A vitorlázó (2013)
2013. szeptember 05. írta: FilmBaráth

A vitorlázó (2013)

dij-Evopro-Lisa-Litkey_Farkas-kekszalag-balatontipp-gyorffya.jpgKék szalag = Litkey Farkas. A vitorlázás eléggé kívül esik az érdeklődési körömön (ha már vizes sport, akkor kajak, kenu, vízilabda, úszás), a Bujtor filmekben szoktam nézni maximum, de ezt még én is tudom.

A Kék szalag egy Balaton körüli vitorlás verseny,  amit Litkey Farkas abszolút rekoderként tizenegyszer nyert meg. Mai világunkban, ahol az egyetlen érték a pénz, és üres életet élő celebek viselt dolgaival van tele a (bulvár)sajtó, óriási szükség rá, hogy olyan emberek is előtérbe kerüljenek, akik letettek valamit az asztalra, méltán lehetnek példaképek. Litkey Farkas ezen kevesek közé tartozik. Édesapja, Litkey Bence (azaz Apuka, aki ezüst és bronzérmet szerzett a Kék szalagon, részt vett az 1972-es müncheni olimpián és egyébként festőművész volt) nyomdokain haladva lett meghatározó alakja a magyar vitorlás sportnak. Ő is indult olimpián, ahogyan sok más vitorlás versenyen is, de a Kék szalag győzelmek tették igazán híressé.

Kíváncsian vártam az életéről készült dokumentumfilmet, amely a Spektrum mutatott be. Nem mondanám, hogy rossz volt, de azt sem, hogy jó. Szomorúan közepesre sikeredett, legmélyebb bánatomra.

A dokumentumfilmmel elég mostohán bánnak, pedig például az On the Spot sikere is mutatja, hogy lehet ezt  a műfajt jól és tartalmasan művelni. Egy életrajzi dokumentumfilmtől természetesen nem lehet játékfilmi mélységeket várni, azonban azt igen, hogy hitelesen és érdekesen villlantson fel pillanatokat a film alanyának életéből. És ez az igazi gond a filmmel: nem sikerült jól eltalálni Farkas élete és a vitorlás sport bemutatásának arányát. Kapunk szép zsánerképeket a házról, a családról, még a kutyusról is, de egy igazán komoly interjú (vagy annak egy része) nagyon hiányzott a filmből. Nem hiszem, hogy túl sok új információt tudtunk volna meg Farkasról, a személyiségéről, arról pedig pláne nem, hogy miért volt neki olyan fontos a Kék szalag, illetve az első győzelemről (ami azt gondolom, nagyon fontos mérföldkő az életében) is csak néhány szó esett.

Megszólalnak a sporttársak, a hajó legénysége, azonban eléggé rossz ritmusban, és csak néhány mondatban, ezért nem tudják átadni igazán, milyen is a hangulat a hajón, mi a győzelmek titka. Pontosabban megtudtuk, hogy a vasfegyelem, és az, hogy Farkas dönt mindenről, de akkor is jó lett volna jobban megismerni azokat az embereket, akik tevékenyen kivették a részüket a munkából, és akikre olyan kevés dicsfény esik.

kék szalag.jpgValószínűleg az volt a célja a film készítőinek, hogy bemutassák a vitorláséletet, azonban ez is csak félig-meddig sikerült. Rengeteg szakkifejezéssel riogatták a hozzám hasonló laikusokat, amelyeket nem magyaráztak meg, ezért nem volt túl könnyű követni az eseményeket. Talán kevesebb (szak)szöveg, és több képi megjelenítés jobb lett volna, jobban át lehetett volna érzeni, miért szerelmesek halálosan ezek a kiváló sportolók a vitorlázásba. 

Igazából a nagy érzelmek, a győzelmek és a vereség pillanatai hiányoztak a legjobban, ezért lett annyira szürke a film. Én azt vártam volna, hogy megtudom, milyen gigászi erőfeszítések árán sikerült először nyerni, hogyan építették fel a hajót és a taktikát, amivel nyertek, hogyan lettek egyre profibbak, hogyan élte meg a csapat a győzelmeket, mi volt az előző vereség oka (hiszen a második helyen voltak, amikor eltört a vitorla, és fel kellett adniuk a versenyt, nem elsők), és a mélypont után hogyan jutottak fel újra a csúcsra.

Ehelyett kaptunk egy tisztességesen összerakott, közepes dokumentumfilmet, néhány pillanatot a vitorlás életből, valamint egy keveset Farkas magánéletéből, azonban igazán nem sikerült közelebbről megismerni a bajnokot, a motivációit, a győzelemhez vezető utat, semmi katartikus nem történt a filmben, ami nem kicsit lett felszínes, ennek ellenére egyszer érdemes megnézni, mert Litkey Farkas megérdemli, hogy egy órát rászánjunk az életünkből.

7/10

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr855488970

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása