A napokban az egyik kedves szerkesztő kollégám hívta a fel a figyelmemet a koreai filmipar egy újabb gyöngyszemére, s miután a szívemhez oly közel áll ez a műfaj, egy percig nem haboztam a mű megtekintésével. Jó szokásomhoz híven először a stáblistával átfutásával kezdtem, és bár nem egyszerű, de aki otthon van az ázsiai filmek világában, az már (nagyjából) kiismeri magát a sok „jung, sang, choo, park, woo, yang ” és barátai között. A darabot az a Hoon-jung Park rendezte, aki már valamennyire ismert közönség előtt, hiszen a nagy sikerű Akmareul boadta (I Saw the Devil) forgatókönyvének megírása az ő nevéhez fűződik. Legújabb filmjében, a New Worldben pedig a forgatókönyv mellet már a karmesteri pálcát is magához ragadta és próbált összehozni egy ízig-vérig koreai akció filmet. Segítségére nem kisebb sztárok siettek, mint a legendás „Oldboy”, azaz Min-sik Choi, vagy éppen Jeong-ming Hwang aki a Keserédes élet című filmben már bizonyította rátermettségét.

A film egy, már számtalanszor előtt történetre épít: adott egy fiatal, tehetséges rendőr  (Jeong-ming Hwang), aki a felsőbb vezetés, de főleg a helyi rendőrség főnöke (Min-sik Choi) utasítására beépül az egyik legnagyobb koreai maffiába, a több klánból álló Aranyholdba, ahol is az egyik klán (kissé szeleburdi vezetőjének) első számú bizalmasává válik az évek során. Az Aranyhold első számú embere azonban egy baleset során meghal és kezdeti veszi a hatalmi harc, a klánok vezetőinek harca, melyet a rendőrség is igyekszik kihasználni, és próbálja egymás ellen fordítani a tagokat, hogy így züllessze szét és lökje a szakadék szélére társaságot.

Nem egyszerű film, több szempontból sem. Egyrészt rengeteg szereplő van, így gyakorlott ázsai filmnézőként is igen-igen koncentrálni kell, hogy felismerjük ki, hol, mikor, kivel, miért és mit csinál. Másrészt pedig (nagyon helyesen) nem rágnak mindent a szánkba, és ez miatt, ha valaki el-el kalandozik a film nézése közben, az bizony a végére már teljesen elveszti a szálat. A darab tempója egyébként kiváló, mesterien adagolja nekünk az információkat, egyre jobban bontakoznak ki a különféle szálak, és bár a végére sok kérdés maradhat az emberben, ha sikerül neki jól összerakni a puzzle-t és nem veszik az „egyforma arcok” rengetegében, akkor egy igen-igen jó filmet kaphat. A kicsit lassabb kezdés után valamelyest felgyorsulnak az események, és a csendesen csordogáló első 40-45 perc után szinte egymás után kapjuk az izgalmasabbnál izgalmasabb jeleneteket, s miután már mindenki átvert mindenkit, és mindenki szövetkezett mindenkivel, kíváncsian várjuk a végkifejletet. Azt a végkifejletet, ami egyenesen zseniális. Rengeteg olyan film van manapság, aminek a végén keserű szájízzel kelünk fel a fotelünkből, mondván, hogy „jó-jó, de talán jobb lett volna, ha a végén…”. Itt azonban szó sincs ilyenről, úgy vélem, hogy ennél ötletesebb befejezést nem lehetett volna megírni. Ami a szereplőket illeti, szinte senkit nem érhet panasz, azonban mint a legtöbb ázsiai filmben, itt is van egy-két beteg, vagy európai szemmel furcsának, már-már borzalmasan idétlennek tűnő karakter. A két főszereplőt nem érheti szó, hiszen Min-sik Choi, náhol már Bruce Willis-i magasságokban (…) játssza a fáradt, önmagát folyamatosan marcangoló zsaru szerepét, a téglánk pedig abszolút élethűen alakítja a kétségek közt vergődő beépített embert.

Összegzésként röviden annyi, hogy bátran merem azoknak ajánlani a filmet, akik már egy kicsit megcsömörlöttek a sok unalmas hollywood-i mocsoktól és egy kis felüdülésre vágynak. Klasszikust nem, de egy jó kis esti szórakozást biztosan megkapnak.

7.5/10