészekkel. Igazi családias hangulatban zajlott a forgatás, Fellini ragaszkodott a munkatársaihoz, nehezen lehetett bekerülni a stábjába. A Casanova azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, a közönség nem szerette, azért az Oscar - jelölés nem maradt el.

A mester már túljutott a fénykorán, a későbbi művei már nem érték el a korábbi mesterművek színvonalát. Ez nem azt jelenti, hogy a Zenekari próba, vagy A nők városa rossz film lenne, de már nem nyújtják azt az élményt, mint a korábbi nagy filmek. Az utolsó években az És a hajó megy, a Ginger és Fred (Masina és Mastroianni újabb csodálatos alakításával), az Interjú készült el, majd a hattyúdal, A Hold hangja.

Az utolsó években már sokat betegeskedett, legnagyobb fájdalma az volt, hogy nem dolgozhatott, a producerek már nem bíztak benne. Nagy elégtétel volt az életmű Oscar, a világ még egyszer utoljára ünnepelte a mestert, aki azonban nemsokára elhunyt. Néhány hónap múlva követte őt az ő Giuliettája is.

Az olasz film egyik legnagyobb alakja volt, akinek különleges, egyedi látásmódja sokszor varázsolta el a közönséget. Látványos, mégsem üres filmeket rendezett, habár rengeteg emberi gyengesége volt, mégis hatalmas alkotó szelleme marad meg emlékezetünkben.