Vizsga két személyre / Admission (2013)
2013. július 21. írta: FilmBaráth

Vizsga két személyre / Admission (2013)

Van az a blockbuster mennyiség, ami után az ember lánya azt mondja, hogy akkor most meg kellene nézni egy teljesen hétköznapi emberekről szóló romantikus történetet, mert még egy robotos zúzást, vagy szellemtelen zsarus tévedést nem visel el a kis lelke. Ezért nagyon örültem,…

New World (2013)
2013. július 20. írta: jacques francois

New World (2013)

A napokban az egyik kedves szerkesztő kollégám hívta a fel a figyelmemet a koreai filmipar egy újabb gyöngyszemére, s miután a szívemhez oly közel áll ez a műfaj, egy percig nem haboztam a mű megtekintésével. Jó szokásomhoz híven először a stáblistával átfutásával kezdtem,…

Bemutatkozás
2013. július 19. írta: !Márk!

Bemutatkozás

Üdv kedves Smoking Barrels olvasók!Power vagyok, a Smoking Barrels blog szerkesztőségének legújabb tagja. Pár embernek talán ismerős lehetek, hiszen már évek óta foglalkozom blogolással. 2010-ben saját erőből próbálkoztam egy blog felépítésével, de azt különféle okok miatt…

R.I.P.D. - Szellemzsaruk / R.I.P.D. (2013)
2013. július 19. írta: FilmBaráth

R.I.P.D. - Szellemzsaruk / R.I.P.D. (2013)

Ezen nincs mit szépíteni: ez a film egy hulladék. Tényleg az. Pedig amikor megláttam az előzetesben Jeff Bridgest, ahogy lazán nyomja a westerndumát, azonnal kíváncsi lettem a filmre. Az alapötlet is tetszett, némi kreativitással egy jó kis szórakoztató akció-vígjátékot is…

Django (1966)
2013. július 18. írta: FilmBaráth

Django (1966)

Apa, figyelj, Franco Nero tényleg egy koporsót húz maga után? Igen, tényleg. És miért? Majd meglátod. Apa, most már megmondhatnád, mi van abban a koporsóban! Dehogy mondom. APA! MÁR NEM LÁTOK AZ IDEGTŐL, MI VAN ABBAN AZ ÁTKOZOTT KOPORSÓBAN? Várj egy kicsit, mindjárt kiderül. Úh,…

Metro (2013)
2013. július 17. írta: danialves

Metro (2013)

Az orosz filmgyártás viszonylag ritkán hallat magáról, azonban időről-időre jelentkeznek egy-egy produkcióval, ami a nemzetközi közönség számára is érdekes lehet. Ebben a sorban a legújabb darab pedig azt bizonyítja, hogy a filmek terén bizony utolérték Hollywoodot.…

Betépve / Blow (2001)
2013. július 16. írta: Walter White

Betépve / Blow (2001)

A cím már árulkodó. Nem egy katolikus bentlakásos suli mindennapjait ismerheti meg az, aki megnézi Ted Demme filmjét. Sokkal inkább George Jung életét, aki a ’70-es évek nagypályás drogdílere volt. Az egész mozi megspékelve olyan színészóriásokkal, mint Johnny Depp, Ray Liotta…

Utódok / The Descendants (2011)
2013. július 15. írta: danialves

Utódok / The Descendants (2011)

Lehet, hogy nem kéne erőltetnem a 2012-es Oscar-díj mezőnyét. Valamiért annak idején sem éreztem nagy késztetést megnézni ezeket a filmeket, és aztán ahogy végül egyenként beléjük botlottam, úgy érzem, igazam is volt. A teljesen középszerű Hugo után végigszenvedtem A…

Új Spielberg és Lucas kerestetik!
2013. július 15. írta: FilmBaráth

Új Spielberg és Lucas kerestetik!

Csak nekem tűnik úgy, hogy a filmek egyre középszerűbbek lesznek (tisztelet a kivételnek természetesen),  és ezzel párhuzamosan a nagy rendezőegyéniségek is kezdenek eltünedezni? Mert a nagy stúdiók nem kockáztatnak, a profitot tartják szem előtt (ami alapjában nem gond,…

süti beállítások módosítása